Gyurcsány Nobel-díjas társaságba került

BL, 2012. május 6., 13:38, frissítve: 14:53
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök társszerzője egy Nobel-díjas amerikai közgazdász könyvének – közölte a Demokratikus Koalíció (DK) vasárnap.
A Fidesz-frakció véleménye szerint szép dolog, hogy Gyurcsány Ferenc bevallja, csupán társszerzője egy Nobel-díjas közgazdász új könyvének – Klein professzor megkönnyebbülhet. Most már csak az van hátra – teszik hozzá vasárnapi közleményükben –, hogy a bukott miniszterelnök azt is tisztázza, ki a szerzője egy korábbi „tudományos munkának”, a Balaton-felvidék szőlészete és borászata című dolgozatnak.

A közlemény szerint a napokban az Egyesült Államokban megjelenő könyv arról szól, hogyan kellene átalakítani a tőzsdék szabályozását. A kiadvány a 2008-as pénzügyi válság okait és következményeit vizsgálva fogalmaz meg javaslatokat annak érdekében, hogy tisztább, átláthatóbb, ellenőrizhetőbb legyen a tőzsdei kereskedelem, hogy jobban lehessen védeni a kisbefektetők érdekeit.

A John Wiley & Sons amerikai könyvkiadó gondozásában megjelenő műben a Nobel-díjas Lawrence R. Klein mellett megjelenik Gyurcsány Ferenc is; a volt magyar miniszterelnök neve a kilenc fejezetből hétben tűnik fel társszerzőként. Az idén 92 éves Lawrence R. Klein 1980-ban kapott Nobel-díjat a gazdasági hullámzásokat, ciklusokat elemző és alkalmazó modellek megalkotásáért – emlékeztet a DK közleménye.

Ismert, az utóbbi hetek az exminiszterelnök plágiumügyéről szólnak. Először kiderült, hogy a Pécsi Tudományegyetemen nincs meg 1984-ben írt szakdolgozata, és otthon sem találta meg. Ezt követően a Hír TV kiderítette, hogy a diplomamunka címe megegyezik Gyurcsány akkori sógorának, Rozs Szabolcsnak négy évvel korábban beadott dolgozatának címével. Később előkerült a bírálati lap, mely szerint a későbbi miniszterelnök ugyanazokat a hibákat követte el dolgozatában, mint Rozs Szabolcs. A Demokratikus Koalíció elnöke május elsején perekkel fenyegetőzött. Pénteken arról számolt be a Hír TV Célpont című műsora, hogy valószínűleg a kötelező gyakorló tanítást sem végezte el.

A Fidesz várja a választ az alapkérdésekre, vagyis arra: hogyan lehet, hogy ugyanazzal a címmel adott be szakdolgozatot 1984-ben, mint sógora 1980-ban; pontosan mit jelent az, amit el is ismert, hogy „felhasználta, merített belőle”; valamint hogyan lehetséges, hogy szakdolgozata – hivatalos bírálata alapján – oldalszámra megegyezik a sógorától származó szakdolgozattal? A szóvivő azt a kérdést is fölteszi, hogy Gyurcsány mikor veszi észre magát, mikor veszi észre, hogy már csak szánakozik vagy nevet rajta mindenki, beleértve korábbi baloldali elvbarátait is – írta szombati közleményében Selmeczi Gabriella.

Forrás: MTI, MNO
hirdetés
hirdetés
Vélemény
Ikonikus képeink
Lakner Dávid
A szimbólumerejű fotók túlzottan leegyszerűsítik a bonyolult problémákat.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés