A büntetőfeljelentések nyomán meginduló eljárások várhatóan elérnek majd a cégek menedzsmentjéig is, tekintve hogy sok esetben igazgatósági döntések húzódnak meg a pénztártagok következetes megkárosítása mögött. A Kehi három magánnyugdíjpénzárat érintően kilenc tényállás miatt tesz feljelentést. Ebből nyolc hűtlen kezelés, egy sikkasztás – tudtuk meg.

Kockázatelemzés alapján öt pénztárat választottak ki 2011 nyarán átfogó és részletes ellenőrzésre (AEGON, Allianz, AXA, Erste, ING). Ezek a cégek kezelték a magán-nyugdíjpénztári tagok 63 százalékának vagyonát, ami a teljes kezelt vagyon 61 százalékát jelenti. Az öt vizsgált magánnyugdíjpénztárból a 2010-es jogszabály-változtatást követően visszalépő összesen 1,9 millió tag közül 427 ezren semmilyen reálhozamban, 67 ezer tag pedig csak 10 ezer forint alatti reálhozamban részesült. A legrosszabbul teljesítő, de most nem vizsgált Évgyűrűk pénztár tagjainak 65,3 százaléka semmit vagy csak 10 ezer forintnál kevesebb pénzt kapott annak ellenére, hogy az átlagos tagi befektetési állomány nála több mint egymillió forint volt.

A profizmusnak ára van

A mesés fizetésekkel és bónuszokkal – vagyonvesztéskor is – vastagon kistafírozott „profi” vagyonkezelőkkel dolgozó pénztárak 2001–2010 közötti befektetési tevékenysége az 5,37 százalékos inflációt alig meghaladva, mindössze 5,44 százalékos hozamot eredményezett, miközben még a kockázatmentesen elérhető, rövid lejáratú magyar állampapírok hozamának tízéves átlagos indexe is 8,6 százalék volt. Ez magyarul annyit tesz, hogy egy korlátozott befektetési ismeretekkel rendelkező vécésnéni, ha csak állampapírt vesz, eredményesebben fialtatja pénztét, mint a pénzárak a tagokét.

 

 

A pályázat nélkül vagy kamupályázatokkal kiválasztott vagyonkezelők sokszor saját cégcsoporton belülről kerültek ki, ezért az értékpapírok vásárlását jellemzően nem előzte meg a befektetési alapok teljesítményelemzése, hanem a befektetői csoportérdeket helyezték előtérbe a pénztártagok érdekével szemben.

A tíz év alatt 5,44 százalékos hozamot produkáló vagyonkezelők szakértelmére ugyanebben az időszakban 93,3 milliárd forintot költöttek. A versenyeztetett vagyonkezelőkkel dolgozó pénztárakban a vagyonkezelési díjak mértéke mintegy fele volt a nem versenyeztetett vagyonkezelőkkel dolgozó pénztárak (AEGON, MKB és VIT) által a minden bizonnyal „csókosoknak” kifizetett díjaknak.

Égbeszökő üzemeltetési költségek

A pénztárak az elmúlt évtizedben 230,3 milliárd forintot költöttek saját működésükre. Ebből 137 milliárd volt a működési költség, 93,3 milliárd a befektetési tevékenységgel kapcsolatos vagyonkezelői díj. Ez volt a maximum, aminek elköltésére a jogszabály lehetőséget adott a számukra. Ebbe belejátszott az is, hogy a gazdasági válság tetőfokán ügyvezető igazgatók, befektetési vezetők és főkönyvelők bérét 15-23 százalékkal emelték, bónuszokat osztogattak több tíz milliós nagyságrendben. Volt olyan pénztár, amely 951 millió forintot fizetett ki tagszervezésért járó ügynöki díj címén olyan tagok után, akik már régen be voltak szervezve. Az is megtörtént, hogy olyan új „tagok” beszervezéséért fizettek, akiknek a tagsági jogviszonya valójában létre sem jött.

