Frakcióvezetőt választ az LMP

WA
Forrás: MTI
2012. január 29., 08:13
Vasárnap választják meg a párt új frakcióvezetőjét az LMP kétnapos, budapesti kongresszusának második napján. A képviselőcsoport élére azért kell új vezetőt választani, mert Schiffer András lemondott a tisztségről.
Hirdetés
Az LMP nem vesz részt az Ellenzéki Kerekasztal munkájában – ismertette az LMP kongresszusának határozatát szombaton késő este Vágó Gábor. Az Ellenzéki Kerekasztalról a szóvivő azt mondta, hogy az LMP a programját olyan civil szervezetekkel, parlamenten kívüli pártokkal és mozgalmakkal kívánja megvitatni, amelyek maguk is tiszta lappal igyekeznek hozzájárulni országunk megújításához.

A kongresszus módosított napirendje szerint vasárnap döntenek az LMP szervezetfejlesztéséről. Két elképzelés versenyez egymással. Az első az elmúlt év tapasztalatai alapján korrekciókat hajtana végre a működő regionális küldötti rendszeren. A másik felvetés beterjesztői azt javasolják, hogy az európai zöldpártok mintájára válasszanak két társelnököt.

A frakcióvezető-jelölt vagy -jelöltek személye vasárnap dől el hivatalosan, mert a kongresszus ideje alatt a képviselőcsoport is ülésezik, és ekkor szavazza meg, hogy kit vagy kiket állítana a posztról lemondó Schiffer András helyére.

A jelölt vagy – ha a képviselőcsoport több embert javasol – a jelöltek nyilvános bemutatkozása után a kongresszus szavazással fejezi ki véleményét, a frakció pedig ennek alapján választja meg új vezetőjét.

Hozzászólások

  1. tibor 2012. január 30., hétfő 07:24
    a sajtó tájékoztatón tisztán látszott az ember pupilláin, hogy be van lőve
  2. 2012. január 29., 20:44
    "Dakota" közmondás: Egyik kutya, másik eb.
  3. Cirbolya 2012. január 29., 12:45
    Az LMP ugyanonnan kapja külföldről a pénzt, ahonnét az MSZP meg a gyurcsány-bajnai. Schiffer Andrást leváltották a külföldi pénzelőik, mert levelet merészelt írni az uniós frakciójának, hogy hagyják abba a Magyarország elleni támadást, és nem hajlandó gyurcsánnyal együtt mutatkozni. Most majd előveszik a kalapból Karácsony Gergelyt, aki gyurcsány főtanácsadója volt, és kellően alázatos velük, és kellően támadja a saját hazáját. Aztán halkan összenő ami összetartozik, és a sunyi bajnait zászlóra tűzve már nem játsszák, hogy külön pártokról van szó.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
17
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló