Februárban kiderül, mutyizott-e a dögei polgármester
Februárban várható ítélethirdetés a dögei polgármester ügyében, akit vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel vádolnak – közölte Nyakó Zsuzsanna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese, sajtószóvivője szerdán.
• Dögei polgármester: nem az én hangom van a felvételen
• A dögei mutyi idején szocialistákkal barátkozott a polgármester + Videó
• Dögei polgármester: nem az én hangom van a felvételen
• A dögei mutyi idején szocialistákkal barátkozott a polgármester + Videó
Hirdetés
Ugyancsak a vádirat alapján, később a vádlott emlékeztette az ügyvezetőt, hogy a 20 millióból csak 8 millió forintot fizetett ki, illetve utalt arra, ha nem kapja meg társaival a fennmaradó összeget, akkor a képviselő-testület elé viszi a beruházás ügyét, s akkor a kivitelező kft. kötbért fizethet. Ezt a beszélgetést az ügyvezető, aki a történtek után elhalálozott, diktafonra rögzítette.
A bíróság által elrendelt szakértői vizsgálat megállapítása szerint – amelyet január 8-án kapott meg a büntetőügyben eljáró tanács – a felvételen szereplő, illetve a polgármestertől vett hangminta nagy valószínűséggel megegyezik – áll az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban.
Az ügy 2007. október elején került a nyilvánosság elé, amikor a HírTV a birtokába került hangfelvételt közzétette, s nyomozás indult, amely ügyészségi vádemeléssel végződött.
(MTI)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MNO vezető hírek
A Magyar Nemzetnek is megerősítették a hvg.hu hírportál értesülését, miszerint Orbán Viktor beszélt a magyar kormányt és személyét megcélzó puccskísérletről.
Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése.
A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.
Általános sztrájkot hirdettek péntekre és szombatra a görög szakszervezetek.