Időzített bomba ketyeg a Ferencvárosban

Kovács András, 2012. május 12., szombat 11:40
Csökkenő bevételek mellett is egy élhetőbb kerület kialakítására törekszik Ferencváros vezetése – nyilatkozta lapunknak Bácskai János, a IX. kerület fideszes polgármestere. A politikus jó kompromisszumnak nevezte a járások kapcsán született döntést, míg a Ferencvárosban található vegyiművek helyzetének a rendezését minél előbb meg kellene kezdeni.

Ferencváros múltja 1243-ig vezet vissza, már akkor volt lakott település a kerület mai területén – mondta el Bácskai János, Ferencváros fideszes polgármestere annak kapcsán, hogy a városrész idén ünnepli 220. születésnapját. I. Ferenc császár nevét 1792-ben vette föl ez a terület, majd 1873-ban Budapest egyesítésekor kapta a kilencedik sorszámot Ferencváros – tette hozzá. A XIX. század végétől Budapest éléskamrájának számított ez a kerület, mivel ide érkezett a legtöbb nyersanyag vidékről, éppen ezért a kulturális élet is nagyon nyüzsgő volt – ismertette a politikus.

Bácskai a kerület történetének egyik legfontosabb fordulópontjának nevezte az 1986-ban kitalált városrehabilitációt, amely 1992-ben kapott lendületet egy sikeres stratégia mentén. Ismertetése szerint ez a Középső-Ferencvárosban folyó lakóház-felújítás eddig közel 250 milliárd forintnyi pénzt igényelt, amelynek háromnegyede magánbefektetőktől, hitelekből származott. Ennek az épületrehabilitációs folyamatnak az irányítója, zászlóshajója az önkormányzat volt – tette hozzá.

8-10 ház újulhat meg

A jelenlegi gazdasági helyzet, a bankok hitelezési gyakorlata nem túl kedvező, emiatt a felújítások üteme lassult – hangsúlyozta Bácskai. Ismertetése szerint azok a házak újulnak meg, amelyekre van elég magánerő, valamint a ferencvárosi önkormányzat forrásaiból is jut forrás. A következő három évben 8-10 ház felújítása várható, míg régebben másfél év alatt újult meg ennyi épület – mondta a politikus.

A jelenleg is futó legfőbb programunkat a „Legyen Ferencváros zöld-fehér” jelmondat fémjelzi – hangsúlyozta a polgármester. Ferencvárost három jól elkülönülő részre lehet osztani, melyek mindegyike más-más fejlesztést igényel – mutatott rá a fideszes országgyűlési képviselő. Belső-Ferencváros tipikusan belvárosias rész, Középső-Ferencvárosban a rehabilitáció eredményeként jelentősen nő a zöld területek aránya, míg a József Attila lakótelep a főváros egyik legvirágosabb területe, sok fiatal költözik ide. A városvezető emellett kiemelte még az úgynevezett rozsdaövezetet, ahol a Dzsumbuj megmaradt része található.

Csökkennek a bevételek

Jól halad a Dzsumbuj felszámolása, mivel több épületet már kiürítettünk, így hamarosan eltűnik Ferencváros térképéről – ismertette Bácskai. Szólt arról is, elsőrendű feladat, hogy a jelenlegi elképesztő körülményekkel szemben élhető otthonhoz jussanak az itt lakók. Az úgynevezett Kis-Dzsumbuj esetében is terveik szerint öt éven belül megtörténik a felszámolás.

Bácskai elmondta, hogy jelentős hitelállománnyal rendelkezik a kerület, de jóval a megengedett mérték alatt, ami azt is mutatja, hogy a kerület előző vezetése a Fidesz ellenőrzése mellett nem gazdálkodott rosszul. „Nincsenek pénzügyi gondok, de a fő probléma, mint a legtöbb önkormányzatnál, hogy csökkenek a bevételek.” A polgármester rámutatott arra, hogy többek között az iparűzési adó 2010-hez képest 600 millió forinttal csökkent.    

500 forint az adó összege

Az új fővárosi adók kapcsán úgy fogalmazott, hogy a törvényben előírt részesedést mindenképpen meg fogják kapni a kerületek. Semmilyen negatív meglepetésre nem számítok – vélekedett Bácskai. Szólt arról is, hogy építményadót vezettek be azok számára, akik legalább két ingatlannal rendelkeznek a kerületben. Ennek célja, hogy akik kifejezetten befektetési céllal vásároltak itt ingatlanokat, hozzájáruljanak a városrész élhetővé tételéhez. A polgármester elmondta, hogy az adó összege 500 forint négyzetméterenként egy évre, ami nem jelenthet komoly terhet az adókötelesnek, de jelentős forrást biztosít a városüzemeltetésre.

