Kiderül, hogy milyen gazda az állam?

Kóka aktivizálta magát

LM
Forrás: Magyar Nemzet
2011. december 10., szombat 09:05
Aktivizálta magát az üzleti életben Kóka János. A volt SZDSZ-es gazdasági miniszter egy tanácsadói céget gründolt, korábban pedig egy mobilfizetési céget, melyben ballib nagyágyúk is helyet kapnak. A volt liberális tárcavezető cégei valószínűleg állami vállalatokkal is megmérettethetik magukat a piacon – írja a Magyar Nemzet.

Kóka félmillió forint jegyzett tőkével új tanácsadó céget alapított KJ IFS Innovatív Fizetési Szolgáltatások Kft. néven, a vállalkozás célja, hogy külföldieknek segítsen az elektronikus és készpénzmentes fizetési technológiák világában. Ugyanakkor a mobiltelefonos vásárlás témakörét kerülik, mivel az Kóka egy másik érdekeltségének, a néhány hónappal ezelőtt létrehozott Cellum Global Zrt.-nek az asztala. Ebben a vállalkozásban olyan nagyágyúk bukkannak fel, mint Oszkó Péter és Lepp Gyula, Kóka volt sógora, akinek a neve a Dataplex-botrányban vált ismertté, de Réthy Imre, a Medgyessy-kormány Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára is szerephez jutott – számol be a Magyar Nemzet. A tömörülés célja, hogy Kelet-Közép-Európa meghatározó mobilfizetéssel foglalkozó társasága legyen.

Hirdetés

Kiderül, hogy az állam rossz gazda-e

Kóka vállalkozása állami cégekkel is megmérettetheti magát, hiszen nem titkolt cél, hogy az állam egyre nagyobb befolyást szerezzen a szegmensben. Kapcsolódó hír, hogy a fideszes Láng Zsolt időközben a parlamentnek szerdán benyújtott törvényjavaslatában egységes mobilfizetési rendszer kialakítását kezdeményezte. Eszerint nemcsak a parkolási és az útdíjat, illetve az úthasználati díjat lehetne mobiltelefonnal fizetni, hanem a helyi és távolsági közúti, vasúti és vízi személyszállításért felszámított díjakat is. Az értékesítést egy kizárólagos állami tulajdonú szervezet végezhetné.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS