Megállítható a dizájnerdrogok ijesztő terjedése

KA, 2012. április 4., szerda 19:55
A Fidelitas szerint a kábítószerekre vonatkozó új szabályozás sikere garantált, mert a különböző szerek listája gyorsan és folyamatosan bővíthető, így a droglaborok immár nincsenek lépéselőnyben. Kedden lépett hatályba a dizájnerdrogok visszaszorítását célzó rendelet.
Zacher Gábor az MNO-nak adott korábbi interjújában arról is beszélt, évi 900–1000 túladagolással találkoznak országszerte. Amíg azonban a hírekben főszerepet kapó gina csupán egy vegyülettel támad, addig évente 200 ezer új szintetikus stimuláns kerül a piacra.

A Fidelitasnak, az Fidesz ifjúsági társszervezetének az elnöke szerdai közleményében azt írta: a kiskapuk bezárásával megállítható a dizájnerdrogok ijesztő terjedése. Az új rendelkezés – amely az úgynevezett C listán szerepelteti az új pszichoaktív szerek jegyzékét és törzsképletét – lezárja annak lehetőségét, hogy a drogterjesztők kisebb módosításokkal kibújjanak a törvény hatálya alól, hangsúlyozta Ágh Péter, hozzátéve ugyanakkor, hogy a tiltás csupán egy eszköz, amely ma sajnos elkerülhetetlen, de a drogok elleni harc terepének a megelőzésre kell helyeződnie.

Mint ismert, a kábítószerekkel és pszichotrop anyagokkal, az új pszichoaktív anyagokkal végezhető tevékenységekről, valamint az ezen anyagok jegyzékre vételéről és jegyzékeinek módosításáról szóló rendelet a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg, s keddtől hatályos. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága januárban tájékoztatta az MTI-t arról, hogy elkészült a nemzeti drogstratégia új – már nem konkrét szereket, hanem az alapvegyületeket tartalmazó –, úgynevezett C listája.

Forrás: MTI
hirdetés
hirdetés
Tollhegyen
Tesco-kiskirályság
Pilhál György
A gazdákkal szembeni Tesco-tempó csak a jéghegy csúcsa, jóval több van ennél a gátlástalan cég lajstromán.
Legolvasottabb
Legfrissebb
Riport, háttér, interjú
hirdetés