Heller fasisztázott egyet a német lapban + Videó

LM
Forrás: Hír TV
2012. május 10., csütörtök 08:44
Fundamentalistának és fasisztának nevezte a Fidesz tevékenységét egy német lapban Heller Ágnes – írja a Magyar Nemzet.

A filozófus azt mondta, hogy szerinte a párt a nacionalizmust erősíti az emberekben. Heller arról is beszélt, hogy 2010-ben a választók csupán 30 százaléka voksolt a Fidesz–KDNP-kormányra, holott az országgyűlési választásokon több mint 2,7 millió ember, vagyis a választók több mint 52 százaléka adta le a voksát a pártszövetségre. Heller az interjúban azt is mondta, hogy a Jobbik kivételével a magyarok többsége támogatja az uniós tagságot, mivel látják ennek előnyeit, annak ellenére, hogy az európai demokráciáról fogalmuk sincs.

Hirdetés

Heller Ágnes filozófusnak ítélte oda a tavalyi Sánta Kutya-díjat a Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottság.

Hozzászólások

  1. 2012. május 11., péntek 20:08
    a demokratikusnak mondott európai törvényhozás hellert és a hozzá hasonló fajtájú (vigyázat ! nem fajú) tisztességtelen egyéneket felhatalmazza arra, hogy bennünket magyarokat büntetés nélkül lefasisztázzon, ugyanakkor mindenkit büntet azért ha zsidónak nevezi azt aki annak vallja magát (teljesen megfeledkezve arról, hogy ma izraelben is dúl a fasizmus, ahol az ortodox zsidók, többek között, a nöi utasokat a hátsó ülésekre kényszerítik a tömegközlekedési jármüveken és a palesztin öslakosságot nem veszik emberszámba)
  2. hangfoglaló 2012. május 10., csütörtök 22:03
    "no itt aztán jól összekutyulódott egy s más"
    lilla- kedves,velem beszélsz?
  3. lilla- 2012. május 10., csütörtök 21:21
    hangfoglaló 2012. május 10., csütörtök 20:33

    no itt aztán jól összekutyulódott egy s más__
    "t"a nemzet csupán egy vadhajtása a történelemnek,jelentösége a szabadságjogokkal megszünik,és az emberek végül mind egyenlöek lesznek."

    a nemzetállam
    nemzet --nem ugyanaz a fogalom
    jelentősége az egyetemes szabadságjogok elfogadása kapcsán tényleg egységesült

    az emberek végül jogi értelemben egyenlőek lesznek.
    Hát ez bizony kívánatos gondolkodás lenne!

    Nem kell félni, ha látjuk azt, hogy másik társunk nyakán is fej van, mégha másként is gondolkodik azzal.

    az már más eset, ha fenyeget minket
    manapság a szélsőjobb kollektívebben
  4. hangfoglaló 2012. május 10., csütörtök 20:33
    A nemzetellenesség egyik magyarázata a szélsöbaloldaliság lehet,mely szerint"a nemzet csupán egy vadhajtása a történelemnek,jelentösége a szabadságjogokkal megszünik,és az emberek végül mind egyenlöek lesznek."
    Isten óvjon az efféle utópiáktól!
  5. lilla- 2012. május 10., csütörtök 18:28
    Kár fanyalogni Helleren

    a mai időkre Marx nem stimmel

    mint recept adó --ahogy Lenin godolta volt
    Marx is filozófus volt a XIX.században

    van időtálló megállapítása--és van amit az idő hibásnak igazolt, de nem megkerülhető , mint ismeretanyag
    Heller egész életében Marx kritikájával foglalkozott --aztán közben írt egy csomó könyvet arról, hogy hova jutott.

    Mint midennel --azzal is lehet és kell vitatkozni Hellerrel is, de sommásan minősíteni ostobaság!
  6. lilla- 2012. május 10., csütörtök 18:17
    "A nacionalizmus

    A gondolat, amely szerint nemzeteket megilleti az államalkotás joga, a nacionalizmus a nemzetté válás folyamatának nélkülözhetetlen eleme. A nacionalizmus szélsőséges formája, melyet sovinizmusnak neveznek gyakran vallja a kisebbségekkel szembeni tolerancia hiányát. Azonban problémát okoz annak megállapítása, hogy hol húzódik a határ a hagyományos nacionalizmus és annak eltorzult formája, a sovinizmus között.

    Sovinizmus és patriotizmus

    A sovinizmus is a mi-ők ellentétből indul ki, csakhogy ebben az esetben az egyenlőtlenség, a nemzeti felsőbbrendűség dominál, összekapcsolódva a másik nemzet lekicsinylésével, esetenkénti megsemmisítésének szándékával. A patriotizmus tiszta hazaszeretet, mások megsértésének igénye nélkül. Nem más, mint a föld, a nemzeti múlt, a nemzeti intézmények, a nyelv és a szokások tisztelete és szeretete. Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért. "

    gamma 2012. május 10., csütörtök 17:21

    egyébként csak filozófus
  7. Herwegh 2012. május 10., csütörtök 17:52
    Magányos farkas!
    A farkadra lépett valaki?
    Érvek sehol?
  8. Herwegh 2012. május 10., csütörtök 17:31
    A százalékszámítással pedig Heller már megint füllent.
    Vagy nem tud számolni?
    Mondanám, ha az egész posztkommunista társaság nem ugyanezt a trükköt alkalmazná!
    "Es waren gerade einmal 30 Prozent der Bevölkerung, die sie gewählt haben." vagyis magyarul "A lakósság éppen csak 30%-a választotta őket. (a FIDESZ-t)" Nem a lakósság százaléka számít hanem a szavazók százaléka!
    Továbbá egy konkrét adatot sem tud. "Marxnál ...semmi sem stimmel..."
    Ehhez a megállapításhoz több mint egy félévszázadra volt szüksége?
    Mi lett azokkal akik ezt már több mint száz éve tudták?
    Heller agya egy kicsit lassan dolgozik. Hány száz évre lenne szüksége, hogy a mostani politikai és más összefüggéseket feldolgozza?
    De a többi kijelentései sem stimmelnek, még akkor sem, ha csak primitív általánosítást végez.
    Az egész cikk színvonaltalan, buta és félrevezető.
  9. gamma 2012. május 10., csütörtök 17:21
    @lilla- 2012. május 10., csütörtök 15:42

    Semmi! Mert kegyeskedsz összetéveszteni a sovinizmussal!
    Ami iszonyú nagy baromság - még egy Ágica részéről is! Egyébként ilyen kontextusban Heller a legvadabb nacionalista, sőt, egyúttal soviniszta is! (esztelen hungarofóbiáját már ne is említsük... pedig ...) Hogy miért, azon gondolkodj el, hadd ne írjam le én ...
  10. Herwegh 2012. május 10., csütörtök 16:44
    Egyébként a "német újság" Heller szövegével a Berliner Zeitung.
    A cikk címe: Marx und die ökonomische Krise
    „Philosophen geben uns spirituelle Nahrung“
  11. Herwegh 2012. május 10., csütörtök 16:11
    Mint egy a heidelbergi egyetem politológiai szakán végzett magyar (német állampolgár) megnyugtathatom Hellert, hogy nemcsak én személyesen, de az egész magyar nép jobban kiismeri magát abban, hogy mi a demokrácia, a szabadság, emberiesség és az igazság szeretete, mint a legtöbb más nép. Még a legbutábbakat is közöttünk kitanította a történelmünk ezekben a kérdésekben. Még akkor is így van ez, ha a kommunisták, ill. Heller barátai sok művelt és tehetséges embert tönkretettek, elűztek, sőt megöltek. Akkor is, ha a magyarok rendelkezésére álló információk és a magyarokról Európában rendelkezésre álló igaz információk elterjedését, terjesztését mai napig akadályozzák. Akkor is, ha az információhiány alapján sokan nem tudják megfelelő érvekkel védeni magukat. DE IGAZUK VAN!
  12. lilla- 2012. május 10., csütörtök 16:10
    fundamentalista
    fasiszta
    nacionalista

    mindegyikek más és más a jelentés tartalma

    a fasizmus --Olaszország megoldása volt az 1914-18 utáni időkre
    a nácizmus --Németországé

    egyik csak nacionalista maradt
    a másik az über allest képviselte

    ez pedig egy idézet 2005-ből:
    "„Minden fundamentalista azért küzd, hogy a politikát
    rendeljék alá a vallásnak. Üdvbizonyosságot kínál, mégpedig nemcsak a mennyben, hanem a
    földön is. Így válik a belső és külső békét veszélyeztető tényezővé mindenütt, ahol csak
    hatalomra jut. Hogy a fundamentalizmus miként fenyegeti a békét, arra példát
    szolgáltathatnak a muzulmán államok."
  13. Rasdi2 2012. május 10., csütörtök 15:50
    @Valéria Nagyné Kovács2012. május 10., csütörtök 10:39

    A távolmaradók nem érdekesek. Aki azt se vállalja, hogy elvonszolja a s...t az urnához, evvel lemond a legfontosabb állampolgári jogáról, az nem számít. (A betegekhez, morgásképtelenekhez stb. kérésre kimegy a mozgó urna.)
  14. lilla- 2012. május 10., csütörtök 15:47
    ottóbá 2012. május 10., csütörtök 12:07

    ha erre valamiféle dokumentummal tudnál szolgálni!
    Ha kérhetnélek!
  15. Rasdi2 2012. május 10., csütörtök 15:46
    @Agria482012. május 10., csütörtök 09:17

    Ezt mi tudjuk, de sajnos az adott lap olvasói nem.
  16. Rasdi2 2012. május 10., csütörtök 15:45
    Jellegzetes "liberális" maszatolás. Egy pozitív tulajdonság (nacionalizmus) jelentéseltolása negatív irányba. Negatív tulajdonság a sovinizmus. A nacionalizmus értelme nemzetét szerető, azt védő, a sovinizmus értelme a mást támadó. Az ilyen jelentéseltolásból jönnek a "faszistázások" :))). (mivel többszörös áttételen jön keresztül, épp ezért nem hiszek a görög párt "újfasiszta" jellemzésének sem. Annyiszor eljátszotta már a "nemzetközi" média ezt a "játékot").
  17. lilla- 2012. május 10., csütörtök 15:42
    Cirbolya 2012. május 10., csütörtök 14:29

    mi a különbség a hazaszeretet és a nacionalizmus között?

    mert kommentjeid erősen késztettek a kérdés feltevésére?!
    a finom distingcióid is :)
  18. lilla- 2012. május 10., csütörtök 15:37
    ncskk@ncsho.hu 2012. május 10., csütörtök 15:29

    Áder most mondta el: az egymás teljesítményének elismerése hiánya miatt

    állunk így---- a fontos választásokon átívelő konszenzusos ügyek hiánya miatt

    Ezt pedig Orbán 2002-óta akadályozta
  19. ncskk@ncsho.hu 2012. május 10., csütörtök 15:29
    "Tisztelt" Heller Ágnes!
    Nem voltam sem fasiszta, sem kommunista ,még is Orbán Viktorral értek egyet.

    A rosszindulatú,lejárató nyilatkozatai helyett inkább nézze meg a DUNA-tv "Háború a nemzet ellen " című filmet, és rájön hogy ezt a szörnyűséget amit az SZDSZ,MSZP, vezetés hátra hagyott azt nem lehet egy könnyen helyre hozni. A négyrészes film ,a DUNA-tv-ben 20óra 25perckor kezdődik, felhívom a figyelmét arra hogy ez a műsor Németországban is fogható. Inkább ennek csináljon propagandát,a sületlen nyilatkozatai helyett!!!
    Egyben kérem a Magyar kormányt hogy ezt a műsort öt éven keresztül , minden iskolában- általános,gimnázium,szakközép,egyetem főiskola- évente kötelezően vetítse le, hogy tisztában legyen az elkövetkező generáció azzal, miért is állunk így.
  20. Blackpeter 2012. május 10., csütörtök 14:37
    Ez a legnagyobb baja az álbaloldalnak '47 óta.Míg külföldön létezik hazáját szerető,ki nem áruló nemzeti baloldal,addig ez itthon számukra elképzelhetetlen.Óriási baj,t.i. ezzel a baloldallal nem lehet megújulni,ráadásul a kormánynak sem tesz jót,hogy nincs normális kontroll mögötte csak napi tukacsok-vágók szimpla hőzöngései.Heller a kunbélai vonalat viszi tovább és hisz benne és ami a legnagyobb baj:nincs lekifurija sem,mert ezeknek nem volt és nem is lesz.
    Valéria Nagyné Kovács
    Valéria Nagyné Kovács 2012. május 10., csütörtök 10:39
    Nem csúsztat az újságíró,ön nem tudja jól.A választók 52% szavazott a Fideszre./a választó nem azonos az ország népével,aki nem megy el szavazni,az nem választó!!/
  21. Cirbolya 2012. május 10., csütörtök 14:29
    Micn 12.56: Kicsit ellent kell, hogy mondjak neked. Nem an block a "zsidó értelmiség" az, amivel gond van. Rengeteg zsidó értelmiségi érzi magát magyarnak, szereti és szolgálja a hazáját: Magyarországot. Évszázadok óta, és most is. A magát baloldaliként meghatározó értelmiséggel van baj, mindegy, hogy zsidó, keresztény, befogadott vagy "vérmagyar". Látod, az olyan romániai "vérmagyarok", mint pl. medgyessy péter is simán eladta a nemzetét, vagy az olyan magyar proletár-bűnöző, mint a gyurcsány, vagy a kereszttel a nyakában tündöklő havashenrik micsoda véresszájú magyargyűlölő? A kommunista-szocialista-liberálisok (mindegy minek becéztetik magukat) gyárilag hazaárulók, bőrszínre, nemre, vallásra, szexuális szokásokra tekintet nélkül. És nagyon sok becsületes, a hazáért ha kell vért áldozó zsidó ember van, aki nagyobb magyar és jobban szereti a hazáját-nemzetét, mint amennyire az egész MSZP-SZDSZ-LMP-gyurcsánybajnai-millatrilla csürhe összes csápolója összesen 1919-től napjainkig összeadva valaha képes lenne.
  22. Cirbolya 2012. május 10., csütörtök 14:14
    Heller Ágnes magyar állampolgár, de gőze nincs a hazaszeretetről. Nála a hazaszeretet, a nemzeti függetlenségi és önrendelkezési törekvések az "nacionalizmus". Én sajnálom a hazátlan, gyökértelen, sorstalan embereket, mert az életük a gyűlölködéssel és a harácsolással telik, és senki nem szereti és senki nem becsüli őket. Sem azok akiket elárulnak sem azok akiknek spicliskedik.
  23. gyuri 2012. május 10., csütörtök 13:39
    hogy tud egy hazátlan hazátárulnI.na de egy mesterházy "Y" -nal a végen?
  24. Mich 2012. május 10., csütörtök 13:26
    Tanulságos megnézni, milyen behízelgő és problémamentes képet fest HÁ-ról a magyar Wikipedia... egyetlen szó sincs a Kádár és Gyurcsány melletti hűségnyilatkozatairól és magyarellenes megnyilvánulásairól... még arról sem, ami a svéd változatban benne van: H.Á. "a világ egyik vezető marxista filozófusa volt, mielőtt áttért volna neoliberális funkcionalista elméletekre és állásfoglalásokra"...
  25. Mich 2012. május 10., csütörtök 12:56
    Egyre világosabb, és szomorúbb képet fest magáról a zsidó értelmiség... ezek is "ideglenesen hazánkban tartózkodó" megszálló csapatok voltak, akik viszont nem Kelet hanem Nyugat felé hagyják el az országot, jó lassan és egyenként - de ezek is leszerelnek és magukkal visznek minden értéket és csak szart hagynak maguk után...!
  26. Mich 2012. május 10., csütörtök 12:39
    "Heller Ágnes filozófusnak ítélte oda a tavalyi Sánta Kutya-díjat a Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottság."

    - megérdemelné a "Hazug Kutya" díjat is!
  27. Mich 2012. május 10., csütörtök 12:36
    Még egy szánalmas alak: gondolkodni már nem tud, csak ártani - gondolom ő is Kanadába tart...
  28. ottóbá 2012. május 10., csütörtök 12:07
    Hja elzárták a pénzmilliókat csordogáló pénzcsapot. Ez a tény elvette az eszét. A médiának pedig minden rossz hír szenzáciőnak számít. Na ez a szipirtyó is plagizálhatott rendesen,csak senki sem meri kikezdeni. Úgy lukácsgyörgy marxista filózófusnál kezdte. És hűségnyilatkozat a véreskezű kádárnak.Na most ilyen mindenre képes ami árt az országnak, a magyaroknak.
  29. irenci 2012. május 10., csütörtök 11:57
    A halal keresi otthon es o interjukot ad!!Csak a sepru hianyzik a laba kozul.Meddig lehet meg birni ennek a ven banyanak a ragalmazasait?
  30. Lyenő 2012. május 10., csütörtök 11:55
    Heller Ágnes azért fasisztának és nem NÁCINAK nevezte a FIDESZT, mert német lapnak nyilatkozott, és mint azt tudjuk: A NÉMETEK VOLTAK A NÁCIK!
    Ez a vén banyát nem zavarja, hiszen az a célja, hogy Magyarországot, ilyen és ehhez hasonló ordas hazugságokkal besározza.
    Nagyon szeretném remélni, hogy soha nem teszi lábát az általa gyűlölt Magyarország területére!

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS