Betöltetlen praxisok

Kétszáz körzet maradhat üresen

Kuslits Szonja-Farkas Melinda, 2015. október 22., csütörtök 08:08, frissítve: csütörtök 09:21
Már csak pár napig pályázhatnak a háziorvosok letelepedési, illetőleg praxisvásárlási támogatásra, amelyeknek célja, hogy csökkentse a tartósan betöltetlen praxisok számát. Eddig azonban mindössze 39 orvos jelezte, hogy ezekben a körzetekben vállalna munkát, vagyis nagyon úgy tűnik, hogy az összesen 750 millió forintos keret több mint fele idén is kihasználatlanul marad – tudta meg a Magyar Nemzet.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint az eddig beérkezett 39 pályázatból 27 praxisjog vásárlásának támogatására, 12 pedig letelepedési támogatásra vonatkozik. A tartósan betöltetlen háziorvosi szolgálatok adatairól az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, s az Országos Alapellátási Intézet vezet nyilvántartást. Az aktuális, nyilvános lista szerint, amely a hat hónapnál régebben betöltetlen praxisok adatait tartalmazza, jelenleg 238 körzetben volna szükség háziorvosra, vagyis ideális esetben is legfeljebb a jelenleg orvos nélkül működő körzetek 15 százalékát tudják feltölteni. Júliusban még csak 231 betöltetlen körzet volt, vagyis hónapról hónapra bővül a lista.

A pályázati anyagokat október 31-ig adhatják postára azok a háziorvosok, akik a tartósan betöltetlen körzetekben vállalnának munkát. – Az eddig beérkezett anyagokkal kapcsolatban összességében elmondható, hogy igen magas minőségben állították őket össze az orvosok, 90 százalékuk teljes mértékben megfelelt a kiírásban foglaltaknak, a maradék 10 százalék pedig hiánypótlás után teljesítheti az elvárt kritériumokat – közölte az OEP. A pályázat egyébként tavaly sem hozta meg a remélt sikert, akkor az 500 milliós pályázati forrásból 41 háziorvosi praxist töltöttek be, a nyertes orvosok összesen 273 millió forint támogatást kaptak az államtól, így a rendelkezésre álló keret több mint 40 százaléka megmaradt.

Több településen már tíz éve nincs ellátás

A legnehezebb helyzetben idén Borsod-Abaúj-Zemplén megye van, ahol 40 praxis betöltetlen, az országban ugyanakkor akadnak olyan települések is, ahol már tíz éve nincs háziorvosi ellátás. Békés megyében 23 körzet üres, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 19 szolgálat működik orvos nélkül, a fővárosban azonban például csak 8 körzet betöltetlen. Több mint tíz éve nincs háziorvos többek között a borsodi Farkaslyukon, Putnokon és Taktakenézen, a Baranya megyei Ibafán, Nemeskén és Somogyapátiban, de több mint egy évtizede betöltetlen a Nógrád megyei Karancslapujtő és a Csongrád megyei Nagylak praxisa is.

A pályázati kiírás azokra a háziorvosi szolgálatokra vonatkozik, amelyek legalább egy éve betöltetlenek, és az ellátandó lakosok száma meghaladja a felnőtt- és vegyesszolgálat esetében az ezer, gyermekszolgálat esetében az 500 főt. Aki legalább 12 hónapja betöltetlen háziorvosi praxist vállal el, az 6 millió forintos támogatást kaphat. 7 millió forintnyi letelepedési támogatás jár annak, aki két éve betöltetlen praxist nyer el, 36 hónapja üres körzetnél 8 millió, míg legalább 48 hónapja betöltetlen szolgálat esetében 9 millió forintot kap a nyertes orvos. Akik olyan településen vállalnak munkát, ahol már legalább 60 hónapja nincs háziorvosi ellátás, 10 millió forintot kapnak. A letelepedési támogatás szabad felhasználású, a háziorvos vehet belőle lakást, házat, vásárolhat autót, de akár visszafizetheti korábban felvett diákhitelét is. A pályázatot elnyert orvosnak azonban vállalnia kell, hogy az adott háziorvosi szolgálatban – az illetékes önkormányzattal kötött megállapodás szerint – legalább négy évig dolgozik. Aki praxisjog-vásárlási támogatására pályázik, legfeljebb 4 millió forintot kaphat, ezt az összeget kizárólag praxisjog megvásárlására lehet fordítani.

Emelni kellene a háziorvosok jövedelmét

Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének (Fakoosz) elnöke lapunknak korábban úgy nyilatkozott, pusztán ettől az intézkedéstől nem várható, hogy megoldódjon a betöltetlen praxisok helyzete. Szerinte nincs elég orvos Magyarországon, a fiatal, motivált szakemberek inkább külföldre mennek. A helyzet javításához arra volna szükség, hogy jelentősen emelkedjen a háziorvosok jövedelme. Jelenleg egy 20-30 éve praktizáló, 1200 beteget ellátó háziorvos havi nettó bére 130-150 ezer forint, ami szerinte távolról sem elég. – Sok helyen a nővérek fizetése is magasabb, mint az orvosoké, hiszen ők alkalmazottként dolgoznak, akiket a vállalkozást működtető háziorvosoknak ki kell fizetni – nyilatkozta Selmeczi Kamill.

A pályázatokról a benyújtást követő hatvan napon belül döntést kell hozni, az eredményről pedig minden érintetett írásban értesítenek az elbírálást követő tizennégy napon belül. A támogatási összeg kifizetése egy összegben történik a körzet első havi finanszírozási díjának kiutalásával együtt.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2015. 10. 22.

hirdetés
Vezércikk
Átrakók
Erdősi Csaba
Idehaza az eladott vagyon ellenértékét feléltük, elfolyt az állam mindig lyukas költségvetésén keresztül.
Legolvasottabb
Legfrissebb
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - 14 db

A hozzászólások mutatása