Titokban

Használt helikoptereket kap a légirendészet

Zord Gábor László, 2016. március 7., hétfő 19:42
Öt darab használt, kategóriájában egzotikusnak számító amerikai MD 902-es helikoptert vásárol a Belügyminisztérium a Légirendészeti Szolgálatnak – értesült lapunk. A nyilvánosság elől elzártan kezelt, milliárdos beszerzéssel végleg érvényét vesztette az a korábbi kormányzati ígéret, mely egységesen, nemzeti tender útján kívánta modernizálni a rendőrség, a légi mentők és a honvédség forgószárnyas flottáit.

Eddig Németországban, Baden-Württenberg rendőrségét szolgálták az  Explorer elnevezésű gépek, melyeket az arizonai Mesában működő MD Helicopters cég gyártott a kétezres évek elején. A világon egyedülálló, de széleskörűen nem elterjedt farokrotor nélküli (NOTAR) technológiát alkalmazó, nyolcüléses típusnak összesen hat példányát vásárolta meg a szövetségi állam légirendészeti célokra: közel tizenöt éves használatuk alatt a gépek mintegy ötezer órát töltöttek a levegőben, egyikük 2011-ben összetört egy éjszakai balesetben. A maradék öt gépet tavaly kezdték el lecserélni a bajorországi Donauwörthben székelő Airbus Helicopters cég legkorszerűbb, H 145-ös típusára, a modernizáció idén év végéig lezárul: ezért váltak eladhatókká az amerikai gyártmányú forgószárnyasok a magyar ügyfél számára.

Az árról nem sikerült információt szereznünk, de valószínűsíthető, hogy felszereltségtől függően (fényszóró, éjjellátó kamerarendszer) a használt, két hajtóműves MD 902-esek gépenként még mindig érnek pár millió eurót, így az egész üzlet – melynek szerződését értesülésünk szerint a napokban írták alá – értéke forintban milliárdos nagyságrendű lehet. Az „új” gépek a rendőrségnél több évtizede szolgálatban álló lengyel Mi-2-eseket és amerikai MD 500-asokat váltják le, melyek további használatának nem a koruk, hanem a szigorú európai regulációk szabnak gátat. Ez kimondja, hogy a lakott területek felett használt helikoptereknek a nagyobb biztonság érdekében két hajtóművel kell rendelkezniük. Az MD 500-as márpedig egy hajtóműves, s míg a Mi-2-es két hajtóműves, az egyik meghibásodása esetén nem tudja tartani a magasságát, azaz nem felel meg a szabályozónak.

Bár a beszerzés minden transzparenciát nélkülözött – lapunk korábbi érdeklődésére a rendőrség mindig tagadta, hogy önálló helikopterbeszerzésre készülne –, bennfentesek rámutatnak, hogy első ránézésre érvényesültek szakmai szempontok. Az eddigi MD 500-asok ugyanaz volt a gyártója, mint az MD 902-eseknek ami az jelenti, hogy a személyzetnek nem teljesen ismeretlen eszközzel kell folytatnia munkáját.

Az egyetlen bizonytalansági faktor a nem túl elterjedt NOTAR technológia, bár szakértők szerint nincs bizonyíték arra, hogy ez problematikus lenne a hagyományos farokrotoros elrendezéssel szemben. Az is bizonyos, hogy a légirendészet sem várhatott tovább a kormányzat nemzeti helikoptertenderére: a migránsválság miatti határőrizeti feladatokhoz a jelenlegieknél nagyobb repülési idejű, több embert szállítani képes és korszerű berendezésekkel felszerelt gépekre van szükségük. A lépéssel ugyanakkor végleg beigazolódott, hogy nincs már értelme nemzeti helikopterbeszerzésről beszélni, amire a kormány 2013-ban ígéretet tett. Mivel korábban döntés született arról, hogy a légimentők EC 135-ös helikoptereinek bérleti szerződését meghosszabbítják, már csak a honvédség helikopterigénye nem kapott hosszabb távú megoldást. Mint azt Lázár János kancelláriaminiszter a napokban közölte, erre egyelőre nincs is pénz.

A katonáknak egyelőre néhány Mi-8-assal kell beérniük, illetve azzal, hogy hosszú halogatás után öt Mi-17-esüket nagyjavításra küldi a honvédelmi tárca. Az is jelentős segítség számukra, hogy megkapják a légimentőktől 2014-ben leselejtezett két darab Ecureuil könnyűhelikoptert. Ez utóbbiakról a napokban tudta meg Demeter Márta (MSZP) képviselő Simicskó István honvédelmi minisztertől, hogy ismételt üzembe állításuk 16, a személyzet átképzése 7,2 millió forintba kerül, a gépek még a tavasszal hadrendbe állnak.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Vélemény
Alázatos szolgája
Pápay György
Rogán Antal hatékonyan dolgozik, ha nem is az ország, de legalább annak vezetője sikeréért.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása