Gripen

Sikeres lehet az újratárgyalás

NT
Forrás: Magyar Nemzet
2011. december 31., szombat 07:00
December 20-án lezárultak a Gripen vadászgépek lízingjének módosításáról szóló szakértői tárgyalások, aminek köszönhetően kétszeresére (2026-ig) nőhet a futamidő – írja a szombaton utcára kerülő számában a Magyar Nemzet. Így jelentősen csökken a Honvédelmi Minisztérium költségvetését terhelő éves részletek nagysága. Fontos lépés ez, hiszen a szocialista vezetés 2003-as szerződésmódosításának nyomán mára fenntarthatatlanná vállt a tárca büdzséje.
Hirdetés

A kiegészítő megállapodástervezetben rögzítettek aláírásához a magyar és a svéd félnek legkésőbb január végéig kell rendelkeznie kormánya jóváhagyásával. A Magyar Nemzet értesülései szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter a tárgyalások menetéről folyamatosan tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt, hivatalos kormány-előterjesztés január 4-re születik az ügyben.

A lap kitér rá, hogy a bérleti díj összege nem változik, a futamidő növelése miatti pénzügyi költségeket pedig kétszázalékos kamat terheli, amelyhez hasonló kondíciójú hitelt a magyar állam se tudna felvenni. 2016-ig a jelenleg érvényes – tíz évre szóló – szerződésben rögzített 216 milliárd forint felénél kevesebbet kellene kifizetni, azt követően pedig a 2003-as szerződés után még ki nem fizetett bérleti díj 10 évre szétosztott részleteit, ami összességében jóval kevesebb lenne, mint a 2006–2016 közötti tíz évre fizetett összeg.

Mozgolódik az ellenzék

A módosításokkal kapcsolatos tárgyalások miatt az ellenzék is felébredt, Vadai Ágnes kérdést szegezett Hende Csaba honvédelmi miniszternek a Magyar Nemzet december 6-i cikkének hatására. Bővebben itt>>>

A gyurcsányista demokrata koalíciós képviselő lépéséről pénteken írt a Népszabadság, amelyre Hende Csaba tárcavezető a napokban adott írásbeli választ. A baloldali lap svéd forrásokra támaszkodik, amelyek szerint a kormány célja, hogy csökkentse a vadászgéplízing éves részleteit a ciklus végéig – amelyek aztán a következő kabinet idején visszaállnának egy magasabb szintre.

Saját csapdájukba estek bele

Érdemes visszaemlékezni 2003-ra, amikor a szocialista Medgyessy Péter koalíciója módosította az első Orbán-kormány 2001-es Gripen-szerződését. Ők ténylegesen előrevették a kisebb törlesztőrészleteket, hogy a választási ciklus végéig ne terheljék őket magasabb összegek. Mivel a szociálliberális koalíció 2006-ban folytathatta a kormányzást, az általuk meghozott döntések következményeivel találták magukat szembe Szekeres minisztersége alatt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
17
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló