Hagyó szereptévesztésben

Lapunk újságírója ellen is magánvádlóként lépett fel a bukott MSZP-s politikus
Magyar Nemzet

2010. július 15., csütörtök 06:00
Először a vádlottak padján akart helyet foglalni tegnap Hagyó Miklós annak a rágalmazási pernek az első, úgynevezett békéltető tárgyalásán, amelyben ő – mint magánvádló – indított eljárást lapunk újságírója, Pilhál Tamás, illetve Bielek Péter, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. vezérigazgatója ellen. Dénes Veronika bírónő figyelmeztette Hagyót, hogy nem a vádlottak padján van a helye (legalábbis ebben az eljárásban – a szerk.) – számol be a csütörtöki Magyar Nemzet.
Hirdetés
Az előzetes letartóztatásban lévő Hagyó Miklóst ezúttal is kéz- és lábbilincsben vezették be a tárgyalóterembe. A BKV-botrányba belebukott szocialista politikus azért indított pert, mert lapunk áprilisban részleteket közölt Bielek Péter rendőrségen tett tanúvallomásából, amelyből kiderült, Hagyó, illetve Demszky tanácsadója, Mesterházy Ernő kézivezérelte az önkormányzati céget, ők szabták meg, kikkel kössenek szerződést, milyen közbeszerzési eljárásokat írjanak ki, mely ügyvédi irodákat bízzák meg a legzsírosabb munkákkal. Például a pusztazámori hulladéklerakó gázkinyerésére kiírt pályázaton is előre megmondták, ki legyen a befutó, majd a tender után a nyertes hetvenmilliót utalhatott vissza a városházára Bielek Péter vallomása szerint – írja a csütörtöki Magyar Nemzet, a lapban bővebben is olvashat a témáról.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 3
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Ukrajnában szombatra 122-re emelkedett az egy hete tartó rendkívüli hideg áldozatainak száma, a zord időjárás miatt az ország 17 ezer iskolájában tanítási szünetet rendeltek el.

Egy hónapos hadgyakorlatot kezdett szombaton az iráni Forradalmi Gárda a nemzetközi olajkereskedelem szempontjából stratégiai fontosságú Hormuzi-szoros közelében.

Életének 78. évében meghalt Csurka István – tudatta Papolczy Gizella, az író, politikus hozzátartozója szombat délelőtt az MTI-vel.

Több megyére riasztást adtak ki a havazás miatt. Összesen 38 embert vittek a rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közterületekről melegedőkbe.

Fülbevaló