Takács Tibor, Győr-Moson-Sopron megye rendőrfőkapitánya azt mondta: a rendezett, jó anyagi körülmények között élő V. Roland 19 éves hidegségi, T. Attila 19 éves vámosszabadi és M. Tamás 18 csornai lakos osztálytársak voltak egy soproni technikumban. Az őrizetbe vett fiatalok – akik részleges beismerő vallomást tettek – már múlt csütörtök este végre akarták hajtani az akciót. „Teljes szándékegységben” elhatározták, hogy pénz és fegyverszerzés céljából kivégzik a lőtér vezetőjét, de szándékuktól elálltak el, mert a lőtéren aznap sokan voltak.

A fiatalok – állításuk szerint – azért akartak fegyvert szerezni, hogy azzal újabb, „de már komolyabb” bűncselekményeket kövessenek el, ugyanis 2010 óta több lopást, betörést, illetve két alkalommal bolt elleni fegyveres rablást is elkövettek. Egy betöréses lopásért ki is zárták őket a kollégiumból, ezért otthonról jártak be a városi iskolába – mondta Bánhalmi Zsolt, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. Az előre megtervezett akció szerint V. Roland, aki tagja volt a lövészklubnak, bejelentkezett, hogy gyakorolni szeretne társával. Több tárat is kilőttek a céllapokra, míg M. Tamás kintről figyelte a klubot. Az előre megtervezett forgatókönyv szerint T. Attila a lőgyakorlat közben hirtelen megfordulva fejen, arcon és nyakon lőtte az Anger réti sporttelep 53 éves elnökét, majd egy „kivégzésszerű lövést” adott le rá.

Előre megtervezték a kivégzésszerű gyilkosságot
Előre megtervezték a kivégzésszerű gyilkosságot

A két fiatalember megpróbálta elrejteni a holttestet, illetve értékek, fegyverek után kutattak a helyiségekben. Ekkor lépett be a klubba B. Ervin, a 43 éves soproni férfi lőszereket hozott. Mivel nem látta a lőtér vezetőjét, számon kérte a fiatalokat, ezért T. Attila több lövést leadva megsebesítette a férfit, aki megpróbált elmenekülni. V. Roland féltérdre ereszkedve több lövést is leadott a már vérző, menekülő férfira, aki összeesett, ekkor T. Attila odalépett a földön fekvő emberhez és egyetlen lövéssel kivégezte – mondta a nyomozást vezető megyei rendőrség bűnügyi igazgatója, hozzátéve, a lövészklub elnökét összesen négy, ismerősét pedig három halálos lövés érte.

Elrejtették a holttesteket

A holttesteket egy helyiségben, egy paraván mögött elrejtették, majd magukhoz vették a lőgyakorlathoz használt két 9 milliméteres Parabellum típusú fegyvert, egy másik, szintén éles pisztolyt, a B. Ervin által vitt 650 darab éles lőszert, a pénzkazettában tárolt 70 ezer forintot, valamint a lőtérnaplót. Egyikük még az áldozat pénztárcáját is elvette, a benne lévő mindössze 500 forinttal, majd gyalogosan távoztak.

Felmentek egyikük ismerősének lakására, ahol a bűncselekmények elkövetése után szoktak rejtőzni, majd a pénzt elosztották egymás között, a fegyvereket elrejtették, a lőtér vezetőjétől elvett mobiltelefont összetörték, a ház előtti csatornába dobták, majd elmentek kaszinózni. Másnap kora reggel megpróbálták elégetni a lőtérnaplót és a lőszereket, mert azok nem a Parabellumhoz valók voltak, de mivel a lőszert nem tudták megsemmisíteni, egy patakba dobálták azokat, majd iskolába mentek.

A lőszert szállító férfi 13 éves kislányával érkezett a klubhoz, de mivel másfél órás várakozás után apja nem jött ki az épületből, felhívta az anyját az autóban hagyott telefonon, jöjjön érte. Az asszony, miután a klubhoz ért, a lányával együtt szétnézett az épületben, de nem talált senkit. A gépkocsin hagyott egy cetlit, hogy a gyermeket hazavitte, de mivel férje még késő este sem ért haza, felhívta néhány ismerősét, hogy nézzenek körbe a sportklubban, így derült fény a gyilkosságra – mondta Bánhalmi Zsolt, hozzátéve, két órán belül már 40 nyomozó dolgozott az ügyön. Hermetikusan lezárták a várost, ellenőrző pontokat állítottak fel, mert két fegyveres támadót kerestek.

Eltűnt a lőtérnapló

A rendőröknek az lett gyanús, hogy eltűnt a lőtérnapló, így elsőként a mindössze 80-100 fős volt és jelenlegi tagság között kezdtek kérdezősködni. Egy szemtanú egy fiatal férfit látott a környéken, ezért a rendőrök behívták V. Rolandot a rendőrségre, hogy meghallgassák. Ellentmondásos vallomása alapján jutottak el társaihoz, akiket az iskolában, az osztályteremben fogták el a rendőrök a mindössze tíz órán át tartott nyomozás eredményeként szerda reggel. A fiatalemberek részleges, feltáró vallomást tettek, így derült fény korábbi cselekményeikre is – mondta Károlyi Zoltán, a megyei kapitányság bűnügyi osztályvezetője, megemlítve, hogy a házkutatás során megtaláltak egy tavalyi bolti rabláshoz használt gáz-riasztó fegyvert és sí maszkot, más lőfegyvereket, egy 22-es kaliberű kispuskát, egy légpuskát, lőszereket, amelyek szintén bűncselekményekből származnak.

A gyanúsítottakról szólva az osztályvezető azt mondta: M. Tamás szegényes körülmények között, de normál családban élt nagyszüleivel Csornán, T. Attila családtagjaival, testvéreivel és nagyszüleivel lakott Vámosszabadiban, míg az öt nyelven is beszélő, a bűnbanda vezetőjének számító 19 éves V. Roland jómódú családból származik, de szüleit, barátnőit is többször meglopta, kirabolta az elmúlt években, a pénzt autója tankolására, kaszinózásra szórta el. A rendőrség előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberüléssel gyanúsítja a három fiatalt. Előzetes letartóztatásba vételükről pénteken dönt a bíróság. A megyei rendőrfőkapitány megjegyezte, a többszörösen minősülő emberölés miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélhetik a három középiskolást.

A bizalom is közre játszhatott

Német Ferenc szakértő a Hír Televízió Rájátszás című műsorában azt mondta: bár a lövészklubokra nagyon szigorú szabályok vonatkoznak, de az emberek között a napi gyakorlatban kialakult bizalom figyelmetlenséghez vezethet. Elképzelhető, hogy ennek esett áldozatul a soproni lövészklub vezetője és társa.

Német szerint lehetséges, hogy a két fiatal nem ölni ment a klubba, hanem fegyvert akartak szerezni, amelyekkel a rendőrség szerint további gyilkosságokat akartak elkövetni.