Már megint feljelent a DK

LM, 2012. május 12., szombat 14:05, frissítve: szombat 14:33
A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) újabb feljelentéseket kíván tenni a volt miniszterelnök eltűnt szakdolgozata ügyében, amelyben a rendőrség elutasította a nyomozás elrendelését.

Niedermüller Péter, a DK alelnöke szombaton, más témában tartott budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, pártja feljelentéskiegészítést, valamint más feljelentéseket is tesz a kérdésben, mivel mindenféleképpen abban érdekeltek, hogy „feketén-fehéren kiderüljön, mi történt Gyurcsány Ferenc szakdolgozatával”. A DK pénteken közleményében fejezte ki felháborodását amiatt, hogy a rendőrség elutasította a nyomozás elrendelését Gyurcsány Ferenc volt kormányfő 1984-ben írt szakdolgozatának eltűnése ügyében. A párt arra szólította fel az ügyészséget, ne falazzon tovább azoknak, akik a párt elnökét eszközökben nem válogatva próbálják besározni.

A Hír TV csütörtökön számolt be róla: nem indítanak nyomozást a pécsi egyetem feljelentése alapján Gyurcsány Ferenc eltűnt szakdolgozata ügyében. A televízió értesülése szerint a Pécsi Rendőr-főkapitányság bűncselekmény hiányában tagadta meg a nyomozást.

Ismert, a a Pécsi Tudományegyetem (PTE) május 2-án tett feljelentést Gyurcsány Ferenc volt kormányfő eltűnt szakdolgozatával kapcsolatban. A PTE közleményében akkor azt írta, hogy az elmúlt napok fejleményeinek hatására a rendőrségi feljelentés mellett kibővítik az egyetemen és jogelődeinél tárolt diplomamunkákkal foglalkozó tényfeltáró bizottság feladatkörét Gyurcsány Ferenc 1984-ben, a Janus Pannonius Tudományegyetemen leadott szakdolgozatára vonatkozóan. A vizsgálat tehát kiterjed a volt miniszterelnök beadott szakdolgozatának eltűnésére és a plágiumgyanúra egyaránt – mutattak rá.

A plágiumgyanúezek történtek idáig

Az egykori pécsi KISZ-titkár felsőoktatási tanulmányai azután kerültek a figyelem középpontjába, miután a Hír Televízió Célpont című műsora kiderítette: Gyurcsány első szakdolgozatának címe és bírálata megegyezik korábbi sógorának diplomamunkájával.

Ezt követően Facebook-bejegyzésében Gyurcsány azt állította, 1984-ben azért ezt a témát választotta, mert akkori felesége szüleinek balatonfüredi családi házában sok anyagot talált a környék szőlészetéről és borászatáról. Az exsógor ugyanakkor a Célpontnak már másnap hazugságnak titulálta a volt kormányfő állítását. A Hír TV április 29-én azt mutatta be: a bírálat alapján rekonstruált 35 oldalas Gyurcsány-dolgozat majdnem minden ponton egyezik volt sógoráéval.

Gyurcsány Ferenc múlt hét csütörtökön azt mondta, hamarosan nyilatkozik, miután kiderült, a pécsi egyetemen megtalálták volt sógora szakdolgozatát. A volt kormányfő ezt azóta sem kommentálta, pedig korábban azzal védekezett: Rozs Szabolcs értekezését valaki az ő ellopott dolgozata alapján, utólag állította össze.

A Hír TV Célpont című műsorának a kijelölt pécsi iskola volt igazgatója azt mondta: Gyurcsány nem teljesítette a tanítási gyakorlatát.

A Magyar Nemzet a héten a birtokába került dokumentumra hivatkozva azt írta: saját párttársa diplomáztatta le a volt kormányfőt, aki az MSZMP egyik jegyzőkönyvének tanúsága szerint „a mozgalmi munkában megtalálta személyisége kiteljesedésének lehetőségeit”. Klinghammer István akadémikus, az ELTE korábbi rektora az üggyel kapcsolatban úgy reagált: nem elfogadható Gyurcsány Ferenctől az, hogy nem emlékszik a diplomaszerzés részleteire.

GYURCSÁNY SCHMITT PÁL DOKTORIJÁRÓL:

2012. január 12. (Facebook): Nincs az a palotaőrség, ami meg tudná védeni a Sándor-palota jelenlegi lakóját attól az istentelen szégyentől, ami most rázuhan. […] Az elnök minden bizonnyal plágiumot követett el. Sajnálom, hogy azt kell mondjam, de ha igaz a gyanú, akkor lopott.

2012. március 27. (Facebook): Az elnök erkölcsi bukása az eddiginél is nyilvánvalóbb lesz (ha persze ez egyáltalán lehetséges), hivatala végletesen és véglegesen eljelentéktelenedik. A jobboldal híveire nehezen lemosható szégyen fog hullani, másképp mondom: mostantól ciki lesz jobboldalinak lenni.

2012. március 30. (HVG.hu): Göncz Árpád 1990-es megválasztása óta a parlamenti többség minden esetben az ellenzékkel való egyeztetés nélkül választott államfőt, de amíg minden korábbi elnök képes volt arra, hogy az alkotmányos követelményeknek és a nemzet képviseletének eleget tegyen, az Orbán Viktor által jelölt Schmitt Pál ebbe belebukott. A 2006-os őszödi beszédem a tovább élő kádári hagyományokkal és a mutyikkal, féligazságokkal terhelt rendszerváltozással
való szembenézés kísérlete volt. Schmitt Pál ügye ezzel szemben antiőszöd, a kádári hagyományok és a rendszerváltozás rossz hagyományainak folytatása.

2012. március 30. (ATV.hu): A doktori cím megszerzésének alapvető feltétele az önálló tudományos munka. Ebben a dolgozatban az önálló tudományos munkának se híre, se hamva. Becsapta önmagát, úgy látom, becsapja a világot. […] Elementárisan zavarja, bántja a magyarok sokaságának a jóérzését. Azt mondják, hogy kérem szépen, nem lehet egy csaló az országnak az elnöke, nem lehet egy hazug ember az ország elnöke, nem lehet egy morálisan elfogadhatatlan ember az ország elnöke. […] Nem egy sokunk közül, hanem úgy tűnik, hogy silányabb, mint a legtöbb magyar. Ez baj. Nem lehet silányabb ember az ország elnöke, mint a legtöbb magyar. Mi fel akarunk nézni erre az emberre – nem lehet innentől kezdve.

Forrás: MTI
hirdetés
Vezércikk
Szülőtartás magyar módra
Körmendy Zsuzsanna
Megint egy téma, amelyhez érzékenyebben kellene nyúlni, sok-sok emberi tapasztalat birtokában.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 06:06
  2. 00:01
  3. 23:26
  4. 23:11
  5. 22:56
  6. 22:41
  7. 22:27
  8. 22:24
  9. 22:15
  10. 22:02
  11. 21:48
  12. 21:35
  13. 21:30
  14. 21:21
  15. 21:20
  16. 21:09
  17. 21:08
  18. 20:58
  19. 20:52
  20. 20:49
  21. 20:41
  22. 20:39
  23. 20:35
  24. 20:23
  25. 20:20
  26. 20:16
  27. 20:15
  28. 20:14
  29. 20:09
  30. 20:09
  31. 20:08
  32. 20:04
  33. 20:02
  34. 19:55
  35. 19:51
  36. 19:47
  37. 19:39
  38. 19:30
  39. 19:26
  40. 19:23
  41. 19:12
  42. 19:05
  43. 19:04
  44. 19:00
  45. 18:52
  46. 18:46
  47. 18:44
  48. 18:35
  49. 18:33
  50. 18:31
  51. 18:18
  52. 18:17
  53. 18:05
  54. 18:05
  55. 18:04
  56. 17:56
  57. 17:53
  58. 17:49
  59. 17:45
  60. 17:39
  61. 17:34
  62. 17:31
  63. 17:30
  64. 17:14
  65. 17:03
  66. 16:52
  67. 16:41
  68. 16:33
  69. 16:29
  70. 16:27
  71. 16:25
  72. 16:22
  73. 16:18
  74. 16:17
  75. 16:15
  76. 16:14
  77. 16:10
  78. 16:08
  79. 16:07
  80. 16:01
  81. 15:58
  82. 15:55
  83. 15:50
  84. 15:48
  85. 15:37
  86. 15:30
  87. 15:24
  88. 15:18
  89. 15:18
  90. 15:10
  91. 15:05
  92. 15:05
  93. 15:02
  94. 14:51
  95. 14:40
  96. 14:31
  97. 14:16
  98. 14:02
  99. 13:52
  100. 13:46
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - 25 db

A hozzászólások mutatása