Házi őrizetbe kerül Gál

BL
Forrás: MTI
2011. december 16., péntek 23:32
Megszüntette a Fővárosi Bíróság (FB) pénteken Gál György volt erzsébetvárosi szabad demokrata gazdasági bizottsági elnöknek, a Hunvald-ügy elsőrendű vádlottjának előzetes letartóztatását, egyúttal elrendelte házi őrizetét.

A bíróság az ügyész indítványára döntött az előzetes letartóztatás megszüntetéséről és egyúttal a házi őrizet elrendeléséről. A legsúlyosabb kényszerintézkedés a törvény erejénél fogva december 30-án mindenképpen megszűnt volna – közölte az FB sajtóosztálya.

Gál György 2008 novembere óta volt előzetes letartóztatásban, amit ez év május–júniusában az FB döntése nyomán néhány hetes házi őrizet megszakított, de akkor a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla visszahelyezte Gált az előzetes letartóztatásba. Gált a vádbeli legsúlyosabb cselekmény alapján 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti, ez alapján pedig a törvény szerint legfeljebb 3 évig lehet előzetes letartóztatásban.

Hirdetés

Ez a határidő jár le az év végén, és erre tekintettel indítványozta az ügyész a legsúlyosabb kényszerintézkedés megszüntetését. Mindez azonban az enyhébb fokozatú kényszerintézkedés elrendelését nem zárja ki. A bíróság pedig az ügyészi indítvánnyal egyezően úgy vélte, hogy továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, és ez indokolja a házi őrizet elrendelését. Ha a vádlott a házi őrizet szabályait megszegi, az előzetes letartóztatása ismét elrendelhető.

A sok száz milliós kárt okozó önkormányzati ingatlanpanamák, több tíz milliós fiktív szerződések, illetve milliós kárt okozó lakáskiutalások és más bűncselekmények miatt – részben bűnszervezetben elkövetett – csalással, vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség Gál Györgyöt és Hunvald Györgyöt, a kerület volt szocialista polgármesterét. A vádbeli – 2003 és 2009 között elkövetett – cselekményekért a törvény szerint halmazatban akár 15 éves szabadságvesztés is kiszabható. Az egyik vádpont szerint Gál nemegyszer a Dob utcai SZDSZ-irodában vette át az áron alul értékesített önkormányzati ingatlanokért járó 20-30 milliós vesztegetési pénzeket, összesen 366 millió forintot.

Gál, Hunvald és 23 vádlott-társuk az idén áprilisban megkezdődött elsőfokú büntetőperben jobbára tagadta a terhére rótt bűncselekményeket. Néhány, kisebb súlyú cselekményekkel, cégügyek kapcsán okirat-hamisítással vádolt strómant az FB a napokban már első fokon pénzbüntetéssel, illetve próbára bocsátással sújtott. A többi, fontosabb vádlott ügyében várhatóan januárban kezdődnek a perbeszédek, és februárban megszülethet az FB elsőfokú ítélete.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS