Adóhivatal

Lázár volt aljegyzőjét nevezték ki

MNO, 2016. január 7., csütörtök 12:00
Hódmezővásárhely egykori aljegyzőjét, a járási hivatal volt vezetőjét nevezték ki az adóhivatal megyei igazgatójává.

Január elsejével Makó András lett a Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóság igazgatója – számolt be róla a Délmagyar. Makó még irodavezető volt Lázár János polgármestersége alatt, majd aljegyzővé nevezték ki. Tavaly év végéig ő volt a járási hivatal vezetője.

Makó a városi tanács pénzügyi terv- és munkaügyi osztályán kezdte pályáját 1989-ben, majd a közterület-felügyelőknél, a gyámhivatalnál és a lakosságszolgálati irodánál is dolgozott.

Ez évtől Tállai András, a Fidesz államtitkára lett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője, Vida Ildikót váltva a poszton. A következő fél évben zárulhat le az adóhivatal teljes átalakítása, bevezethetik az életpályamodellt és kiterjeszthetik az elektronikus ügyintézést. A regionális szint megszűnt a NAV-ban, a hivatal a Nemzetgazdasági Minisztériumba tagozódott be.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Vélemény
Forradalmi momentumok
Csizmadia Ervin
A nagy politikai változások a racionalitással való szakítás jegyében következnek be.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása