• 6 °C, esős

Hatalmas robbanást hallottak: épségben vannak a magyarok? + Képek + Videó

NL, 2012. január 16., hétfő 00:25, frissítve: hétfő 00:25
A pénteken szerencsétlenül járt Costa Concordia luxushajó személyzetének hat magyar tagja közül öt vasárnap késő este megérkezett Budapestre.


Csepi Ádám, aki táncosként dolgozott a hajón, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elmondta, hogy magyar állampolgárként két táncos, három zenész és egy menedzser dolgozott a hajón. A férfi az MTI-nek nyilatkozva hozzátette: egy zenész még nem tért haza, ám értesülései szerint ő is épségben került elő.

Fotó: MTI



Csepi Ádám beszámolója szerint péntek éjszaka a hajó bárjában ültek, amikor egy hatalmas robbanást hallottak. Látták, hogy egy szikla mellett áll a hajó. Mint elmondta: a kabinjukba rohantak a mentőmellényükért. Ekkor még úgy tudták, hogy csak áramszünet van, noha ekkor már ömleni kezdett a víz a hajóba. Hozzátette: egy órával később kezdték el kiüríteni a hajót. A magyar férfi és munkatársai ezután a fedélzeten is további egy órát várakoztak. Erre azért volt szükség, hogy először az utasok hagyhassák el a hajót. A személyzet tagjait ezután egy szigetre szállították, ahol egy iskolát és egy templomot is megnyitottak számukra. Itt megfelelő ellátást kaptak – számolt be a magyar túlélő. Csepi Ádám tudomása szerint a hajón három magyar turista is utazott, akik már szombaton hazatértek.

Vasárnap estig öt holttestet találtak a toszkán partoknál sziklának ütközött és felborult hajónál. Az óceánjáró luxushajón több mint négyezren tartózkodtak, közülük mintegy 3200 turista a világ 62 országából, többségükben olaszok, franciák és németek. A hajó a toszkán partok közelében fekvő Giglio szigetnél péntek éjjel tíz óra körül beleütközött egy sziklába, léket kapott, majd az oldalára dőlt, előbb 20, majd 80 fokos szögben.

Fotó: MTI



Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberöléssel és hajótörés előidézésével vádolja az őrizetbe vett kapitányt, akit felelősségre vonás fenyeget azért is, mert túl korán hagyta el hajót.

A hat éve épült Costa Concordia 290 méter hosszú, több mint százezer tonna vízkiszorítású, 14 emeletes óceánjáró luxushajó. Négy úszómedence, egy sportpálya, öt étterem, egy háromszintes színház és számos szórakozóhely található a fedélzetén.

A kapitányt hibáztatják

A hajó tulajdonosa a Costa Crociere kapitányát hibáztatja. A cég vasárnap este kiadott nyilatkozatában azt írta, hogy Francesco Schettino számos navigációs hibát követett el, majd amikor bekövetkezett a baj, nem a vészhelyzetekre előírt nemzetközi szabályok szerint járt el.

A genovai bejegyzésű cég közölte: Schettino 2002 óta áll alkalmazásában, és eleinte a hajózásbiztonság egyik felelőse volt, majd 2006-ban léptették elő parancsnokká. Minden lehetséges kiképzést megkapott arra, hogy egy luxus óceánjárót biztonságosan elvezessen – hangoztatta a cég közleménye.

Korábban a toszkán Grosetto város főügyésze, Francesco Verusio arra a következtetése jutott, hogy a kapitány „nagyon helytelenül” a Giglio szigetének közelébe irányította a hajóját. Ezt megerősítették a fekete dobozokból nyert első információk is, amelyek szerint a hajó 150 méternyire került a parthoz, vagyis „hihetetlenül közelre” – mondta az ügyész.

A kapitányt felelősségre vonás fenyegeti azért is, mert túl korán hagyta el a hajót. Gilgio szigetének kikötői parancsnoksága hasztalan kérte a kapitányt, hogy maradjon a fedélzeten a mentés befejezéséig. A tengerésztiszt már nem sokkal éjfél után a parton volt, míg az utolsó utasokat a reggeli órákban mentették ki.

Forrás: MTI
hirdetés
G-Közép
A bohócdiktátor
Gazda Albert
Aki már hároméves korában tudott autót vezetni, azt tényleg nem lehet könnyű letaszítani a trónról.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés