Gyurcsány és két minisztere is virgácsot kapott

MNO

2007. december 06., csütörtök 16:22

Gyurcsány, Veres, és Bajnai – ez a három politikus kapott virgácsot a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezetétől. A cél az volt, hogy felhívják a szakma problémáira a figyelmet.

Hirdetés
A Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete két miniszternek és a miniszterelnöknek is virgácsot adott csütörtökön – mondta el a távirati irodának Békési Béla, a szakmai szervezet elnöke. A virgácsokat ugyan csak az érintettek (a pénzügy-, valamint az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, illetve a miniszterelnök) képviselői vették át a taglétszámát tekintve negyedik ingatlanos szervezet képviselőitől, de a demonstráció mindenképpen felhívta a figyelmet a szakma problémáira – mondta az elnök.

Az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal megszüntetése óta ugyanis ennek a szakmának nincs gazdája az államigazgatásban. Elvileg az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumhoz tartoznak, de a névjegyzékbe vételükről szóló rendelet a Pénzügyminisztériumban készül. Kérésük ellenére a szövegbe nem tekinthettek bele, a véleményüket nem kérték ki. A szervezet a lakástörvény képzési-jogosultsági szabályaival sem ért egyet, mivel hiányzik azokból a hosszabb távú előretekintés.
(mti)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 1
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Az Iránnal szemben elrendelt nemzetközi szankciók miatt az iszlám köztársaság kezd kifogyni az élelmiszerből.

Az idei tél eddigi leghidegebb éjszakái következnek, csütörtökre és péntekre virradóra megdőlhetnek a rekordok, néhol mínusz 27 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet.

A Tárki összesítése a 2011-es évről: Fidesz–KDNP 43 százalék, MSZP 22 százalék, Jobbik 21 százalék, LMP 8 százalék.

Emberi jogi munkacsoportot alakíthat a kormány a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár vezetésével.

Fülbevaló