Bucsy Levente
Bucsy Levente

Tavaly áprilisban különleges helyről kapott megkeresést a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium gyámkodása alatt üzemelő Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek (ISZKI) nevű hivatal. A vonal túlsó végén a magyar pálos rend képviselőjétől e kérés fogalmazódott meg: legyenek szívesek felkutatni Vezér Ferenc (halálakor nevei kezdőbetűit megtartva Vanay Frigyesnek „címkézték fel” a kommunisták) szerzetestársuk földi maradványait, és bocsássák rendelkezésre, hogy méltó módon újratemethessék. A két fél hamarosan megbízási szerződést kötött egymással, a szerzetesi közösség pedig az ISZKI rendelkezésére bocsátott egy halom papirost, amit a szerzetes életéről, a szovjet katonák nőket gyalázó, gazdákat fosztogató ténykedésének fékezéséről, illetve a karhatalom általi értelmetlen felakasztásáról csak tudott.

Vezér Ferenc - a pálos, akit 1951-ben kivégeztek
Vezér Ferenc - a pálos, akit 1951-ben kivégeztek

A rettegett Péter Gábor személyesen vett részt a később felakasztott Vezér Ferenc páter kihallgatásban, és mocskosul „cicáztak” vele, illetve a Grősz-per mellékszálaként indult eljárás részt vevőivel, akiket a kivégzés előtt még arról biztosítottak, hogy hamarosan elengedik őket. Vezér ügye egyébként annyira tiszta volt, hogy még a kirendelt védő is melléállt. Ne feledjük: 1951-et írunk. Bank Barbara történészt kérdeztük.

– Hogy miért minket kerestek fel? 20-22 éve foglalkozunk jeltelen sírokba temetettekkel kapcsolatos kutatásokkal. Vanay Frigyes ügyével kapcsolatban volt egy háttértudásunk, miszerint az '51-'52-es év különleges volt, sajátos temetési szabályozás vonatkozott azokra, akiket börtönbe vetettek, és vagy ott haltak meg, vagy kivégezték őket. Mivel ez esetben kivégzettről volt szó, rögtön tudtuk, hogy a rákoskeresztúri Új köztemető 298-as parcellájában kell keresni többi sorstársával együtt – magyarázza az első, az ISZKI által már begyakorolt néhány lépést Susa Éva, az intézmény főigazgatója. Számos adatsoruk van ugyanis arra, hogy Vezér Ferenc pálos szerzetes megannyi kor- és sorstársát hasonló körülmények között likvidálta a rendszer. Az így felépült adatbázis mintegy 3000 tételből áll, elkészítésében közreműködtek antropológusok, régészek és még jó néhány terület szakemberei. Vezér Ferenc esetében egyébként – mint majd látni fogjuk – a munka annyira precízen végeztetett el, hogy még azt is pontosították, mely napszakban akasztották fel a szerzetest.



Asszony a fronton címmel saját élményeiről írt könyvet Polcz Alaine. 19 éves korában férjhez megy, de 1944-ben a román csapatok elől elmenekül Kolozsvárról. Két évvel később, a front poklából menekülve tér haza, erőszakos cselekedetek sorának áldozataként. Vezér Ferenc Polcz Alaine sorstársait hasonló kegyetlenkedések elől védte meg.

Polcz Alaine így ír: Tizenkilenc éves nő voltam. (...) Orosz katonák tódultak be. (...) Jánost elvitték. (...) Minden férfit elvittek. Kijárási tilalom volt ... Párnát tettem a fejemre, hogy csökkentsem a dörrenések hangját. (...) Reggel bekötöttem a fejemet és elmentem a komendatúrára. Ott már nagyon sokan ültek, és várták, hogy sorra kerüljenek. Közöttük egy kislány, akinek vérzett a feje, egy tincs a hajából kitépve. Nyomorult és kétségbeesett volt. „Átmentek rajta az oroszok” – mondta az anyja. Nem értettem meg. „Biciklivel?” – kérdeztem. Az asszony dühös lett. „Maga bolond? Nem tudja, mit csinálnak a nőkkel?” (…) Hallgattam, amit körülöttem beszéltek. Hogy melyik nőnek tört el a gerince, ki vesztette el az eszméletét, ki vérzik, hogy nem tudják elállítani, férfit kit lőttek agyon, mert védeni próbálta a feleségét. Egyszerre feltárult az az iszonyat, ami körülöttünk van. (…) Bejött három orosz, azt mondták, hogy menjek velük. (…) Vadul támadtam, verekedtünk, úgy vágtak a földhöz, hogy elvesztettem az eszméletemet. Az esperes belső szobájában tértem magamhoz. (...) (...) Nem tudom, hány orosz ment át rajtam azután, azt sem, hogy azelőtt mennyi. Mikor hajnalodott, otthagytak. Fölkeltem, nagyon nehezen tudtam mozogni. Fájt a fejem, az egész testem. Erősen véreztem. Nem azt éreztem, hogy megerőszakoltak, hanem azt, hogy testileg bántalmaztak. (…) Mindnyájunkat megfertőztek. (…) Guggolva körbevesz nyolc-tíz orosz katona, hol egyik fekszik rám, hol a másik. Megszabták az időt, hogy egynek mennyi jut. Néztek egy karórát. (…) Mérték az időt. Sürgették egymást. Kérdezte az egyik: „Dobre robota?” Nem mozdultam. Azt hittem, ebbe belehalok. Persze nem hal bele az ember. Kivéve, ha eltörik a gerincét, de akkor sem azonnal. (...) Hajnal felé értettem meg a gerinctörést. A következőt csinálják: az ember két lábát a válla fölé hajtják, és térdelésből feküsznek bele. Ha valaki ezt túl erősen teszi, elroppan a nő gerince. (…) Egyszer bejött a pincébe egy orosz katona, aludtam. Álmomból ébresztett föl, fölém hajolt, felrázott. (...) Nyolcvan ember hallgatta tétlenül a könyörgésemet. (…) Tűrték, hogy előttük és a gyermekek előtt megerőszakoljanak. (…) Egy téli reggel engem korbácsoltak meg. Hogy mi volt az oka, már nem tudom pontosan. (…) Budapest, 1945. (...) A betegséget, ami miatt aztán soha sem szülhettem, már magamban hurcoltam, és nem tudtam, hogy van-e szifiliszem, vagy nincs. Gyanakodtam, hogy erősen fertőzhetek, és nem kívántam senkit megfertőzni. (…) Kolozsvár. (...) Emlegették az Óvári család esetét. (...) Szovjet tiszteket láttak vendégül. (...) Második vagy harmadik nap, amikor benyitottak az Óvári lakásba, kilenc halottat találtak. A vacsora összes résztvevője, a családtagok és egy-két vendég – mindegyiket lelőtték. Állítólag erőszakoskodni akartak a nőkkel, a férfiak meg akarták védeni őket.

