Kiricsi Karola közölte: a rádió az 53 millió forintos, minimális éves díjajánlaton felül egy jelképesnek mondható pluszvállalást tett pályázatában, 0,4 százalékot vállalt a minimálár felett. Ehhez képest a nyertes plusz 40 százalékot ajánlott, vagyis csaknem százszorosát, mint a Klubrádió – közölte a szóvivő. Kiricsi Karola érthetetlennek tartotta a rádió kockázatvállalását, hiszen, mint mondta, a csatorna üzemeltetői májusban, a fenntartásuk érdekében tartott pénzgyűjtő kampány során mintegy 120 millió forintot szedtek össze.

Arról, hogy a Klubrádió a 95.3 MHz-es frekvenciával kapcsolatos pályázat decemberben meghozott eredményét jogi úton támadta meg, a szóvivő kijelentette: a médiatanács vállalja döntését a bíróság előtt, hiszen annak alátámasztására minden formai és tartalmi adat rendelkezésre áll. „A baj az, hogy nemzetközi színtéren terjedtek a vádak”, miszerint a médiatanács elhallgattatta a Klubrádiót – tette hozzá Kiricsi Karola, kifogásolva, hogy például az Európai Bizottság sajtószabadságot vizsgáló munkacsoportja előtt sem tudta szakmai érveit kifejteni a magyar hatóság.