Központi Nyomozó Főügyészségen van az MSZP-s jelölt ügye
Az MSZP nem foglalkozik a baranyai listán befutó helyen álló Páva Zoltán ügyével. Komló szocialista polgármesterének aktája már a Központi Nyomozó Főügyészségen van, a kaposvári rendőrkapitányság szerint ugyanis Páva Zoltánnal szemben megállapítható a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja.
• Hűtlen kezelés gyanúja a szocialista polgármesterrel szemben
Páva Zoltán nem tartja magát bűnösnek. Közleményében azt írja: meglepte a gyanúsítás híre, mert állítása szerint az ügyészség még meg sem hallgatta. Budai Bernadett nem tud róla, hogy a magyar országgyűlés elnökéhez kikérési kérelem érkezett volna Páva Zoltán mentelmi jogával kapcsolatosan. Arra a kérdésre, hogy a szocilaista párt tervez valamilyen lépést a párt listáján előkelő helyen szereplő Páva ügyében, az MSZP szóvivője határozott nemmel felet a Hír Televíziónak.
Páva Zoltán 1976-1989 között az MSZMP tagja volt, 1976-1985 között Komlón a KISZ Városi Bizottságának titkári feladatait látta el. 1989 óta a Magyar Szocialista Párt tagja és komlói lapszervezetének 1993-tól 1995-ig volt az alelnöke. 2004. novemberétől az MSZP Baranya Megyei választmányának az elnöke.
(hírTV, MNO)
MNO vezető hírek
A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.
Általános sztrájkot hirdettek péntekre és szombatra a görög szakszervezetek.
Navracsics Tibor szerint a kormánynak továbbra is alapvető célja, hogy a Magyarországgal kapcsolatos véleményeket tárgyszerűség jellemezze.
Az Athénból érkező hírek mozgatták csütörtökön a forint árfolyamát. Szakértők szerint a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodásig nem valószínű, hogy az euróárfolyam kilép a 290–292 forintos sávból.