Pálinkás József a válságkezelés társadalmi és kulturális feltételeit boncolgatva kijelentette: a válság gyökereit kulturális és erkölcsi kérdésekben látja. Az MTA elnöke szerint a rendszerváltás óta követett magyarországi gazdaságpolitika részben elhibázott. „Érvényesülési esélyeket reméltünk”, de az esélyeknek egy szélsőséges és kilátástalan különbsége alakult ki, verseny helyett monopóliumok jöttek létre. „A keresőkorú népesség felének nincs legális megélhetési lehetősége”, így adózni sem tud – jelentette ki. Adózók híján azonban az államkassza is üres, ezért a hiányt a lecsúszó középosztályra terheli, amelyet „megbénít a rázúduló adóteher”. Pálinkás úgy látja, hogy a hazai gazdaság talpra állításának alapja egy új megegyezés, amely szerint nem feltétlenül a több termék, hanem a több értelmes munka és a józan fogyasztás a fontosabb. Csökkenteni kellene ugyanakkor a politikai indíttatású újraelosztás szerepét a gazdaságban.

Kádár Béla akadémikus, a közgazdásztársaság örökös tiszteletbeli elnöke azt fejtegette Gyökérkezelés címet viselő előadásában, hogy a válságon még messze nem vagyunk túl. A válság „tetralógia” – fogalmazott –, amelynek első eleme a pénzügyi összeomlás volt, de az államok „pénzpumpálással” elkerülhetővé tették az összeomlást. A válság második eleme a ciklikus visszaesés, ami a termelést, a beruházásokat és az exportot egyaránt jellemzi. Senki nem tud azonban választ adni arra, hogy V vagy W alakú lesz a visszaesést mutató görbe, vagyis várható-e újabb lejtő a kilábalás kezdete után. Harmadik elemként fogalmazta meg, hogy a ciklikus visszaesésből a foglalkoztatás visszaesése következik. A globális versenyképességet az az ország tudja megőrizni, amely 2-3 százalékos termelésbővülést tud biztosítani, egy exportnövekedésre utalt kis ország azonban nem választhatja a versenyképesség csökkentését, ez viszont a foglalkoztatási helyzet tartós romlásához vezethet.

Különleges emberek?

Társadalmi összefüggések rendszerébe ágyazva „háromdimenziós”, összetett problémaként írta le előadásában a válságot. Megítélése szerint vezetési válság jellemző ma, a társadalomirányítás működtetésében ugyanis meggyengült mindhárom fő elem, a belső vezérlés, az erkölcsi értékrend és a külső irányítás. Búcsút lehet venni egy olyan korszaktól, amelyben három évtizeden keresztül hirdették, a bankárok különleges emberek, ezért különleges jövedelmet érdemelnek. Csökkenni fog a kereslet „a neoliberális tantételek” iránt is, és az állam szerepét is újra kell fogalmazni – fejtette ki. Globális keretek között újfajta együttműködést kell kialakítani az állam szerepvállalását, ellenőrzési, szabályozási funkcióját illetően. Erősödik a hosszú távú szemlélet a klímavédelem, az ellátásbiztonság és a társadalmi problémák kezelésében.

A magyarországi helyzetet vázolva Kádár úgy ítélte meg, hogy a vezetési válság összes eleme „a nemzetközi átlagnál hatványozottabban jelentkezett”. A „gulyáskommunizmus segített elviselni a létezett szocializmus akkori bájait”, de utat nyitott a haszonelvű gondolkodásmódnak a közösségi gondolkodás kárára, és megkönnyítette a neoliberális eszközrendszer elterjedését. Magyarország ma „a világ egyik legsebezhetőbb, pénzügyileg leginkább függő országa”, amely „élen jár a jelenlegi kalamajkát okozó értékek elfogadásában”. Az irányításban visszaszorult a szakmaiság, súlyos veszteségeket okozott, hogy tapasztalat nélküli fiatalok kerültek államtitkári, helyettes államtitkári posztokra – amit sokan „zuschlagosodásnak” hívnak –, s hungarikumnak nevezte az üzletemberek „vezető pozícióba ültetését”. „Nagy helyreállításra” van szükség, a megrendült hitelességet, a magatartási ésszerűségbe vetett hitet, de mindenekelőtt a törvényt és a rendet kell helyreállítani – hangsúlyozta a közgazdász.

(MTI)