Paraszolvencia

Egyre fogy az egészségügyben dolgozók türelme

Ellehetetlenül a gyógyítás

Kuslits Szonja, 2016. január 5., kedd 15:52
Az 1001 orvos hálapénz nélkül elnevezésű Facebook-csoport mellett megalakulóban van a rezidensek és szakorvosok szakszervezete is, és akár a sztrájktól sem riadnának vissza a megfelelő bérekért folytatott harcban.

Immár 781 orvos vár konkrét válaszokat a szaktárca felelős vezetőjétől azokra a kérdésekre, amelyek az orvoselvándorlás megakadályozásának módjait, a hálapénz megszüntetését és az egészségügy rendbetételét firtatják – derült ki tegnapi közleményükből. Emlékeztettek, az ünnepek előtt 64 orvos fogalmazott meg nyílt levelet, amely a magyar egészségügy egyre súlyosabb problémáira hívta fel a figyelmet. Meglátásuk szerint gyökeres reformok nélkül nem biztosítható tovább a betegek biztonságos gyógyítása. Mint írták, az egészségügy dolgozói tenni szeretnének azért, hogy az állam megteremtse polgárai számára a tisztességes ellátás kereteit.

Az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű csoport azért továbbította ismét a nyílt levelet immár közel 800 aláíróval, mert nem volt elégedett a minisztérium korábbi reakciójával, ezért ismét arra kérték Balog Zoltánt, a tárca vezetőjét, adjon megnyugtató válaszokat. Az Emmi korábban úgy reagált: folyamatos a konzultáció, és a kormány elkötelezett az ellátás színvonalának, a dolgozók munkakörülményeinek javítása és fizetésének emelése mellett.

Mikor kopik ki a hálapénz?

Az orvosok a nyílt levélben arra kérték az állampolgárokat, segítsenek elérni, hogy érdemben foglalkozzanak a magyar egészségügy elviselhetetlen problémáival. Három kérdést tettek fel Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárnak: Milyen határidőt ad a hálapénz „kikopására”? Milyen konkrét lépéseket tesz 2016-ban az orvos- és szakdolgozó-elvándorlás mérséklése és az orvos- és szakdolgozói felsőoktatási képzés megerősítése érdekében? Mikorra hív össze kerekasztalt, ahol a kormányzat figyelembe veszi a társadalom, az egészségügyi érdekképviseletek és a gazdaság képviselőinek véleményét? A levél megfogalmazói azt kérik az emberektől, támogatásuk kifejezéseként ezeket a kérdéseket küldjék el e-mailben a minisztériumnak.

Rohamosan fogy a türelem

Dénes Tamás, a Magyar Rezidensszövetség korábbi elnöke, a most alakuló rezidensek és szakorvosok szakszervezetének (Reszasz) egyik alapítója lapunk megkeresésére azt mondta, ő maga is tagja az 1001 orvos hálapénz nélkül csoportnak, de nincs közvetlen kapcsolat a csoport és a szakszervezet megalakulása között. – Ezek egymástól elkülönülő jelenségek, jelek, amelyek az egészségügyben dolgozók türelmének a rohamos fogyását mutatják. Mindkét kezdeményezés célja egy a betegbiztonságot garantálni tudó, megfelelő költségvetési forrásból működő egészségügyi rendszer, a szakszervezet azonban elsődlegesen átlátható, tiszta egészségügyet szeretne – mondta.

Sztrájk csak akkor lesz, ha támogatja a társadalom

Dénes Tamás szerint nem elég csupán a hálapénz megszüntetése, a Reszasz ezért szeretné kiharcolni, hogy végre megfelelő béreket kapjanak az egészségügyi dolgozók, és a szükséges források biztosításának elérése is elengedhetetlen a rendszer működéséhez. Mint kifejtette, a szakszervezet még alakulóban van, de mindenképpen nemzeti üggyé szeretnék tenni az egészségügyet. A sztrájk lehetőségének kérdésére Dénes kifejtette, jogászaik hetek óta azon dolgoznak, hogyan lehetne megvalósítani egy jogszerű munkabeszüntetést az egészségügyben, de szerinte azt is fontos kideríteni, hogy megvan-e a támogatás a társadalom részéről. – Lényeges, hogy sikerült-e megértetni a többségi társadalommal, hogy ez nem(csak) egy bérharc, hanem a tisztességes betegellátásért folyó küzdelem. Természetesen még az is nyitott kérdés, hogy az egészségügyi dolgozókban megvan-e az akarat egy esetleges sztrájkra – mondta.

A jelenlegi helyzet indokolhatja a nyomásgyakorlást, hiszen ahogy arról a decemberben megjelent, 64 orvos által aláírt első nyílt levél beszámolt, egyes intézmények szociális munkást, ápolót sem tudnak fizetni, de vécépapírra sem jut, a betegektől kell „kunyerálni”. Emellett az intézmények infrastruktúrájával is igen nagyok a problémák, ez pedig hátráltatja a betegellátást, főleg a daganatos páciensek kezelésénél ütköznek akadályokba.

Elindulása után néhány nap alatt több százan csatlakoztak a Facebook-csoporthoz, jelenleg a tagok száma meghaladja a kétezret. Az aláírók szerint abban, hogy a hálapénzrendszer továbbra is fennmaradjon, egyedül az egészségügyi kormányzat érdekelt, ezért bírálják Ónodi-Szűcs Zoltán új egészségügyi államtitkárt, aki – úgy látják – nem akar hozzányúlni a hálapénz intézményéhez.

Lassú szenvedés

– Az egészségügy összeomlása lassú kiszenvedés: egyre több terület épül le, egyre hosszabbak a várólisták, egyre durvább anomáliák vannak – nyilatkozta december végén a Magyar Nemzetnek Álmos Péter, az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport egyik szervezője. – Azért tartottuk fontosnak a társadalom segítségét kérni, mert a riasztó jelek ellenére az elmúlt években sem történt előrelépés, holott a parlamenti erő rendelkezésre állt. Az osztály orvosaival megegyeztünk arról, hogy nem fogadunk el hálapénzt, és ezt hivatalossá is tettük a házirendünkben. Nem tudom, pontosan mennyi lapul az el nem fogadott borítékokban. Amit boríték nélkül próbálnak átnyújtani, abból úgy saccolom, hogy a havi bérem jelentős részét megkapnám – nyilatkozta Álmos Péter.

A Magyar Rezidensszövetség honlapján közleményben tudatta, teljes mellszélességgel támogatta és támogatja a hálapénzellenes küzdelmet, és arra kérik az embereket, hogy csatlakozzanak az 1001 orvos a hálapénz nélkül csoport felhívásához. A Magyar Orvosi Kamara is támogatja a mozgalmat, mert mint közölték: „mindaz, amit leírtak, sajnálatos valóság”.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 01. 05.

hirdetés
Vélemény
Visszatapsolta önmagát
Pilhál György
Gyurcsány megint a fejébe húzta a csörgősipkáját.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - 3 db

A hozzászólások mutatása