Ismét fejlesztik a kerékpárút-hálózatot

NT
Forrás: MTI
2012. június 02., szombat 09:06
Több mint húsz kilométerre nő a kerékpárút-hálózat hossza a Tolna megyei Tamásiban és környékén egy újabb, 400 millió forintos beruházás keretében elkészülő, 7,5 kilométeres szakasz megépülésével.

Az útépítéshez a tamási önkormányzat a Dél-dunántúli, illetve a Közlekedés Operatív Program forrásaiból nyert el 90, illetve 100 százalékos támogatást – mondta Szántó Zoltán, a projektet lebonyolító Tamási Innovációs Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek. Közlése szerint a 2013-ban befejeződő beruházás keretében a már meglévő kerékpárutakat kötik össze, így összesen 21,5 kilométeres hálózat jön létre a városban és környékén.

Az új útszakaszok a 2009-ben átadott Tamási–Pári és a Regöly–Tamási bicikliút között épülnek meg, illetve két városrészt, Miklósvárt és a volt szovjet laktanya területén épült lakótelepet is összekapcsolják a meglévő útvonalakkal.

Hirdetés

A balesetmentes közlekedést szolgáló hálózaton Tamásiból kerékpárral is megközelíthetővé válik a Regöly mellett fekvő, gazdag madárvilágáról ismert Pacsmagi Tavak Természetvédelmi Terület.

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Képtelen labdába rúgni időközi választásokon a balliberális ellenzék. Ön szerint miért?







Időpont
2013
06
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS