Gabay Balázs
Gabay Balázs

700 millió forint nem kevés pénz, főképp akkor nem, ha valóban rászorulók kapják meg. 2011-ben pontosan ekkora összeg jutott a súlyosan mozgáskorlátozott személyek gépjárműszerzési és -átalakítási támogatására. A pénznek nem veszett nyoma: Soltész Miklós, a Nefmi szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára ezt bizonyítandó adta át az első, mozgáskorlátozottak számára gyártott Suzukit csütörtökön délután Törökbálinton.

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet



A közlekedési nehézségek könnyítésére életre hívott támogatási rendszer 2011 júliusában jelentősen átalakult. A rászorulók új gépjármű vásárlására 300 ezer helyett immár 900 ezer forintra pályázhatnak, használt kocsi esetén az összeg duplázódott: 600 ezer forint az igényelhető támogatás. A finanszírozási konstrukciót a Széchenyi Bank dolgozta ki, az autókat pedig a Suzuki biztosítja.

Nincs több mutyi

A támogatási rendszer egyik leglényegesebb változása a mozgáskorlátozottság igazolására vonatkozó eljárásrend átalakítása. A korábban a háziorvosok által kibocsátott – sok esetben visszaélésre lehetőséget adó – igazolásokat ezentúl orvosszakértői vizsgálatoknak kell alátámasztania. A szerzési támogatásra nem csupán a mozgássérültek, de azok családtagjai is jogosultak. Esetleges hitelfelvételre is lehetőség nyílik az önrész és a támogatás mellett: erre egységes és kedvező feltételek mellett kerülhet sor. A támogatási igényt a szociális és gyámhivatalokhoz kell benyújtani.

Több ezer kocsit adnak át

– Ez egy hosszú távú, négy évre szóló együttműködés, a támogatási összegekre 2015. december 31-ig évente lehet majd pályázni – mondta portálunknak Tóth Tamás, a Széchenyi Kereskedelmi Bank üzletágvezetője. – A gyártónak garantált áron kellett előállítania a speciális autókat. A projekt keretében évente mintegy 2000 új kocsit szeretnénk majd eljuttatni az emberekhez. A használt gépjárművek közül 700-800 találhat majd új gazdára a következő években – tette hozzá.

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

 

Tóth Tamás kifejtette: a kezdeményezés egyik fontos pillére volt a rendkívül komoly állami támogatás, kellett egy nagy kedvezményeket biztosító importőr, a harmadik elem pedig a finanszírozást nyújtó intézmény volt. „Hármójuk együttműködése nélkül most nem lennénk itt” – fogalmazott az üzletágvezető.

Roncsok helyett új autók jönnek

– Egy egész rendelkezést kellett átalakítani – ecsetelte az MNO-nak Soltész Miklós. Az államtitkár kifejtette: a szerzési és átalakítási támogatás rendszerét is megváltoztatták a siker érdekében. – A támogatás nagyjából 15 éve 300 ezer forint, ezért az összegért hét, nyolc, sőt olykor 12 éves autókat kaphattak meg a rászorultak. Utóbbiak nagy része minden bizonnyal nem sokkal az átadást követően roncsautóként végezte valahol, emellett gyakran nem is azok kapták meg őket, akik igazán rászorultak volna. Ezért több új döntést is meghoztunk: új autókat hoztunk a rendszerbe, emeltük a támogatás mértékét és úgy alakítottuk a rendszert, hogy ne kerüljön egyből az új tulajdonoshoz a kocsi. Ez azért fontos, mert így megakadályozható, hogy a nyerészkedők megszerezzék, majd jó áron továbbadják a gépjárműveket – magyarázta Soltész Miklós.

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet



Kiemelte: mostantól új vagy maximum négyéves autókra pályázhatnak a mozgássérültek. A csütörtöki esemény közel egyéves előkészítő munka végére tett pontot. Az államtitkár külön örült annak, hogy egyedül a Suzuki indult a tenderen, mert ily módon biztosan magyar kezek által gyártott terméket vehetnek át az emberek. Ahogy Romániában a Dacia, Csehországban a Škoda vagy Németországban a Mercedes és a BMW, úgy idehaza is végre egy hazai üzem által gyártott autót vehetnek át a rászorultak. „Magyar munkások, magyar beszállítók, hazai fejlesztők vesznek részt a kezdeményezésben, és ez így helyes” – emelte ki.

Az első Suzuki Swift 1.2 GLX-et Nagy Ferenc Sándorné vehette át Felsőzsolcáról.