Bácskai rámutatott arra, hogy a kórházak állami átvétele nem érinti a kerületet. A járóbeteg-ellátás és az iskolák állami működtetésére vonatkozó végrehajtási rendeletek még nem jelentek meg, így több nyitott kérdés van ebben az ügyben. Az elmúlt években sokat költöttünk a 12 iskolánkra, emiatt szeretnénk jelen lenni ezután is ezekben az intézményekben – tette hozzá. „Biztosan megtaláljuk a módját, hogy a működés megmaradjon a jelenlegi színvonalon.”

Népszerű a „Zöld udvar”

A járási hivatalok kialakításáról sem döntött még a parlament, de létrejött a kompromisszum, ami mind az államnak, mind az önkormányzatoknak kedvező – vélekedett Bácskai. Úgy látja, a 23 körzet létrehozásával jó megegyezés született az állam és a budapesti önkormányzatok között.

„Az itt élőknek élhetőbb környezetet kell biztosítani, amit a köztisztaság, a közbiztonság és a zöld felületetek növelésével lehet elérni.” A ferencvárosi polgármester kitért arra is, hogy a kerület belső részén házankénti szelektív hulladékgyűjtési rendszert alakítottak ki, amely egyben jelentős megtakarítást jelent az ott élőknek. A régi körfolyosós házakban is népszerű a „Zöld udvar” pályázat, amely program azt jelenti, hogy a belső udvarokban a szilárd burkolat helyén kerteket alakítanak ki – tette hozzá.

Milliárdos tétel a kármentesítés

A József Attila lakótelepen a legfőbb cél egy rendőrőrs kialakítása, valamint az egyre elviselhetetlenebbé váló átmenő forgalom csökkentése – ismertette a fideszes polgármester. Bácskai elmondta, úgy alakítják át a forgalmat a lakótelepen, hogy csak azok hajtsanak be, akiknek ott dolga van. „Szeretnénk a Haller utcai piac mintájára egy klasszikus piacot megnyitni a lakótelepen is.”

A tervek között szerepel a vegyiművek helyzetének a rendezése, mivel egy ketyegő környezeti bombáról beszélünk, ami nemcsak Ferencvárost, hanem más településeket is veszélyeztet – tette hozzá. „Bízom benne, hogy legalább a megoldás kialakul ebben a ciklusban, mivel milliárdos költséget igényel a terület teljes kármentesítése” – zárta a polgármester.

hirdetés
hirdetés
Vezércikk
Illúziók nélkül
Szilágyi Richárd
Már Orbán Viktor környezetében sem bíznak az érvényes népszavazásban.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 00:01
  2. 22:39
  3. 22:25
  4. 22:11
  5. 21:58
  6. 21:43
  7. 21:40
  8. 21:30
  9. 21:30
  10. 21:28
  11. 21:18
  12. 21:18
  13. 21:13
  14. 21:05
  15. 21:05
  16. 20:58
  17. 20:50
  18. 20:37
  19. 20:35
  20. 20:28
  21. 20:27
  22. 20:26
  23. 20:23
  24. 20:19
  25. 20:10
  26. 20:01
  27. 19:56
  28. 19:51
  29. 19:50
  30. 19:43
  31. 19:29
  32. 19:29
  33. 19:21
  34. 19:15
  35. 19:13
  36. 19:11
  37. 19:05
  38. 19:00
  39. 18:59
  40. 18:58
  41. 18:58
  42. 18:55
  43. 18:44
  44. 18:30
  45. 18:27
  46. 18:14
  47. 18:01
  48. 17:58
  49. 17:55
  50. 17:47
  51. 17:40
  52. 17:38
  53. 17:29
  54. 17:19
  55. 17:15
  56. 17:13
  57. 17:02
  58. 16:54
  59. 16:48
  60. 16:47
  61. 16:45
  62. 16:39
  63. 16:33
  64. 16:26
  65. 16:21
  66. 16:12
  67. 16:12
  68. 16:09
  69. 16:06
  70. 16:04
  71. 16:02
  72. 16:00
  73. 16:00
  74. 15:48
  75. 15:46
  76. 15:36
  77. 15:31
  78. 15:27
  79. 15:21
  80. 15:19
  81. 15:17
  82. 15:07
  83. 15:05
  84. 14:54
  85. 14:49
  86. 14:48
  87. 14:43
  88. 14:41
  89. 14:33
  90. 14:21
  91. 14:15
  92. 14:14
  93. 14:12
  94. 14:10
  95. 14:05
  96. 13:50
  97. 13:48
  98. 13:43
  99. 13:38
  100. 13:37
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása