Komoly lépésre szánta el magát a kormány, amikor felvetette a kérdést, hogyan fizethető ki a családi pótlék utalványban – mondta el Forgács István összeállításunk első részében.

Még Nicolas Sarkozy francia elnök sem titkolta Orbán Viktornak írt levelében, hogy aggódik azok miatt a gall érdekeltségbe tartozó étkezési utalványok miatt, amelyeket kiszoríthat a magyarországi piacról az Erzsébet utalvány. „A kormány ezen intézkedései komolyan sértik a multinacionális vállalkozások érdekeit, hiszen korlátok közé szorítják terjeszkedésüket. Ezek a cégek eddig megszokták, hogy monopolhelyzetben vannak. Egyszóval az üzleti pozíciók átrendeződése zajlik politikai támogatással” – mondta el a Magyar Nemzetnek az eset kapcsán Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A tét nem kicsi, hiszen ezen a piacon a lap számításai szerint körülbelül 200–300 milliárd forint fordul meg, a Napi Gazdaság pedig azt számolta ki, hogy az éves kiskereskedelmi élelmiszer-eladások 15–17 százalékát tenné ki, ha a családi pótlék teljes összegét ebben a formában fizetnék ki.

Erről azonban nincs szó, a tervek szerint csak egy meghatározott összeget fizetnének így. Forgács István romaügyi szakértő az MNO-nak elmondta, hogy ez nem feltétlenül ördögtől való gondolat. Kulcskérdésnek tartja, hogy az állam valahol belenyúljon a segélyezési folyamatba, és új megoldásokkal segíteni próbáljon a rászorulókon és önmagán úgy, hogy a rászorulók a meglévő szűkös forrásokat célzottan, az eddigieknél tudatosabban költsék el, és ebben szerinte jó kezdeményezés az Erzsébet-utalvány.

Forgács úgy látja, hogy kiindulópont lehet az egész kormányzati felvetés arra is, hogy hitelképessé és valódi ügyfelekké tegye a hátrányos helyzetűeket a jövőben, és ezzel a bennük rejlő, eddig kihasználatlan gazdasági potenciál is megjelenhetne végre. Jelenleg ugyanis 99 százalékuknak semmilyen biztosítása nincs, mert egyszerűen nincs rá pénzük, de a pénzügyi szolgáltatások többségéből is kimaradnak. Számos megoldás, újszerű javaslat változtathatna ezen az állapoton: Forgács felvetése, hogy ha összeáll három család és közösen, egy zárt kör tagjaként fizeti be az adott közösségi vagy csoportos biztosítás összegét, az mindannyiukra vonatkozna. Ez jó lenne arra az esetre, ha lerombolja a vihar egyikük házát vagy el kell temetni a másik családban elhunyt nagypapát. A kör bővíthető tetszés szerint, és összefogásra, gazdasági érdekből is eredő összetartásra ösztönözné a hátrányos helyzetűeket. Ez ráadásul újabb módszer, amivel ki lehet kerülni az uzsorást, hiszen például egy halálesetkor nagyon nehéz hirtelen nagyobb összeget előteremteni.

A biztosítási befizetések összegét akár kezelhetné az önkormányzat olyan formában, hogy önkéntes nyilatkozat után visszatarthatja, levonhatja a juttatásokból, hiszen nekik is érdekük az, hogy biztosítva legyenek a települések lakói. És ha ebbe a zárt körbe belép a szomszéd család, akkor azzal mindenki jól jár, mert kevesebbet fizetnek a tagok, viszont több befizetéshez jut a biztosító, igaz nagyobb a kockázata is. A zárt lánc tagjainak arra kell figyelniük, hogy mindenki fizesse be a pénzt, így itt is előkerül a beosztás, a tudatos pénzhasználat igénye. Ha egy biztosító lát ebben fantáziát, akkor nyilván majd további feltételeket szab – ahogyan a tervek szerint tenné az állam is.

Ezután jöhetnek a bankok, ám Forgács szerint ehhez is „meg kell sérteni” egy szabadságjogot. Nevezetesen azt, hogy ha egy sokgyermekes, mélyszegénységben élő szülőnek úgy utalna hitelt a bank, hogy a jelzálogot nem a forgalomképtelen vályogházra terhelnék rá, hanem tulajdonképpen a család gyermekeire, pontosabban az értük kapott családi pótlék egy részére, amely ezután ebbe a bizonyos bankba menne, közvetlenül az Államkincstártól. A beérkező családi pótlékból azonnali beszedési megbízás alapján a bank azonnal le tudná emelni a havi törlesztőrészletet. Az ilyen banki megoldás ugyancsak kizárná az uzsorást, a késedelmes fizetést, a sárga csekkek elvesztését, az elárverezést, illetve sok kényelmetlenséget, hiszen mondjuk egy borsodi zsákfaluban nem feltétlenül van posta.

Forgács szerint sok esetben 100–200 ezer forint óriási segítség lenne a hátrányos helyzetű, sokgyerekes és magukon valóban segíteni akaró családok számára. Ehhez persze a banki szektornak meg kell értenie, hogy ilyen konstrukcióval ügyfelek ezreit szerezheti – miközben az adott térségekben jelen pillanatban ügyfelek ezreit veszti el –, ráadásul úgy, hogy gyakorlatilag az államtól kapják a törlesztést, tehát a kliensük jó adós lesz. A következő nemzedék viszont már lehet, hogy magánszámlát fog nyitni ebben a pénzintézetben, mert ki tudja, talán pont annak a 200 ezer forintnak köszönhetően jutott ki a gyermek a mélyszegénység ördögi köréből. Ugyanakkor itt is komoly jogszabályi biztosítékok és jogszabályváltozások lennének szükségesek, például az ilyen hitelt felvett család a hitel visszafizetéséig nem kérheti más formában és nem utaltathatja máshova az Államkincstártól érkező családi pótlékot.