Kétszeres előnyben a kormánypártok

BL
Forrás: MTI
2012. február 08., szerda 17:39
A Fidesz–KDNP 43 százalékos támogatottsággal megőrizte vezető pozícióját a teljes népesség körében, a 22 százalékos támogatottságú MSZP-t tavaly lényegében beérte a Jobbik, amelyre 21 százaléknyian szavaznának, az LMP népszerűsége egész évben 8 százalékon stagnált – állapította meg a Tárki Zrt. a 2011-ben végzett közvélemény-kutatásait összefoglaló elemzésében.
Hirdetés

A Tárki Társadalomkutatási Intézet elmúlt évi, havi rendszerességgel végzett kutatásaiból kiderül, hogy a 37 év alatti választók körében is a Fidesz–KDNP vezet (42 százalék), ugyanakkor a Jobbik-szimpatizánsok tábora a fiatalok között sokkal gyorsabban nő (30 százalék), mint a teljes népesség körében. Ennek tudható be, hogy a választásra jogosult fiatalok között a Jobbik sokkal népszerűbb, mint az MSZP (14 százalék). Az LMP esetében a fiatalok támogatottsága lényegében megegyezik a teljes mintában tapasztalttal.

A 2011-es esztendő negyedéveinek eredményeit együttesen elemezve ugyanakkor a Tárki megállapította, hogy a kormányzó Fidesz–KDNP a teljes népesség és a fiatalok körében gyakorlatilag egyharmadát elvesztette szimpatizánsainak. A Jobbik szavazóinak száma viszont 9, illetve 10 százalékkal nőtt a teljes népességet és a fiatalokat tekintve, míg az MSZP szavazóié az említett viszonyrendszerben 4, illetve 5 százalékkal nőtt.

A 37 év alatti választók körében az egész évet áttekintő elemzés a vallásosságot és a roma származást is vizsgálta a pártpreferencia összefüggésében. Az eredmények azt mutatják, hogy a vallásosság megélése kérdésében a 37 év alatti magyar felnőttek a legtöbben azzal az állítással értenek egyet, hogy nem vallásosak vagy csak a „maguk módján vallásosak” (38, illetve 48 százalék). A magukat nem vallásosnak vallók aránya az LMP hívei körében a legmagasabb (41 százalék), a további sorrend: Jobbik (39), Fidesz (37), MSZP (30) százalék. A szocialisták szimpatizánsai érzik magukat a legnagyobb arányban (57 százalék) a „maguk módján vallásosnak”, a Jobbik 49, a Fidesz 47, az LMP 41 százalékon áll. Az LMP támogatói között vannak a legtöbben (14 százalék), akik nem döntötték el, hogy vallásosak-e, a további sorrend, Fidesz (9), MSZP (7), Jobbik (4 százalék) – olvasható az összegzésben. Mind a négy párt esetében 8 százalék alatti azoknak a szimpatizánsoknak az aránya, akik saját bevallásuk szerint „az egyház tanításait követik”.

A vizsgálat megállapította, hogy a 18–37 év közöttiek körében a roma származásúak aránya az MSZP hívei között a legmagasabb (18 százalék), az átlagnál magasabb a Fidesz–KDNP szavazói körében (14 százalék), átlagos az LMP (9 százalék) és kiemelkedően alacsony a Jobbik szimpatizánsai között (1 százalék).

Hozzászólások

  1. bakegya 2012. február 12., 06:44
    Az összes pártkönyvszorongató nyakára fog lépni a tolvajlásai miatt előbb-utóbb az éhező és fázó nép.
  2. 2012. február 10., péntek 10:07
    PaPa, te még mindig a komcsikat várod vissza?
    Pá Pá!
  3. kazapapa 2012. február 09., csütörtök 15:05
    Aztán arra is kíváncsi lennék, hogy azonosultok Lázár és Martonyi Berlinben tett alázatos beismerő Mea Culpájához.
  4. kazapapa 2012. február 09., csütörtök 15:03
    Babrálhattok sokáig a számokkal és fel lehet vonulni sámán dobokkal ,de az ország zöme ( lehet nem olyan aktív mint levarrt szemű narancsos hívek)biza
    meglehetősen kiábrándult a naszád kapitány kormányzásából. Sőt amiről nem megy nagyüzemű ciripelés, hogy sok Fideszes potentát és jobb oldalon tevékeny közgazdász is kritizálja mindezt.( Járai, Mellár, Heim, Csaba, Bod Péter)
  5. kazapapa 2012. február 09., csütörtök 14:57
    berlali....igen nacionalizmus jó is az, ha nem süt át sovinizmusba. Tudjuk ,hogy mihez vezet: jobb oldal két világháborút vesztett el azt még sem emlegetitek.
  6. kazapapa 2012. február 09., csütörtök 14:53
    kerecsen.....szó se róla "szoclib média" legalább nem takargat ki senkit. Nem hallgat el híreket ami így is úgy is kiszivárog, ha más nem a netről. Folyamatos Gíró Szász és Szíjjártó handabandák azonnali megcáfolása számodra milyen jelzőt takar a jobbos médiáról?
  7. berlali 2012. február 09., csütörtök 14:47
    ezmiez 2012. február 09., csütörtök 12:47
    ... A túlzott nacionalista (nemzeti) érzelmeknek már egy jó 70 éve megláttuk az eredményét...

    A túlzott internacionalista érzelmekről meg már jobb is nem szólni, mert azok többszörösét ártották annak, amire te itt gondolsz.
  8. ezmiez 2012. február 09., csütörtök 12:47
    kerecsen 2012. február 09., csütörtök 08:49
    a fiatalok mindig is vonzódtak a szélsőségek felé. Csak hát az ilyen szélsőségekből lettek a háborúk. A túlzott nacionalista (nemzeti) érzelmeknek már egy jó 70 éve megláttuk az eredményét..
  9. kerecsen 2012. február 09., csütörtök 08:49
    Savanyú a szöllö, kedves barátaim. A lényeg, hogy minimum 64% a szoclib pártokat elutasítók aránya - mert arra ne számítsatok, hogy a Jobbik az MSzP, LMP, DK trióhoz csatlakozik, hogy a Fideszt megbuktatva visszajuttasson a hatalomba egy tolvaj, mutyizó szociont.

    Biztató és a Fidesz számára figyelmeztető jel, hogy a fiatalok a mindent elborító szoclib média szenny dacára vonzódnak a nemzeti radikalizmus felé. Talán lesz még magyar jő"vő
  10. chupacabra 2012. február 09., csütörtök 08:04
    Ja és még valami! Azt írja a cikk, hogy: "A 2011-es esztendő negyedéveinek eredményeit együttesen elemezve ugyanakkor a Tárki megállapította, hogy a kormányzó Fidesz–KDNP a teljes népesség és a fiatalok körében gyakorlatilag egyharmadát elvesztette szimpatizánsainak."
    Utánanéztem, mert nem így emlékeztem. Tehát a Tárkinál a teljes népesség körében 2011.januárjában a fidesz 38%-on állt, 2011.decemberében pedig 19%-on. Szerintem a 19% a 38%-nak hajszálpontosan a fele, nem pedig "gyakorlatilag az egyharmada". De biztosan én csúsztatok...
  11. 2012. február 09., csütörtök 07:34
    Ha jól néztem a bordó oszlopokat itt, és maradnak ezek a trendek:
    http://www.tarki.hu/hu/news/2012/kitekint/20120125.html
    Akkor az MNO még kb. 6-9 hónapon át írhatja még le, hogy vezet a Fidesz. Utána meg nyilván egyszerűen csak nem fog beszámolni a közvéleménykutatási eredményekről, vagy eldugja a 100. oldal aljára egy 2 mondatos hírbe.
  12. 2012. február 09., csütörtök 07:32
    "A Fidesz–KDNP 43 százalékos támogatottsággal megőrizte vezető pozícióját a teljes népesség körében, a 22 százalékos támogatottságú MSZP-t tavaly lényegében beérte a Jobbik, amelyre 21 százaléknyian szavaznának, az LMP népszerűsége egész évben 8 százalékon stagnált" - ez összesen 94% lenne a teljes lakosság körében, ami azt jelentené, hogy csak 6% nem tud pártot választani. Valójában cirka 40% nem tud választani. A cikkben valamit elírtak.
  13. 2012. február 09., csütörtök 06:22
    Valaki nem tud számolni:mert ha a Fidesz 43%,ami kétlek,az MSZP 22%,a Jobbik 21%,az LMP pedig 8%,akkor a nem-kormánypártok támogatottsága 51%,vagyis TÖBB MINT A FIDESZ-KDNP-é! Vagyis már megint hülyének nézik az olvasót!
  14. Gandhi_ 2012. február 08., szerda 23:27
    Abszolút egyetértek az előttem szólóval.

    Jelenleg a választási lehetőségek:

    - egy szélsőséges párt, aki tönkretenné a nemzetközi kapcsolatokat, valamint a gazdaságot azzal, hogy a magyar termékekre koncentrálna, miközben emiatt óriási bevételektől esne el az ország. És rendőrállamot vezetne be.

    - Egy hazudozó, dilettáns gazdaságpolitikát folytató, felelőtlenül hatalmas hiteleket felvevő párt.

    - egy központosított hatalmon alapuló, arrogáns, senkivel együtt nem működő, kapkodó, dilettáns gazdaságpolitikát folytató párt.

    - egy komolytalan, gyenge, csöndes párt.

    - Egy kicsi párt, amelynek a vezére egyszer már nagyon csúnyán elk*rta.

    ...nem csoda, hogy az emberek nagyobb része nem akar ezekből választani!!!
  15. chupacabra 2012. február 08., szerda 18:13
    Mondjuk rögtön csak az első négy sor nem igaz, mert az ott idézett adatok a biztos pártválasztókra vonatkoznak a Tárki felmérésében. A teljes népesség körében ugyanis a Tárkinál januárban a fidesz: 18%-on, az mszp:11%-on, a bizonytalanok: 50%-on állnak. Aki pedig nem hiszi, itt megnézheti: http://www.tarki.hu/hu/news/2012/kitekint/20120125.html

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló