MDF–MSZP-együttműködés
Gyeneseiék visszatáncoltak · Már a demokrata fórum sajtómunkásai is felmondtak
A választások második fordulójában „minden olyan körzetben meg kell próbálni az együttműködést, ahol ennek értelme van” – válaszolta Debreczeni József MDF-es képviselőjelölt arra a kérdésre, hogy a fórum kész-e visszalépni az MSZP javára. A közíró-politikus a szoros szocialista kötődésű Demokratikus Hálózat szerdai vitaestjén beszélt minderről. Debreczeninek semmi kifogása nem volt az ellen, hogy az eszmecsere tervezett színhelye a szocialisták országos pártközpontja volt; az eseményt végül a szomszédban található József Attila Klubban rendezték.
Hirdetés
Az MDF mindeközben egyre nehezebb helyzetben van. A fővárosi elnök, Lévai Zoltán elleni belső támadás könnyen eljuthat odáig, hogy a lefejezik a budapesti vezetést, ez pedig az SZDSZ-szel kötendő választási megállapodást meghiúsíthatja. A Somogyért Egyesület is visszatáncolt a formálódó együttműködéstől: mint a szervezet közölte, éppen az SZDSZ-es keringő miatt tartja „partiképtelennek” a demokrata fórumot. Eközben a Figyelonet.hu arról adott hírt, hogy az elmúlt hetekben az MDF három sajtósa is beadta a felmondását. Pusztai Erzsébet, a párt igazgatója az MNO-nak elmondta: nem nézeteltérés történt a párt vezetése és a sajtóosztály között, munkatársaik nem ezért távoznak tisztségükből – számol be a pénteki Magyar Nemzet.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MNO vezető hírek
Ukrajnában szombatra 122-re emelkedett az egy hete tartó rendkívüli hideg áldozatainak száma, a zord időjárás miatt az ország 17 ezer iskolájában tanítási szünetet rendeltek el.
Egy hónapos hadgyakorlatot kezdett szombaton az iráni Forradalmi Gárda a nemzetközi olajkereskedelem szempontjából stratégiai fontosságú Hormuzi-szoros közelében.
Életének 78. évében meghalt Csurka István – tudatta Papolczy Gizella, az író, politikus hozzátartozója szombat délelőtt az MTI-vel.
Több megyére riasztást adtak ki a havazás miatt. Összesen 38 embert vittek a rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közterületekről melegedőkbe.