Martonyi: Javítani kell érdekérvényesítési képességünkön

MNO

2010. május 27., csütörtök 16:45
Támogatta Martonyi János külügyminiszteri kinevezését az Országgyűlés európai ügyek bizottsága csütörtökön.

• Pintér: A lakosság sűrűségéhez kell igazítani a rendőrséget
Hirdetés
A testület 14 tagja szavazott igennel: a fideszes és a kereszténydemokrata politikusok mellett Mile Lajos, a bizottság LMP-s alelnöke. Nemmel voksoltak a bizottság szocialista és jobbikos képviselői, összesen öten.

Martonyi a meghallgatáson elmondta: Magyarország nem kicsi, hanem az Európai Unió közepes méretű országa, az unión belüli érdekérvényesítési képességén azonban javítani kell. Hazánk uniós tagsága több szempontból nem váltotta be a csatlakozáskori reményeket – jelentette ki –, idehaza az elmúlt években erősödött az euroszkepticizmus, a kétség. Hangsúlyozta, hogy a gazdaság visszaesőben van, a jogállam és a közigazgatás pedig meggyengült 2004 óta, ez azonban nem róható fel az Európai Uniónak.

A külügyminiszteri poszt várományosa közölte, a kormány célja, hogy az Európai Unió kohéziós politikája és közös mezőgazdasági politikája megerősödjön, illetve hogy megalkossák az EU közös energiapolitikáját. Ez Magyarország kiemelt érdeke - emelte ki. Indoklásul elmondta, hogy a kohéziós politika az unió versenyképessége miatt létfontosságú. A közös agrárpolitikáról szólva pedig azt hangsúlyozta, hogy a kormány a versenyképes családi gazdaságok támogatását sürgeti. Az Európai Unió előtt álló kihívásokról szólva Martonyi elmondta, ha a pénzügyi válság nem következik be, „ki kellett volna találni”.

Ezt azzal magyarázta, hogy a krízis az utolsó pillanatban, de még időben figyelmeztette Európát a felelős államháztartási politika fontosságára. Arra is kitért, hogy a közelmúltbeli változások miatt az EU intézményrendszerében a hatáskörök esetenként tisztázatlanok, így Magyarország egyik feladata 2011-ben, soros elnöksége idején az lesz, hogy megtalálja a helyét ebben a rendszerben. Aggodalmát fejezte ki ugyanakkor a soros elnökségre való felkészülés költségvetésének bizonytalansága miatt. Hangot adott viszont annak a reményének, hogy 2011-ben Magyarországon rendezhetik meg az EU keleti partnerségi csúcsértekezletét.

Balsai rendelkezésére bocsátják a dokumentumokat

A Belügyminisztérium hatálya alá tartozó szervezetek hiánytalanul rendelkezésre fogják bocsátani a 2006 őszén történtek kivizsgálásához a birtokukban lévő dokumentumokat, parancsokat – mondta Pintér Sándor belügyminiszter-jelölt a kinevezését megelőző meghallgatáson az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában csütörtökön. A belügyi tárca várományosa egy kérdésre emlékeztetett rá: Balsai István volt igazságügyi minisztert bízták meg a 2006 őszén történtek kivizsgálásával.

Ennek keretében a Belügyminisztérium hatálya alá tartozó szervezetek valamennyi dokumentumot, írásos anyagot, kiadott parancsot, rádión elhangzott parancsot, amelyről felvétel készült, a műveleti naplókat hiánytalanul, teljes terjedelmében át fogják adni Balsai Istvánnak – jelentette ki. Hozzátette: a munkatársakat pedig felkérik, hogy legjobb tudásuk szerint, hiánytalanul válaszoljanak a kérdésekre.

Pintér: Rendőrségpárti vagyok

Nem csendőrségpárti, hanem egységes rendőrségpárti vagyok – mondta Pintér. A jelölttől azt kérdezték, mi a véleménye a Jobbik programjában szereplő csendőrségről. A belügyi tárca várományosa kijelentette: a csendőrség katonai szervezet volt eredetileg. Egész Európában elterjedt, és többségüket az országok beolvasztották a rendőrségbe, mivel a csendőrségre, mint katonai szervezetre már nincs szükség. Máshol pedig a honvédelmi miniszter hatásköréből a csendőrséget áttették a rendőrség hatáskörébe. Nem indokolt a jelenlegi közállapotokban, hogy honvédelem, katonaság irányítson ilyen rendvédelmi területeket – jelentette ki.

Mint mondta, „a magyar rendőrség alkalmas szervezetileg, felkészült vezetőivel, hogy a közrendet és közbiztonságot Magyarországon garantálja”. Kijelentette: amellett, hogy a rendőrség alkalmas szervezet a közrend, közbiztonság garantálására, egy egységes, ilyen jellegű szervezetet működtetni olcsóbb, gazdaságosabb és hatékonyabb is, mintha két különálló szervezet jönne létre. Azt gondolom, ma senki nem gondolja Magyarországon, hogy a honvédelemnek lehetőséget kell biztosítani a közrend és közbiztonság fenntartásában – szögezte le. „Én nem vagyok csendőrségpárti, én egységes rendőrségpárti vagyok” – jelentette ki, hozzátéve, hogy az önkormányzati rendőrséget sem támogatja a jelenlegi társadalmi viszonyok között, mivel azzal ugyancsak egy szétaprózott rendőrség járna.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 3
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Az idei tél eddigi leghidegebb éjszakái következnek, csütörtökre és péntekre virradóra megdőlhetnek a rekordok, néhol mínusz 27 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet.

A Tárki összesítése a 2011-es évről: Fidesz–KDNP 43 százalék, MSZP 22 százalék, Jobbik 21 százalék, LMP 8 százalék.

Emberi jogi munkacsoportot alakíthat a kormány a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár vezetésével.

A Nokia továbbra is Komárom városában marad, a társaság a létszámleépítések ellenére a régió legnagyobb munkáltatója lesz a jövőben is.

Fülbevaló