Két hétig kínozta az asszonyt a H1N1, majd végzett vele
Súlyos betegségei is voltak
Elhunyt egy asszony a zalaegerszegi kórházban, ahol kéthetes ápolás után halt bele a H1N1-fertőzés okozta szövődményekbe; Zalában ő a hatodik áldozat – közölte az MTI-vel szerdán a Zala Megyei Kórház főigazgatója. Eddig öten haltak meg a Dél-Dunántúlon a H1N1-vírus okozta megbetegedésekben, nyolcan pedig a védőoltás ellenére betegedtek meg.
• Szombathelyen és Békéscsabán is ölt a H1N1
• Szombathelyen és Békéscsabán is ölt a H1N1
Hirdetés
A zalaegerszegi kórházban eddig összesen ketten haltak meg az új vírus fertőzésének következményeként. Az első áldozat egy 24 éves fiatalember volt, aki november 30-án, tíznapos ápolás után hunyt el kétoldali tüdőgyulladás, majd több szervének leállása miatt. A korábban egészséges férfi tervezte, de végül mégsem kapott védőoltást.
Zala megyében mostanáig hatan haltak meg a H1N1 vírus fertőzésével összefüggésben. A két zalaegerszegi betegen kívül négyen a nagykanizsai kórházban hunytak el. A nagykanizsai páciensek közül egy 48 éves férfinél igazolódott az új vírus jelenléte, egy 38 éves férfi az influenza A vírusának szövődményeként vesztette életét. A múlt héten elhunyt 45 éves férfi – Bagonyai Attila nemzetközi sakkmester –, továbbá egy 59 éves doktornő vérmintáiból még nem készült el a vizsgálati eredmény.
Nyolcan a védőoltás ellenére betegedtek meg
Eddig öten haltak meg a Dél-Dunántúlon a H1N1 vírus okozta megbetegedésekben, a régió járványügyi helyzete azonban kedvezőbb az országos átlagnál – mondta az ÁNTSZ epidemiológus tisztiorvosa szerdán Szekszárdon, a Balassa János Kórházban rendezett fórumon. Szűcs Mária beszámolt arról, hogy az új influenza vírusának egy-egy Tolna és Somogy megyei, illetve három Baranya megyei áldozata van; legutóbb, az év első hetében Pécsett egy középkorú, cukorbeteg nő vesztette életét. Egyikük sem kapott védőoltást.
Tájékoztatása szerint a régió három megyéjében összesen 89 beteg szorult kórházi kezelésre, közülük nyolcat intenzív osztályon ápoltak, hat beteget géppel kellett lélegeztetni. Nyolcvanketten hagyták el gyógyultan a kórházat. A tisztiorvos kitért arra, hogy nyolcan a védőoltás ellenére betegedtek meg. A Baranya megyei kórház fertőzőosztályának egy ápolója egy hónappal, egy háziorvos pedig öt héttel azután fertőződött meg a H1N1 vírussal, hogy megkapta a szérumot.
A szakember ennek kapcsán megjegyezte: korábban is azt mondták, hogy a védőoltás 80 százalékos hatékonyságú, de a súlyos kimeneteltől megvéd. Ezt igazolta, hogy a két egészségügyi dolgozónál nem léptek fel szövődmények. Szűcs Mária hangsúlyozta, hogy a dél-dunántúli régió járványügyi helyzete a kezdetektől kedvezőbb volt az országosnál. Mint mondta, ebben szerepe van annak is, hogy Baranya, Somogy és Tolna megyében az országos átlagnál többen (a lakosság 30 százaléka) megkapták a védőoltást.
(MTI)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MNO vezető hírek
Ukrajnában szombatra 122-re emelkedett az egy hete tartó rendkívüli hideg áldozatainak száma, a zord időjárás miatt az ország 17 ezer iskolájában tanítási szünetet rendeltek el.
Egy hónapos hadgyakorlatot kezdett szombaton az iráni Forradalmi Gárda a nemzetközi olajkereskedelem szempontjából stratégiai fontosságú Hormuzi-szoros közelében.
Életének 78. évében meghalt Csurka István – tudatta Papolczy Gizella, az író, politikus hozzátartozója szombat délelőtt az MTI-vel.
Több megyére riasztást adtak ki a havazás miatt. Összesen 38 embert vittek a rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közterületekről melegedőkbe.