Felszólítás Mesterházynak: kérjen bocsánatot!
Haladéktalanul kérjen bocsánatot a magyar társadalomtól Mesterházy Attila – jelentette ki a szocialista miniszterelnök-jelöltnek írt nyílt levelében a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke. Bélteczki János felháborodott Mesterházy vasárnapi kijelentésén, amely „megkérdőjelezte a magyar orvos- és pedagógustársadalom szakmai és emberi tisztességét”. Mint hozzáteszi, a politikusnak inkább a magyar egészségügy valódi problémáival kellene foglalkoznia, álproblémák helyett.
• Mesterházy Attila félti családját a jobboldali orvosoktól
• Mesterházy Attila félti családját a jobboldali orvosoktól
Hirdetés
Mint ismert, az MSZP miniszterelnök-jelöltje még vasárnap, nyugdíjasok előtt tartott beszédében azt mondta: nem akar olyan országban élni, ahol attól kell tartania, hogy édesapja baloldali kötődése miatt nem kapja meg a megfelelő ellátást. Kijelentésén többen felháborodtak, az még az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkárát is meglepte.
Bélteczki felhívta Mesterházy figyelmét arra, ha a politikusnak bármilyen konkrét tény jutott a birtokába arra vonatkozóan, hogy Magyarországon bárki, orvosi ellátása során hátrányt szenvedett politikai, nemzetiségi, etnikai, netán vallási hovatartozása miatt, tegyen ez ügyben büntetőfeljelentést. Mint írja, amennyiben megállapítást nyer a fenti jogsértés, a jogi mellett nem marad el a szakmai-etikai felelősségre vonása sem a vétkesnek. „Ám ha ilyen tény nincs az Ön birtokában, elvárjuk, hogy haladéktalanul kérjen bocsánatot a magyar társadalomtól!” – hangsúlyozza.
Az elnök úgy látja, Mesterházy – vélhetően politikai indíttatásból – olyan bizalmi kapcsolatokat veszélyeztet állításával, melyek évezredes gyökerekre vezethetők vissza. Erről szól a hippokratészi értékeken alapuló eskü, melyet minden orvos letesz. Ez alapozza meg azt a szükséges bizalmat az orvos-beteg kapcsolatban, mely elengedhetetlen feltétele a gyógyításnak – fejti ki az orvos. Hozzáteszi: ezt a bizalmat ássa alá Mesterházy állítása, miszerint előfordulhat, hogy valaki azért szenved hátrányt egészségügyi ellátása során, mert esetleg más politikai nézetet vall, mint orvosa.
Bélteczki több mint húsz éve dolgozik gyakorló orvosként, és mint levelében írja, soha nem merült fel munkája során a Mesterházy által felvetett eshetőség. „Attól tartok, kissé túlértékeli a saját és politikustársai szerepét” – jelenti ki. Mint hozzáteszi, létezik ugyanis az életnek olyan szegmense, ahol a közéleti hívságok jelentőségüket vesztik, s az ember szembesül biológiai létének korlátaival, s ez a legtöbb külvilági ingert számára másodlagossá teszi. Ilyen területe az életnek a gyógyítás – írja.
Az elnök végezetül elismeri, vannak aggasztó jelenségek a magyar egészségügyben. Ezért azt tanácsolja Mesterházynak, hogy ő is joggal vethetné föl a fekvőbeteg-ellátó intézmények elégtelen finanszírozásának kérdését, a súlyosbodó szakemberhiányt, a méltatlan, és kivándorláshoz vezető átlagkereseteket, a népesség katasztrofális egészségi állapotát, az európai viszonylatban lesújtó várható élettartamot. „Felelősségteljes politikusként próbáljon meg szembenézni a fenti tényekkel, ahelyett, hogy álproblémák felvetésével tovább súlyosbítja azokat” – hangsúlyozza nyílt levelében az orvos.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MNO vezető hírek
Életének 78. évében meghalt Csurka István író, politikus.
Több megyére riasztást adtak ki a havazás miatt. Összesen 38 embert vittek a rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közterületekről melegedőkbe.
Normalizálódott az utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren, a Malév-jeggyel rendelkező utasok tájékozódtak a lehetőségekről.