Meg kell találni a közös hangot az ország jobb képéért

MNO

2010. szeptember 07., kedd 15:14
Meg kell keresni a pártok között a konszenzust és az együttműködési lehetőségeket, hogy az ország minél jobb képet adjon magáról a 2011. első félévi magyar EU-elnökség idején – mondta Balla Mihály, az Országgyűlés EU-elnökségi munkacsoportjának társelnöke a testület keddi ülésén.
Hirdetés
A munkacsoport azért jött létre, hogy a vitatott kérdésekben a felek megtalálják a közös hangot – állapította meg a társelnök, hozzátéve, a pártok, parlamenti frakciók közötti megértésen és megállapodáson nyugvó állásfoglalást kívánnak megjeleníteni.

Az ülésen a Külügyminisztériumot Martonyi János külügyminiszter, Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár és Robák Ferenc, az EU-elnökségért felelős kormánybiztos képviselte.

Balla Mihály hangsúlyozta, a testület legfontosabb feladatának tartja, hogy segítse a parlament hozzájárulását ahhoz: Magyarország minél sikeresebben oldja meg az EU-elnökség feladatait.

Ez a munkacsoport 11. ülése, ebben a parlamenti ciklusban az első. Mint a fideszes társelnök nyitóbeszédében elmondta, a parlamenti frakciók néhány hete megállapodtak: az EU-elnökségi munkacsoport a korábbi formában, társelnökléssel folytatja munkáját. A testület ezentúl havi, kéthavi rendszerességgel ülésezik, de az ülések között is folyamatos egyeztetés lesz a frakciókkal, szakbizottságokkal az EU-elnökségi felkészülésről – mondta.

Balla Mihály megállapította: az EU-elnökség Magyarország számára valóban történelmi kihívás és feladat, azért is, mert 2011. január 1-jétől először tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét.

A munkacsoport ülése Balla Mihály megnyitója után zárt ajtók mögött folytatódott. Az előzetes közlés szerint a társelnökök – a munkacsoport másik társelnöke Mesterházy Attila (MSZP) – és Martonyi János külügyminiszter az ülés után sajtótájékoztatót tart.

Az Országgyűlés öt frakciója 2008. február 21-én állapodott meg az EU-elnökségi munkacsoport létrehozásáról. A munkacsoport feladata a magyar EU-elnökségi felkészüléssel összefüggő legfontosabb magyarországi feladatok figyelemmel kísérése, és az azokkal kapcsolatos egyeztetés az Országgyűlés frakciói, illetve a kormány között – olvasható az Országgyűlés közleményében.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

A Prensa Latina kubai hírügynökség szerint megvannak a január közepén Etiópiában megölt európai turisták támadói.

Hófúvás miatt továbbra is járhatatlan négy út Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ugyancsak négy út pedig csak egy nyomsávon járható, minden település ugyanakkor megközelíthető.

Blogbejegyzésben válaszolt hétfőn a The American Interest folyóirat internetes kiadásában Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár olvasói levelére Francis Fukuyama.

A katonai elhárítás már Juhász Ferenc minisztersége alatt feltárta a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdasági főosztályán zajló visszaéléseket, és erről jelentést is tett a szaktárca vezetőinek – tudta meg a Magyar Nemzet.

Fülbevaló