A Csurka István emlékesten Lezsák Sándor beszédében az 1945 utáni nemzedék egyik legdúsabb termésű és „értékben is direkt termő" drámaírójának nevezte Csurka Istvánt, akinek műveit szinte alig játszották az elmúlt bő két évtizedben, „kényszerűen együtt élt" azzal a helyzettel, hogy még remekművei is csak hosszas várakozás után kerülhettek színpadra.    

Mint mondta, az író műveinek címei egyre beszédesebbek, az elsődleges jelentéstartalmon túl új értelmezéseket, üzeneteket küldenek az „immár végleges, javíthatatlan szövegben". "Prózai művei, akár színdarabjai már a címeikben is komorak, vészjóslóak" - mondta Lezsák Sándor, hozzátéve, hogy Csurka István még a könnyed, játékos komédiáiban is fenyegetően és halálosan komoly volt.    

A Nemzeti Fórum elnöke szerint Csurka István írói fénykora a nemzet politikai gyászkora volt, amelyben tilalmas volt a korlátokat feszegetni, s ő egyre csak feszegette. A politikusi nyíltságot, a kíméletlen politikai őszinteséget az írón torolták meg azok, akik - az egyik esszékötet címére utalva - veszélyesnek tartották az Új magyar önépítést, és „így lett megkerülhetetlen az antiszemitizmus vádja" - fogalmazott Lezsák Sándor.    

Az Országgyűlés alelnöke idézte a drámaíró szavait, miszerint soha nem sértett embereket vagy embercsoportokat faj, felekezet, bőrszín vagy nemzetiségi hovatartozás miatt, s a XX. századi Európa legnagyobb gyalázatának tartja, ami a zsidókkal történt a második világháború előtt és alatt. Hozzátette, hogy nincs ok magyarázkodásra, viszont arra igen, hogy Csurka István gondolatait megidézzék, drámáinak bemutatását pedig sürgessék.

A Polgárok Házában tartott megemlékezés rövid csúszással kezdődött, ugyanis Lezsák Sándor többedmagával beszorult az épület liftjébe, s végül 20-25 perc után tűzoltók segítségével sikerült kijutnia.