Gyöngyöspata egyházi kézbe adná az iskolát

WA, 2012. május 21., hétfő 20:25
A katolikus egyház fenntartásába, az Egri Érsekségnek adná át a gyöngyöspatai önkormányzat a helyi Nekcsei Demeter Általános Iskolát – tudatta a község jobbikos polgármestere hétfőn.

Juhász Oszkár közleményében azt írta, hogy az önkormányzat már megkereste az érsekséget, és azt remélik, hogy a kezdeményezésükre pozitív válasz születik.

A polgármester utalt arra, hogy a Társaság a Szabadságjogokért elnevezésű szervezet a cigány gyerekek diszkriminációjával vádolja – közlése szerint hamisan – a fenntartó önkormányzatot. „A település vezetése a katolikus egyházban látja a megoldást, ha az érsekség átvenné az iskolát, biztosan megszűnnének az ilyen típusú viták” – fogalmazott a faluvezető.

Juhász Oszkár úgy véli, az egyház cigánypasztorációs programjához is illeszkedne egy olyan iskola, amelyben jelentős a cigány tanulók aránya. Hozzátette, a településnek hívő katolikus közössége van, s ők szintén szeretnék, ha egyházi kézbe kerülne az oktatás a faluban. Az iskola egyházi működtetése a polgármester szerint garanciát jelentene az oktatási színvonal emelkedésére is, s nőhetne a tanulói létszám, ugyanis jelenleg sok szülő Gyöngyösre járatja a gyermekét.

A mintegy 2800 lakosú település azt követően került a közfigyelem középpontjába, hogy tavaly tavasszal etnikai jellegű feszültség alakult ki a faluban.

Forrás: MTI
hirdetés
hirdetés
Vezércikk
Visegrád ereje
Stier Gábor
A migrációs nyomás enyhülése könnyen véget vethet a V4 virágzásának.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - 2 db

A hozzászólások mutatása