 

 

 

A vizsgált pénztárak az információs technológiákra (IT) fordított kiadásaikat öt éven belül megduplázták. Az IT-alvállalkozókkal olyan átalánydíjas szerződéseket kötöttek, amelyek teljesítése gyakorlatilag ellenőrizhetetlen.
Megtörtént, hogy az önkéntes magánnyugdíjpénztár működési költségeit jogosulatlanul a kötelező magánnyugdíjpénztárak kontójára számolták el, vagy ugyanarra a feladatra, ugyanannak a gazdasági társaságnak két szerződés alapján kétszer fizettek. Sőt még a 13 éves történet legvégére is hagytak ellopnivalót: az átlépő és kilépő tagok megtakarítása utáni 4 napos kamatot nemes egyszerűséggel elsikkasztották – állapították meg a Kehi szakértői.

Jogalkotói felelősség
Az alacsony befektetési teljesítményével és magas működési költségeivel összefüggésben tehát a jogalkotó felelőssége is megállapítható – szögezi le a jelentés.

1997-ben a Világbank ajánlására alakította át a Horn-kormány az addigi egypilléres nyugdíjrendszert három pillérűvé: első pillérként kötelező jelleggel megmaradt az állami felosztó-kirovó rendszer, másodikként a kötelező tőkefedezeti alapú, harmadikként az önkéntes alapon működő magánnyugdíj. A Világbank hét kritériumot tekintett kritikusnak, amelyek a rendszer megfelelő működését kellett volna, hogy garantálják. A hétből azonban öt nem teljesült.

Nem volt előírt hozamelvárási szint, nem voltak kidolgozott garanciális kikötések a teljesítésre. Nem volt semmilyen szankció a teljesítmény elmaradása esetére.  

A jogalkotó ésszerűtlenül meghatározta a befektetési részvények kötelező arányait, előírva nekik, hogy 40 százalék fölé növeljék a kockázatos, úgynevezett növekedési portfóliók arányát. A pénzárak ezért 2007–2008-ban jól bevásároltak a válság előtt még drága részvényekből, majd 2009. június végéig, a mélyponton – szintén a kormány akaratára – olcsón értékesítették őket.

Az államkassza az aktuális nyugdíjakat finanszírozó Nyugdíj-biztosítási Alapból kieső járulékbevételt kénytelen volt folyamatosan pótolni. Ez 1998-tól 2009 végéig összesen 2043,2 milliárd forint kiadást jelentett, ami jelentősen hozzájárult az ország brutális eladósodásához


Csak egy offshore cég kell

A pénztártagok vagyonának elsíbolására az ingatlanbefektetések nyújtottak tág lehetőséget. A Kehi vizsgálata feltárta az ingatlanalapok megkárosításának azt a technikáját, hogy offshore hátterű cégeket iktattak az eladó (például önkormányzat) és az ingatlanbefektetési alap közé. Az ismeretlen tulajdoni hátterű és átláthatatlan offshore cég arra kellett, hogy a jelentős árkülönbözetet rajta keresztül lehessen kiszivattyúzni az adásvételből.

Egy albertirsai ingatlant érintően például egy, az önkormányzattól offshore cég által 31 millióért megvett ingatlant 9 hónap múltán 180 millióért vetették meg az ingatlanbefektetési alappal anélkül, hogy időközben értéknövelő beruházás történt volna rajta. Ugyanez történ Ócsán is, ahol egy hónap alatt a 12,5 milliós ingatlanból 154 milliós lett, Kaposváron pedig 75 milliósból 223,3 milliós. Ez utóbbinál az offshore cég és az Ingatlanbefektetési Alap között személyi összefonódást is feltártak a Kehi szakemberei.

A legdurvább történet a Csabai Lászlóné (MSZP) vezette Nyíregyházán zajlott le: itt az önkormányzat által vélelmezhetően mélyen áron alul, 82 millió forintért egy befektetési kft.-nek eladott műemlék ingatlant néhány tíz milliós értéknövelő felújítást követően 1,68 milliárd forintért vásároltatták meg a nyugdíjpénztár ingatlanalapjával. A ma is használaton kívüli, az Államadósság Kezelő Központnak átadott ingatlan mellesleg távolról sem ér ennyit.

Kérdés, vajon kik voltak a döntéshozók, vagyonkezelők, ingatlanbecslők, akiknek szerepük lehetett a tagokat megkárosító nyilvánvaló mutyikban, és visszaszerezhető-e az offshore cégeken keresztül lenyúlt pénz? Kérdés, hogy meddig leszünk még következmények nélküli ország?