Fico már megint rémeket lát: „alattomos” Sólyom beszéde

MNO

2010. március 15., hétfő 20:20
Sólyom László szerint „kívánatos”, hogy a szomszédos országokban élő magyar anyanyelvűek a lehető legjobban beszéljék az állam nyelvét – ezzel reagált Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főosztályvezetője a szlovák kormányfő hétfői kijelentésére.

• Sólyom: Szerbia példát mutat a Kárpát-medencei országoknak
Hirdetés
Robert Fico szerint a magyar államfő „alattomos és átgondolt” támadást intézett Szlovákia ellen, amikor azt mondta: a szlovákiai kisebbségeknek idegen nyelvként kellene tanulniuk a szlovák nyelvet.

„Ezeket a nyilatkozatokat a Szlovák Köztársaság egysége elleni durva támadásnak tartjuk, mert a szlovák nyelvtudás gyengítése a szlovákiai állampolgárok körében, függetlenül azok nemzetiségétől, a Szlovák Köztársaság meggyengítését jelenti. A Szlovák Köztársaság szétveréséről, államiságának alapvető részeiről van szó” – jelentette ki a szlovák kormányfő hétfői, pozsonyi sajtóértekezletén.

„Sólyom kijelentései újra igazolják, hogy nagyon helyes volt tavaly augusztusi döntésünk, amikor a magyar államfőtől megtagadtuk a belépési engedélyt Szlovákia területére” – mondta Robert Fico.

Kumin Ferenc emlékeztetett: a magyar államfő vasárnap véget ért vajdasági útjának egyik állomásán arról beszélt, hogy a magyar anyanyelvű diákok úgy sajátíthatják el a legsikeresebben a többségi nemzet nyelvét, ha azt nem a többségi nyelvet anyanyelvként beszélő iskolásoknak szóló könyvekből és módszerrel tanulják. A más anyanyelvűeknek tehát szükségük van speciális tankönyvekre és módszertanra.

Az újvidéki egyetemen a szerb nem anyanyelvként való tanítását külön oktatják. Ugyancsak kidolgozták a többségi magyar környezetben élő szerb diákok számára a magyar, mint úgynevezett környezeti nyelv oktatásának tantervét. A főosztályvezető hozzátette: a köztársasági elnök szerint a szerb nemzetiségi politikának ezek az eredményei követésre méltók.

Robert Fico hétfői sajtóértekezletén úgy fogalmazott: Sólyom kijelentéseinek szerinte egyértelműen az a céljuk, hogy a szlovákiai magyar iskolákban korlátozzák a szlovák nyelv oktatását, s minél inkább „eltávolítsák” a szlovákiai magyarokat a szlovák államtól.

A kormányfő úgy véli: Szlovákia minden állampolgárának beszélnie kell a szlovák nyelvet, s ezért Sólyom nyilatkozatai a szlovákiai magyaroknak is ártanak. A szlovák kormány számára „abszolút elfogadhatatlan”, hogy az országban olyan lakossági csoportok legyenek, amelyek nem beszélik az államnyelvet.

Sólyom László a múlt héten a vajdasági Nagybecskereken (Zrenjanin) jelentette ki, hogy a magyaroknak – nemcsak Szerbiában, hanem Romániában és Szlovákiában is – idegen nyelvként kellene tanulniuk az államnyelvet.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Jövő szerdán dönthetnek az euróövezeti országok pénzügyminiszterei a Görögország pénzügyi támogatására szánt újabb intézkedéscsomagról, ha addig a görög parlament is jóváhagyja a politikai erők között csütörtökön született elvi megállapodást a megszorító intézkedések kiterjesztéséről.

Bár Botka László két évvel ezelőtt nem vállalt országos vezető tisztséget az MSZP-ben, most mégis bejelentkezett választmányi elnöknek. A Magyar Nemzetnek adott interjújában azt állítja, nem azért indul a posztért, hogy 2014-re biztos befutóhelye legyen a párt listáján. Hozzátette mindehhez, hogy biztos abban, a következő választáson is elnyeri a szegediek bizalmát.

A Magyar Nemzetnek is megerősítették a hvg.hu hírportál értesülését, miszerint Orbán Viktor beszélt a magyar kormányt és személyét megcélzó puccskísérletről.

Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése.

Fülbevaló