Július 1-jén tovább csökken a rezsi

GB, 2013. március 13., szerda 14:45, frissítve: szerda 15:15
Törvénybe foglalná a Fidesz a július 1-jével érvénybe lépő tízszázalékos rezsicsökkentést. A jogszabály a már január 1-jével elrendelt tízszázalékos gáz-, villany- és távhőár-csökkentési kötelezettséget is rögzítené.

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz témáért felelős politikusa szerdán terjesztett törvényjavaslatot a parlament elé a rezsicsökkentés végrehajtásáról. Az indítvány a költségek mérséklése mellett előírja, hogy a szolgáltatók kötelesek tájékoztatni a fogyasztókat a díjak csökkenésének megvalósulásáról.

A fideszes javaslat szerint a szolgáltatási szerződés megszegésének minősül, ha a szolgáltatók nem teljesítik rezsicsökkentési kötelezettségüket. Ha a fogyasztóvédelmi hatóság is megállapítja a szerződésszegést, a cégeknek tízezer forint kötbért kell fizetniük az érintett lakossági fogyasztóknak a hibás számlák után. A javaslat egyúttal a vízszámlák egységesítését is célul tűzi.

Ugyancsak a vízszolgáltatást érinti az a kezdeményezés, amely alapján az energiahivatal a kizárólagosan állami tulajdonban álló gazdasági társaság víziközmű-szolgáltatókénti működését engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül, a közérdekű üzemeltetési feladatok ellátására, határozatlan időtartamra engedélyezné. Ezt azzal magyarázza az előterjesztő, hogy a közérdekű üzemeltetési feladatok ellátására a meglévő víziközmű-szolgáltatók általában nem szívesen vállalkoznak. Ezért ebben az esetben indokolt, hogy az állam aktívabb szerepet vállaljon a fogyasztók biztonságos ellátása érdekében. Ennek jogszabályi lehetőségét teremti meg az indítvány azzal, hogy az állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok esetében az általánostól külön szabályokat alkot a közérdekű üzemeltetési feladatok ellátására – írta.

Németh Szilárd továbbá felhatalmazást adna a kormánynak arra, hogy rendeletben állapítsa meg az ügyfélszolgálatok típusára, elhelyezésére és működtetésére vonatkozó részletes szabályokat. A törvény a kihirdetését követő napon lépne hatályba.

A fideszes képviselő indoklásában azt írja: a javaslat célja, hogy a kormány által meghatározott rezsicsökkentés a lakossági fogyasztók számláján ténylegesen jelentkezzen, valamint hogy erről a szolgáltatók tájékoztatást adjanak. A már január 1-jével elrendelt rezsicsökkentés törvénybe foglalását annak maradéktalan biztosításával magyarázta a politikus.

Az energiahivatal is védhetné a rezsicsökkentést

Ha az Országgyűlés csütörtökön elfogadja az energiahivatal megerősítéséről szóló előterjesztést, akkor a hivatal a jövőben a saját maga által alkotott rendeletekkel is meg tudja védeni a rezsicsökkentés érdekében hozott határozatait – indokolta a Fidesz frakcióvezetője kedden azt, hogy képviselőcsoportja rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett a javaslat csütörtöki elfogadása érdekében. Rogán Antal sajtótájékoztatóján a gáz- és villamosenergia-törvény keddi módosítása kapcsán azt mondta, „elértük azt, hogy bebiztosítottuk az energiahivatal eddig hozott határozatait”. Mivel a kormányoldal számít további külföldi és belföldi nyomásgyakorlásra, a Fidesz-frakció képviselői elsőként csatlakoznak az elnökség által kezdeményezett aláírásgyűjtéshez – fűzte hozzá.

Rogán kedden a Kossuth rádió egyik műsorában jelentette be, hogy a rezsicsökkentés megvédése érdekében rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez csütörtökre a Fidesz-frakció. Arra a felvetésre, miért nem várják meg a jogerős döntést, a Fidesz frakcióvezetője közölte, ha megvárnák, az olyan lenne, mintha tehetetlenül néznék, hogy elgázolja őket a vonat.

Hétfői napirend előtti felszólalásában arcátlanságnak minősítette a miniszterelnök, hogy az energiaszolgáltatók bíróságon támadták meg a tízszázalékos rezsicsökkentést. Azt pedig botrányosnak nevezte, hogy a bíróság – első fokon – a cégeknek adott igazat. A kormányfő jelezte, a kabinet a magyar emberek érdekeit nézi, ezért folytatja a tarifák csökkentését.

Kivételes sürgős eljárást követően már kedden elfogadta a parlament azt a hétfőn tárgyalt kormányzati előterjesztést, amely megtiltja az ágazati és egyéb különadók fogyasztókra terhelését az áram- és földgázszolgáltató vállalatoknak. Fónagy János, a nemzeti fejlesztési tárca államtitkára hétfőn a javaslat kapcsán elmondta, megengedhetetlen, hogy a szolgáltatók jelentős hasznuk ellenére is ezzel a gyakorlattal éltek. Hangsúlyozta, a kormány azt szeretné, hogy az érintett cégek busás hasznukból fedezzék többletterheiket, ne pedig a fogyasztói árak emeléséből.

Forrás: MTI
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Vélemény
Átverések kicsiben és nagyban
Torba Tamás
Tíz amatőr határidős kereskedő közül kilenc bizonyosan elveszti befektetését.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - 40 db

A hozzászólások mutatása