Déli határ

A Vas megyei rendőrök is megkapták a fizetési felszólításokat

Pilhál Tamás, 2015. december 31., csütörtök 11:20
Elkezdték kiküldeni a déli határnál szolgálatot teljesített Vas megyei rendőröknek is a felszólításokat, hogy nyolc napon belül fizessék vissza a már kiutalt túlóradíjuk egy részét – értesült a Magyar Nemzet.

Van, akitől 270 ezer, másoktól 100 vagy éppen 54 ezer forintot követel vissza a rendőrség arra hivatkozással, hogy több túlórát számoltak el nekik, mint amennyit valójában teljesítettek. A levélben az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatójának október 20-i állásfoglalására hivatkoznak, amely szerint „a csapatszolgálati századok átrendelése során a pihenőben töltött időszak készenlétnek minősül”. Ez azért lényeges, mert a készenléti szolgálatért csupán bruttó 90 forintos órabér jár, míg a túlszolgálatért normál munkadíjat, óránként bruttó 2-3 ezer forintot kell fizetni. A napokban írtuk meg, hogy Komárom-Esztergom megyében már több tucat rendőr kapott ugyanilyen felszólító leveleket.

Szima Judit, a Tettrekész rendőrségi szakszervezet főtitkára lapunk megkeresésére elmondta: Komárom-Esztergom megyéből eddig a csapaterős század 36 tagja fordult szervezetükhöz, Vas megyéből pedig a napokban kezdtek el érkezni a megkeresések. Szerinte azért is etikátlan az egész eljárás, mert előzőleg a rendőri vezetés megígérte, január közepéig vizsgálják a túlmunkavégzést, és annak eredményétől függően folytatódik a felszólító levelek kiküldése.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2015. 12. 31.

hirdetés
hirdetés
Vélemény
A magyar bérhelyzet történelmi perspektívában
Csath Magdolna
Az agyelszívás még nehezebbé teszi, hogy tudással, ne pedig olcsósággal versenyezzünk.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - 5 db

A hozzászólások mutatása