Így képzelik a nyugdíjrendszert

LM
Forrás: MTI
2012. február 18., szombat 12:37
Hosszú távon is megőrzi a kormány a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát – mondta Harrach Péter a Kovács K. Zoltán Idősek Köre szombati alakuló ülése előtt a fővárosban.
Hirdetés

A középosztály erősítésével és a nemzedékek közötti szövetség megvalósításával biztosítjuk, hogy hosszú távon fenntartható nyugdíjrendszer legyen Magyarországon – fogalmazott a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési frakcióvezetője.

Ez sem kis ígéret – hangsúlyozta, és utalt arra, hogy 2008-ban az akkori kormányzat nyolc százalékkal csökkentette az induló nyugdíjak értékét. Két szocialista kormány, a Horn- és a Bajnai-kabinet emelte fel a nyugdíjkorhatárt, amit akkor törvényben is rögzítettek – tette hozzá.

Azért is fontos

„Mi nem a megszorításokkal, hanem a működőképesség erősítésével szeretnénk fenntartani a rendszert” – mondta Harrach Péter. Kitért arra a kormányzati ígéretre is, amely szerint a nyugdíjak megőrzik értéküket. Ez azért is fontos, mert Európa több országában ezt nem sikerült teljesíteni – tette hozzá a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke.

A kormánypárti politikus a nemzedékek együttműködését segítő és a politikai döntéshozatalban az idősek érdekeinek hangsúlyosabb érvényesítését célzó szerveződés létrehozását a kereszténydemokraták életében jelentős állomásnak nevezte. A kör létrehozásával a közösségépítés mellett Magyarország megújítását szeretnék támogatni – fejtette ki.

Keresztény és nemzeti

Medgyasszay László, a tömörülés képviselője hozzátette: Kovács K. Zoltánt, a kör névadóját az alázat, a kitartás, az állhatatosság és a következetesség jellemezte. Ha ezeket meg tudják valósítani a kör életében, akkor nemcsak az ő emlékét ápolják, hanem tevékenységük valóban keresztény és nemzeti lesz – mondta.

Gaal Gergely, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökhelyettese a nemzedékek közötti együttműködés fontossága mellett a tapasztalatok, a hagyományok átvételét hangoztatta. Szerinte ha valahol a magyar politikában, akkor a kereszténydemokratáknál helye van a nemzedékek közötti együttműködésnek. Az ifjúsági szervezet üdvözli a kör megalakulását, és együttműködést ígért a tömörüléssel – közölte.

Tapasztalat

Az alakuló ülésen a résztvevők nyilatkozatot fogadtak el, amelyben többek között az áll: az idősek tapasztalata, tudása nélkülözhetetlen az egészséges társadalom számára. A szerveződés lehetőséget nyújt tagjainak arra, hogy rendszeresen közéleti, kulturális és szabadidős programokat szervezzenek, illetve azokon részt vegyenek. Emellett szeretnének hozzájárulni a társadalom idősbarát szemléletének erősítéséhez is.

„A Kovács K. Zoltán Idősek Köre kiemelt céljának tekinti, hogy szerepet vállaljon az idős emberek érdekeinek és véleményének a politikai döntéshozatal legmagasabb szintre történő eljuttatásában” – olvasható a dokumentumban.

Kovács Károly Zoltán Magyaróváron született 1924-ben, agrármérnök, újságíró volt. A Barankovics István vezette Demokrata Néppárt képviselőjeként az 1947-es Országgyűlés legfiatalabb tagja. Kiállt a földreform mellett, ugyanakkor támadta a Magyar Kommunista Párt erőszakos és megfélemlítő politikáját. 1949-ben a várható letartóztatás elől Bajorországba menekült, és 1951-től a Szabad Európa Rádió magyar szerkesztőségének tagja volt. Az ötvenes évektől részt vett a Békés Gellért nevével fémjelzett római Katolikus Szemle szerkesztésében, számos cikke jelent meg a folyóiratban, 1992 és 1997 között főmunkatársa volt.

Az emigráns magyarság közéletének befolyásos szervezőjeként a hatvanas évek elejétől részt vett a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom – Pax Romana munkájában. Már 1989-től részt vállalt a hazai kereszténydemokrácia újjászervezésében; 1993-ban hazatelepült. A Barankovics Alapítvány elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociológia tanszékének meghívott előadója volt, a Táncsics Mihály-díj kitüntetettje és a Köztársasági Elnök Érdemérmének birtokosa. 2008-ban hunyt el.

Hozzászólások

  1. bakegya 2012. február 20., hétfő 06:39
    Ez a néppártban imátkozó vezéregyéniségiek legújabb ötletkombinációja,valószinüsítem a bibliának arra a paragrafusára épülne:" NEM CSAK KENYÉREN ÉL AZ EMBER"
    Az általam 30-40-és a fölött napi rendszerességgel értékteremtő munkásokat keresztényi szeretettel ajándékoznám meg az általam már szabadalmmaztatott igen egészséges RÉPALEVES receptemmel.Ebbe az újdonság erejével közösülő csoportosulásba nem szeretném beimátkozni sem magam,sem szeretteimet.
  2. ATengerész 2012. február 19., 08:15
    "Hosszú távon is megőrzi a kormány a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát..." A kormánynak még kicsit több mint két éve van. Ez nem tűnik túl hosszú távnak. Ahhoz képest, hogy azt nem tudja megmondani SENKI, hogy mi lesz iparral, mezőgazdasággal, energiával, egészségüggyel, stb akár a ciklus végéig, hogy vizionál ilyen oszlopos baromságot Harrach Péter? A kormány a választások után azzal lesz elfoglalva, hogy tovább folytassa azt az ostoba politikát amit idáig is csinált (meg hogy dugdossa az összelopott pénzét), merthogy majd két év kormányzás alatt se tűnt fel nekik, hogy megnyerték a választásokat és kormányozni kellene, nem az ellenzékükkel meg az egész európai közösséggel harcolni. De a puskaporral töltött agyú focistának ez már magas mint tyúknak a farzseb.
  3. lezli 2012. február 18., szombat 18:14
    Persze úgy könnyű fenntartani egy nyugdíjrendszert, hogy a dolgozót haláláig dolgoztatom. Nézzük meg a magyar átlagéletkorokat és a nemzetközi
    összehasonlításokat a dolgozók közül hányan élik meg a nyugdíjaskort!
    Ezenkívül mi újság a magyar egészségüggyel, ahol sok hónap várakozási idő van egy egyszerű műtétre is.
    Azt is mélyen elhallgatják, hogy nyugatabbra sok esetben meghagyták az
    előnyugdíj lehetőségét annak ellenére hogy ott már sok helyen 67 év a korhatár! Én nem azt nézném, ki hány éves, hanem ki mennyit dolgozott,
    adózott, fizetett be a nyugdíjalapba,és milyen körülmények között végezte a munkáját!
    Én pl. 59 éves vagyok 44 ledolgozott igazolt fizikai évem van, jelenleg 10 éve az építőiparban dolgozom mostoha körülmények között és még
    4 és fél évet kell dolgoznom!
  4. Rasdi2 2012. február 18., szombat 16:29
    @Judith Hegedüs2012. február 18., szombat 12:16

    ha gép, akkor az biztos egy összetett teszt kiértékelésére szolgál. Akkor a gép működése a teszt összeállításától, az abba betáplált különböző leletektől függ. ahogy lényegében a kezelőorvosa is dolgozik. Úgyhogy elvileg nem kifogásolható, ha magát a tesztet jól állították össze. A megfogalmazása is téves, mert nem azt mondja meg, hogy "ki egészséges, ki beteg", hanem kinek a leszázalékolása indokolt az objektív leletei alapján.
  5. sandiego 2012. február 18., szombat 13:10
    @ Judith Hegedüs

    Ha tisztában lenne az ön szavaival élve annak a "gépnek" a tudományával akkor nem írna ilyen badarságot. A fejlettebb világban már régen bevált és hiteles az a bizonyos "gép"
    Szintén az ön szavával élve "200 ezer potenciális bűnöző" kifejtésére szintén azt kell mondanom, hogy teljesen mindegy, hogy hányan vannak és milyen mértékben fogyatékosok, rokkantak, de senki nem mondta ki azt, hogy MUNKAKÉPTELENEK. Tisztelet a nagyon kevésnek, de ha minden egyéb fekete munkára alkalmasak voltak, akkor a legális munkára is alkalmasaknak kell, hogy legyenek, persze figyelembe véve azt, hogy milyen mértékű a munkaképesség csökkenése. Tehát megismétlem nem munkaképtelenek ők.
    Magyarországon nincs annyi ember akik ilyen embertömeget különböző kifogások és követelések folytán eltartani tudjanak. Ebbe és a különböző szociális ellátásokba rokkantak és rokkannak bele az önkormányzatok.
    Gazemberség volt amikor olyan utazási kedvezményekbe részesültek mint például az olyan nyugdíjasok akik ledolgoztak 35-40 évet.
    Gazemberség volt amikor a 2002-es választásokat követően bevezették a méltányossági nyugdíjemeléseket minden kritériumok nélkül boldog-boldogtalannak adták. Nem differenciálták például, hogy csak a véglegesen és a 100% I-II-es csportba tartozóknak. Sokat lehetne még erről vitatkozni, hogy mennyibe kerültek ezek az indokolatlan lépések Magyarországnak.
    De szeretném megismételni, hogy azokat az "alvó" rokkantakat akiknek vissza kell menni valamilyen munkavégzésre őket senki nem nyílvánitotta munkaképtelenné. Ezt kell tudomásul venni.
  6. elyzabeth49 2012. február 18., szombat 12:58
    Szép napot! Idelye lenne már előre nézni,nem mindíg visszafelé mutogatni:Régebben a nyugdíjas szülö tudta segíteni a munkanélkülivé vált gyerekét.és meg is tette.Most a munkanélküli gyerektől várja a magát kereszténynek valló banda,hogy támogassa a kisnyugdíjból tengődő szülőjét. Ébresztő emberek néha nézzetek körül a közvetlen környezeteteken kívül is.két imádság közt talán jut rá idő.
  7. 2012. február 18., szombat 12:16
    aZ ELMÚLT KORMÁNYOK ROSSZ INTÉZKEDÉSEIVEL NEM MAGYARÁZHATÓ AZ, HOGY EZ A KORMÁNY 200 EZER POTENCIÁLIS BŰNÖZŐNEK TEKINTI A ROKKANTNYUGDÍJASOKAT, ÉS AHOGY A VISSZA JELZÉSEKBŐL HALLJUK NEM ORVOSOK, HANEM EGY GÉP MONDJA MEG AZT, HOGY KI EGÉSZSÉGES, KI NEM. kÜZ RÖHEJ.
  8. bagooj 2012. február 18., szombat 11:27
    Ideje lenne egy nyugdíj plafont is bevezetni, még ha nem is tetszik mindenkinek!

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló