Lázár pénteken ad tájékoztatást

NT, 2012. április 10., kedd 16:46, frissítve: kedd 16:46
Pénteken tájékoztatja a Fidesz frakcióvezetője az ellenzéki képviselőcsoportokat az új köztársasági elnök megválasztásának eljárásáról. Lázár János ezt kedden közölte az államfőválasztásról tartott, pártok közötti egyeztetés után. A találkozó utáni ellenzéki nyilatkozatokból az derült ki, hogy az április 23-i héten választhat elnököt az Országgyűlés.

Az MSZP parlamenti irodájában tartott megbeszélés azokról az elvárásokról szólt, amelyeket a szocialisták fogalmaztak meg az új államfővel szemben. Lázár János azt mondta, ezek többségét támogatásra érdemesnek tartja.

Egy ponton volt vita

Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese az MTI kérdésére azt válaszolta: egy ponton volt vita, azzal kapcsolatban, hogy az új államfő lehet-e pártpolitikus. A szocialisták ezt ellenzik, beszámolója szerint Lázár János viszont úgy foglalt állást, hogy egy pártkötődéssel rendelkező politikus is képes lehet köztársasági elnökként a pártok felett állni.

Az MTI úgy tudja, hogy a Fidesz elnöksége péntek délelőtt ülésezik. Várhatóan jelen lesz Áder János fideszes európai parlamenti képviselő is, akit Kövér László mellett lehetséges államfőjelöltként tartanak számon. A házelnök mint a Fidesz választmányának elnöke egyébként is tagja az elnökségnek.

Harminc napon belül

Mint ismert, Schmitt Pál múlt hét hétfőn mondott le a köztársasági elnök megbízatásról. Utódját harminc napon belül kell megválasztania a parlamentnek.

Az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig az államfői feladat- és hatásköröket Kövér László, az Országgyűlés elnöke gyakorolja. Ez idő alatt a szintén fideszes Lezsák Sándor alelnök tölti be a házelnöki posztot. Bővebben>>>

A kormánypárti frakciószövetség Schmitt lemondását követően arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét, hogy két hét múlva, április 16-án – a szükséges egyeztetések után – jelöljön új államfőt – közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a tanácskozás után.


Nincs meg a szükséges létszám

Korábban beszámoltunk arról is, nem állított köztársaságielnök-jelöltet az ellenzék az MSZP által kezdeményezett ötpárti egyeztetésen. Az eseményen egyébként az öt párt helyett csak a Demokratikus Koalíció, az MSZP és az LMP vett részt.

Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője egy másik rendezvényen az egyeztetéssel kapcsolatban akkor úgy fogalmazott: azért nem vettek rajta részt, mert egyik ellenzéki frakciónak sincs meg a jelöltállításhoz szükséges létszáma. Hangsúlyozta: ha esetlegesen tudnának is jelöltet állítani, azt csak közösen tehetnék meg. Példának egy esetleges Jobbik–LMP összefogást hozott fel.

Forrás: MNO,MTI
hirdetés
hirdetés
Vélemény
Hajpolitikai harc a Városligetért
Löffler Tibor
A módszeres kopaszozás a megszokott ideológiai lövészárkokba tereli a civileket.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
Riport, háttér, interjú
hirdetés