Gyurcsány nem kapta el az elájuló Szűcs Erikát + Videók + Képriport

Tompos Ádám
Tompos Ádám

2012. február 21., kedd 18:23
Gyurcsány Ferenc először értékelt évet a Demokratikus Koalíció elnökeként a Best Western Hotelben. Kiderült, hogy visszavágyik a kilencvenes évekbe, amikor még kéz a kézben járt a szabadság eszménye és a szociális remény. Politológiai nyelven szólva be is jelentkezett az egykori kormányfő, aki szerintünk szimpla brandépítésbe kezdett.
Hirdetés

Régen, amikor még Gyurcsány Ferenc úgy volt az MSZP tagja, hogy nem volt a párt elnöke, úgy tartott párhuzamos kampányokat, évértékelőket, fapados előadásokat, hogy minden médium ott volt, mert ott kellett lennie. Hiába, nagy volt a tét: elvégre nem kis dolog elsőként tudósítani arról, hogy az egykori miniszterelnök elhatározásra jutott, hogy végleg megnyugatosítja az MSZP-t, vagy elkezdi harmadik és külön utas zöldmezős politikai beruházását. Tavaly október 22-éig sok ilyen szeánsz volt, úgyhogy addigra már előre meg lehetett írni, hogy kik ülnek az első sorban, egyedül „Balatonőszöd igazságának” aktuális interpretációja jelentett újdonságot. A szerkesztők is rendre azt az instrukciót adták, hogy „csak akkor jelentkezz be, ha kimondja végre, hogy otthagyja a szocikat”.

Úgyhogy a 2011-es év gyurcsányi értékelője előtt úgy döntöttünk, hogy csak a következő események kapcsán lesz breaking news és bejelentkezés a Best Western hotelből. Gyurcsány bejelenti, hogy beköltözik a Keleti-pályaudvarra. Visszalép az MSZP-be. Kimondja, hogy lárifári, vagy hogy „a pártalapítást elkúrtuk”. Elkapja az elájuló Szűcs Erikát. Letolt gatyával szervez éhségmenetet. A DK kormányfőjelöltje Tony Blair lesz, államfőnek pedig Vágó Istvánt képzelték el. Hivatalosan is világrekord lett Vitányi Iván legújabb pártváltása. A DK zöldplatformját LMP-nek hívják majd. Ha a demokratikus ellenzékből demokratikus kormány lesz, akkor szerepet kap benne Bajnai Gordon és Bokros Lajos, de nem kell félni, mert jó lesz az majd mindenkinek.

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc keddi évértékelő beszédéből az derül ki, hogy a volt miniszterelnök tovább halad az őszödi úton. „Az emberek világossá tették, hogy nem kérnek Gyurcsány Ferenc hazugságaiból, nagyotmondásaiból és korrupt barátaiból. A Gyurcsány-korszak szocialista kormányai tönkretették Magyarországot, így aztán nem véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc ma már csak egy 3 százalékos törpepárt vezéreként produkálhatta magát” – áll Selmeczi Gabriellának, a Fidesz szóvivőjének keddi közleményében. (MTI)

A szokásos

De ehelyett csak a szokásost kaptuk: meglepően kevés trianonozást egy kis csavarral, az egyház immáron rutinos szidását és a szegénység lefestését. Gyurcsány nem tud/mer már ígérgetni, ezért a baloldali politika másik eszközét, a kulturkampfot kell bevetni, hogy ott maradjon a szocialista érzelmű, főleg nyugdíjas korú szavazók látómezejében. Ezért kell a szűnni nem akaró brandépítés, a hangsúlyozása annak, hogy a Progresszív Államférfi és a Párt útjai már különváltak, vagyis hogy a szavazó polgár tudja: a gyurcsányi életérzés kormányzati szintű megtapasztalásához már nem az MSZP mellé kell húzni az ikszet. Ennek jegyében is telt a köztársaságra szánt talán több is mint egy óra, amelynek vezérgondolata az volt, hogy a szociális biztonságot egyesíteni kell a szabadság eszményével. Gyurcsány összes példájában ezt emlegette, nagy szabadságpártiságában odáig ment, hogy többször is republikanizmusnak nevezte azt, amit képvisel (azért megnézném a gyurcsányista kemény magot, amint kedvenc pártja megvalósítja mondjuk Mitt Romney elképzeléseit), és a közelmúltban elhunyt Csurka Istvánt állította szembe vele.



És az író/politikus ellenében a modern konzervativizmust megtestesítő Antall József értőjeként festette le magát, és olyan szépen beszélt a rendszerváltozás éveiről, hogy már-már bukolikus idillnek képzeltem el azokat az éveket, médiaháború, taxisblokád és mucsázás nélkül. Majd kis kanyarokkal mindjárt nem Orbán Viktor legyőzéséről beszélt, hanem annak a nacionalista ellen-Magyarországnak a meggyőzéséről, amely felépült a miniszterelnök mögött. Kicsit ellentmondásos volt ugyan, hogy ezt Gyurcsány reváns nélkül képzeli el, de azért az összes olyan személyt leváltaná, aki nem a köztársaságra, hanem Orbánra esküdött fel. A többi pedig a múltkori DK-s gazdasági konferencia résztvevőitől megörökölt, kicsit balos, kicsit liberális egyrészt/másrészt volt, hogy elsősorban a munkára kell alapozni, és ugyan biztos van arra is példa, hogy valaki segélyből akar élni, de kell az empátia, a nyitottság és az emberi hang.

A Jobbik szerint ha „Magyarországon valóban működne az elszámoltatás és a rendteremtés, akkor Gyurcsány Ferenc – lassan két évvel az állítólagos fülkeforradalom után – az egyik legbiztonságosabb börtönünk beszélőjén fejtette volna ki véleményét biztonsági kamerák kereszttüzében” – reagált kedden Pörzse Sándor jobbikos képviselő közleményében Gyurcsány Ferenc évértékelőjére. (MTI)

Bejelentkezés

Majd jött a hírértékű mondat, miszerint először értékel évet azóta, hogy a DK önálló lett, és hogy nem sikerült az MSZP-ből egy erős balközép pártot csinálni Orbán rendszerével szemben, ezért ez a párt kíván a demokratikus közép legnagyobb pártja lenni. Politológusok ezt szokták bejelentkezésnek vagy a jövő beárazásának értékelni, a politikusok pedig ennek kapcsán azt szokták elmagyarázni, hogy hogyan is kell ezt érteni. Hogy legyen ideje mindezt leadni a sajtósoknak, elmagyarázta még egyszer, hogyan lesz összekötve szabadság és a szociális remény ügye, majd Himnusz magnóról, és fájront. Kifelé láttam, hogy egy úr DK-kitűzővel ékesített fényes, úgynevezett TeleSport-bordó színű és -fazonú öltönyben és vajszínű bőrcipőben nyilatkozott. Lám, azok a boldog kilencvenes évek valahova máris visszatértek.

Hozzászólások

  1. millagyu 2012. február 23., csütörtök 16:38
    csuda jó a testbeszéde, mintha már láttam volna II. világháborús filmeken.
    A III.Richardos idézetnél még be is gurult mint a führer.Nem csak a mentősöknél kellene alkalmassági vizsgát tenni.
  2. pityubatyo 2012. február 22., szerda 10:22
    Furcsa, hogy az ország legnagyobb őrültje szabadon szaladgál...
  3. ottóbá 2012. február 22., szerda 07:54
    Ez az ember már 89-ben levizsgázott, amikor mint kiszführer harcol a fidesz ellen, mint 56-ot ellenforradalomként megbélyegző kisz káder. Azóta a hatalom mámora megőrítette. vannak még hívei, hiszen a történelem legnegatívabb figuráinak is voltak. A sajtónak meg hír, mert hiszen fröcsög azokra, akik az ő elbaltázásait megpróbálják helyrehozni. És itt most nem orbánozni kellene, hanem ezt a böszmét értékelni józanul.
  4. 2012. február 22., szerda 07:30
    Egy beteg elme,még betegebb megnyilvánulása.Csak azt nem értem,hogy ez miért hír? Jövőre már Győzike is évet fog értékelni?
  5. erlauer 2012. február 22., szerda 05:43
    Okos és tisztességes beszéd volt a Gyurcsányé. A legfontosabb kérdéseket tette fel, és jó válaszokat adott rájuk. Alapvetően ezeket a beszédeket szívesebben látnám egy demokratikusan működő parlamentben, hiszen a parlament "a beszéd helye" (parlé = beszélni), mert ott lehetne érdemben vitatkozni is az elmondottakról, de amióta Orbán bevezette ezt a saját tábor - és a sajtónyilvánosság - előtti szónoklatot, a politika főbb szereplői kénytelenek felvenni a kesztyűt, és bemutatni a saját értékelésüket a nemzeti közösség állapotáról. Szóval okos és becsületes országértékelést hallhattunk, az én szavazatomra biztosan számíthat a Demokratikus Koalíció.
  6. tata 2012. február 22., szerda 05:23
    ...valyon meg mindig a Bukaresti Steauanak szurkol? Olyan mind Hofi Geza legelharito Trabantja. Ilyen csak egy van a vilagon. Nyugodjek bekeben! Hofi Gezara gondoltam.
  7. 2012. február 22., szerda 00:20
    Egy beteg és aljas elme újabb cirkuszi előadása, már értem miért záratta be az opni-t.. fleto fletonovics : D egyszerűen ennek egy mondatával nem érdemes foglalkozni mivel normálisan gondolkodó emberi lények köréből már rég kiírta magát. én pl megnézem egy jót mosolygok és persze, kinyílik a bicska a zsebembe, hogy ez még mindig szabadlábon? Már rég bilincsben közmunkára ítélve , teljes vagyonelkobzással kéne töltenie napjait!
  8. ÁRPÁDHÁZI 2012. február 21., kedd 22:34



    Orbán Viktor!

    A 2/3 halad a Gyurcsány marad....A Gyurcsány marad....

    7.7.7






  9. branddoktor 2012. február 21., kedd 22:08
    EZ MéG MINDIG SZABADLÁBON VAN???
  10. 2012. február 21., kedd 21:20
    Karib-dísz 2012. február 21., kedd 20:55 Igen, figyelemre méltót is mondott. Bejelentette, hogy az ördöggel is lepaktálna azért, hogy újra legyen valaki. Mert, ő Orbánt, és a többi nemzeti érzelmű politikust a maga szempontjából egyértelműen ördögnek tartja. Egy proteus, aki mindenné tud változni, hogy meg ne lehessen semmisíteni. Van egy ilyen nevű baktérium is. Kizárólag rothasztással foglalkozik. Az a lényege.
  11. Karib-dísz 2012. február 21., kedd 20:55
    Mondott azér' figyelemre méltókat!
    Pl.: 1.Nemzetépítés: "Több iványi Gábort, kevesebb orbán Viktort!". 2.Teremtés/kultúra/alkotásszabadság: "A teremtőnek sem mondta meg senki, milyen legyen az ember, az embernek sem mobdhatja meg senki, milyen legyen az ő teremtménye!". 3.A Jobbik: "Nem lehet megengedni a radikálisoknak becézett fasisztáknak, hogy cigányozzanak."

    Azon pedig el kell gondolkodnia minden Fidesz- és KDNP-szavazónak, hogy Ferenc testvér Antallt és Pokornit egyértelműen pozitív, előremutató, a "kor szellemét" liberális módon megértő szereplőnek aposztrofálta...
  12. 2012. február 21., kedd 19:49
    Egy bolond százat csinál. Szerencsére, nem sokkal többet.
  13. Blackpeter 2012. február 21., kedd 19:01
    A több személyiséggel bíró nagy átváltozó művész most átváltott demokratából republikánusba,de,ha kell mint anno mondta vala,ő zsidó,cigány,Nagy Imre,Batthyány stb.Lelepvén most már az egész politikai palettát,most már csak a nép kéne eme jellem elismeréséhez.Ha így marad a népszerűsége,akkor szerencsénk van!

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
17
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló