Kovács András
Kovács András

Több mint 20 ezren léptek be június végéig az árfolyamrögzítés rendszerébe. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének hétfői összesítése szerint 20 361 ügyfél nyitott számlát az év első hat hónapjában, és gyűjtőszámlájukon összesen 902 millió forint volt. Az árfolyamrögzítésbe belépők több mint 94,5 százaléka svájci frankban vett fel hitelt, a többiek egyenlő arányban japán jenben, illetve euróban adósodtak el.

Költséghatékony, de a lehető legszínvonalasabb augusztus 20-i programok várhatók az idén – közölte a társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár. Kovács Zoltán kedden megerősítette: a közbeszerzésen nyertes cég bruttó 150 millió forintért vállalta a tűzijátékot, és az idén új programok is színesítik a központi ünnepségek rendezvényeit. Az államtitkár arról beszélt, hogy a tűzijáték idén is 21 órakor kezdődik a Dunán, a Margit híd és a Szabadság híd között három uszályról, valamint a Citadella helyett a Lánchídról lövik majd fel a tűzijáték rakétáit.

Az ombudsman szerint a gyülekezési és a tulajdonosi jog is sérült a Lehet Más a Politikának a Közgép budapesti központjában tartott júliusi demonstrációján. Szabó Máté szerint az LMP aktivistái azzal, hogy magánterületen, a tulajdonos beleegyezése nélkül, sőt kimondott tiltása ellenére demonstráltak, megsértették annak tulajdonosi jogait, demonstrációjuk mások jogainak és szabadságának sérelmével járt, így a rendőrségnek a rendezvényt fel kellett oszlatnia.

Nem volt hatékony

Csaknem 150 millió forintos keretből finanszírozzák a határon túli magyarok magyarországi ellátásának támogatását – közölte szerdán az egészségügyi államtitkárság. Július 15-ével módosult a határon túli magyarok magyarországi egészségügyi ellátásának támogatásáról szóló rendelet. Az ebben szereplő egészségügyi ellátások meghatározott mértékű támogatását az Ukrajnában és a Szerbiában élő magyar nemzetiségű betegek igényelhetik.

Nem volt hatékony az Új Magyarország vidékfejlesztési programban a vidékfejlesztési források felhasználása 2007 és 2011 között – állapította meg csütörtökön az Állami Számvevőszék. A vizsgálat szerint a kötelezettség-vállalás mértéke 60 százalék körüli volt az időszak végén, míg a kifizetések aránya alig haladta meg a 20 százalékot. Így a vidéki térségekben nem nőtt az egy főre jutó GDP, a munkanélküliség nem csökkent, illetve sem az aktivitási, sem a foglalkoztatási rátában nem történt pozitív elmozdulás a befejezett projektek alacsony száma miatt.

Jogutód nélkül megszűnt

Az ütemtervnek megfelelően halad a rendőrség átszervezése – számolt be csütörtökön a Belügyminisztérium. A közlemény alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya, valamint a speciális bűnözői csoportok elleni és a kábítószer-bűnözés elleni osztályai személyi állományának egy része már más rendőri egységeknél teljesít szolgálatot. Közölték: jogutód nélkül megszűnt a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni főosztályának szervezett bűnözés elleni osztálya.

Vádat emelt pénteken Fővárosi Főügyészség az MVM-ügyben Kocsis István, a cég korábbi vezérigazgatója és öt társa ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt. A vádirat szerint a vádlottak különféle szerződések megkötése révén összesen több mint 15 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.-nek, illetve az MVM cégcsoportjába tartozó Paksi Atomerőmű Zrt.-nek.