Gyurcsány képes lesz feledtetni Mesterházy alkalmatlanságát?
Kiszelly: Csak a szépre emlékezett a volt miniszterelnök
• Önálló frakció megalakítására készül Gyurcsány?
• Gyurcsány büszke: a szeretet túlzásának tartja az őszödi beszédet + Videó + Képriport
A szakértő szerint a volt miniszterelnök továbbra is a baloldalt látja a modernizáció letéteményesének, de nagy kérdés, hogy a polgárosodást hogyan lehet megvalósítani középosztály nélkül, akikről pedig egy szót sem szólt Gyurcsány. A bukott miniszterelnök óvatos önkritikát gyakorolt, de ez nem tekinthető érdeminek – tette hozzá. Kiszelly lapunknak elmondta, hogy Gyurcsány nagyrészt a baloldal általa vélt eredményeiről beszélt, amivel a célja a tábor lelkesítése volt és azon eredmények elsorolása, amire szerinte büszkének kell lenniük. „Gyurcsány célja az egykori baloldali szavazótábor felrázása volt, mivel mostanra bebizonyosodott, hogy erre Mesterházy nem képes.” Kiszelly kijelentette, hogy a volt miniszterelnök a „három parlamenti párt lesz” kijelentésével az volt a célja, hogy megóvja a tábort a szétszavazástól.
MNO vezető hírek
Bár Botka László két évvel ezelőtt nem vállalt országos vezető tisztséget az MSZP-ben, most mégis bejelentkezett választmányi elnöknek. A Magyar Nemzetnek adott interjújában azt állítja, nem azért indul a posztért, hogy 2014-re biztos befutóhelye legyen a párt listáján. Hozzátette mindehhez, hogy biztos abban, a következő választáson is elnyeri a szegediek bizalmát.
A Magyar Nemzetnek is megerősítették a hvg.hu hírportál értesülését, miszerint Orbán Viktor beszélt a magyar kormányt és személyét megcélzó puccskísérletről.
Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése.
A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.