Jogtalanul vett fel jutalmakat a polgármester?

PL, MNO

2009. november 27., péntek 21:38
A tolnai Mőcsényben az öttagú képviselő-testület egyhangúan úgy döntött, hogy fegyelmit indít Krachun Elemér polgármester ellen, mert egy ingatlant nem a testület által jóváhagyott módon értékesített, és – álláspontjuk szerint – jogtalanul vett fel pénzjutalmakat.
Hirdetés
A húszperces ülésen a polgármester reflektálhatott a felvetett kérdésekre jogi képviselője, Kun József jelenlétében. Egyelőre konkrét döntés, intézkedés nincs, a munkát folytatják, a fegyelmi eljárásra harminc nap áll rendelkezésre. A bizottsági elnök, Balog László nehezményezte, hogy a polgármester jogi képviselője az ülés elején paprikás hangulatot teremtett. Minősíthetetlen hangot használt, büntetőeljárással fenyegetve meg az egyik képviselőt.

Kun József a megyei internetes oldalnak elmondta: csak azért emelte fel a hangját, mert nem értett egyet azzal, hogy három önkormányzati képviselő ül a fegyelmi bizottságban, a negyediket meg jegyzőkönyvvezetőnek jelölték. Pártatlan személyt szeretett volna látni legalább ezen a poszton. Amikor egy köztisztviselőt hívtak be jegyzőkönyvvezetőnek, további ellenvetése nem volt.

(teol.hu)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 5
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Görögország további 15 napot kapott arra az EU, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap alkotta trojkától, hogy megtalálja 300 millió euró megtakarításának forrását.

Folyamatos tárgyalások zajlanak az NFM és a BA között a Malév leállása nyomán kialakult helyzet kezelése érdekében.

Kamatdöntő ülést tart csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa. Elemzők nem számítanak arra, hogy változik az 1,00 százalékos kamatszint.

Folytatja évadnyitó ülését ma Egerben a Fidesz–KDNP-frakciószövetség. A háromnapos tanácskozás második napján szinte biztosan szóba kerülnek a járások.

Fülbevaló