*

Először ezzel próbálkozott a hatalom: „A gyilkosságok közül egyet személyesen hajtott végre: 1944. december 3-án egy szovjet katonát orvul lelőtt.” – ezzel vádolták Vezér Ferencet. 1945. április 17-én a pálosszentkúti hívek megfogalmaztak egy kérelmet a Magyar Kommunista Párt kiskunfélegyházi szervezetének, amelyet április 23-án adtak be. Ebben P. Vezér tiszta erkölcsére hivatkozva elutasítják az atya nyilas vagy németbarát beállítottságát, és 264 aláírással hitelesítve kérik szabadon bocsátását. A Kecskeméti Népbíróság 1945. június 13-án felmentette P. Vezért a vádak alól, mivel „a vádlott bűnössége bizonyítást nem nyert”.







A pálosok kutatáshoz átadott dokumentumain (börtöniratok, levéltárból kikért papírok) kívül az ISZKI-nek szüksége volt még „néhai” – szaknyelven ezt így mondják – fizikai adataira, úgy mint testmagasság, elhalálozási életkor, fényképek, testalkat, végtagok, fogazat állapot, illetve a bizonyosság elnyerésére valahogyan DNS-minta is kellett, ami összevethető esetleg élő rokonok DNS-ével.

Már 1945-től feljegyzéseket készített a kommunistaveszélyről, nem csoda, hogy folyamatosan úton volt miatta az ÁVO. Budapesti albérletében végül 1951. március 20-án rátaláltak, és alig több mint három hónap alatt mindent „rábizonyítottak”. Embert nem ölt, a gyónási titkot pedig megtartotta. Akasztása után még a nevét is elvették Vezér Ferenc páternek. Bővebben>>>

A sírhely felkutatásakor végzett szemlék, exhumálások és mintavételek során az ISZKI arra is odafigyelt, hogy „a környékről” is begyűjtsön adatokat, így ha jön a következő megkeresés feléjük a kommunisták által ekkor kivégzettek ügyében, ne kelljen mindent elölről elkezdeni. A szakemberek a rutinjukba „kegyeleti” elemeket is beépítettek; a temetőben ez esetben is kegyeleti árok segítségével ügyeskedtek a földi maradványok megtalálásában. Munkájukat mindenképpen nehezítette, hogy a Vezérhez térben és időben közel eltemetettekről, illetve a börtönben vele együtt lévőkről nagyon kevéske az adat – az viszont megvolt, hogy szintén álneves és monogramját megtartó hantolás –, úgyhogy a kizárás módszere nem volt alkalmazható.

A Grősz-per kilencedrendű vádlottjaként – a második sorban Vezér Ferenc, dr. Farkas Endre takarásában

Az ország és a Magyar Pálos Rend állapota egymás tükörképe – Pázmány Péter több évszázados igazsága P. Bátor Botond, a rend tartományfőnöke szerint ma is áll. Vezér Ferenc pálos vértanú méltó újratemetése előtt a szerzetesi vezető arról is beszél, miért nem indítják meg a boldoggá avatási eljárást. Interjú.

– Miután elvégeztük a munkát, a 298-as parcella 17. sor 2-es és 6-os sírjában lévő maradványok maradtak esélyesek arra, hogy „néhaiéi”. A továbbiakban a kivégzett ereklyéit hívtuk segítségül DNS-mintáért, és a szakszervezeti könyvben találtunk 6 darab bélyeget, amit nagy eséllyel egy ember, mégpedig néhai úgymond nyalt bele a könyvbe. A nyálmintáról megállapítható volt, hogy 61 éves. Ez kriminalisztikai különlegesség! Ezzel ugyanis feloldottuk az antropológiatudomány korlátait a DNS-vizsgálat segítségével – világított rá a vizsgálat kulcsmozzanatára a biológus-antropológus szakértő. A nyálmintát már csak össze kellett vetni Vezér Ferenc Szaniszlón élő két, igen idős testvérének mintájával, ezek alapján a következőre jutottak: – 99,965 százalékos bizonyossága, vagyis „biztonsággal határos a valószínűsége”, hogy „néhai” földi maradványait találtuk meg a 17. sor 2-es sírhelyén.

Kilencen voltak testvérek, közülük csak öten érték meg a felnőttkort.
Két testvér még ma is él.