Megkezdték az új klinikai tömb kivitelezését Szegeden

PR
MTI
2012. február 08., szerda 11:16
A bontási munkákkal elkezdődött a Szegedi Tudományegyetem új, 265 ágyas klinikai tömbjének kivitelezése; az épület 2014 elejére készülhet el – közölte Tapasztó Sándor projektvezető szerdán a Tisza-parti városban.
Hirdetés

Az egészségügyi beruházásról tartott tájékoztatón elmondta, hogy a kivitelezési munkákra kiírt közbeszerzési eljáráson már tavaly ősszel kiválasztották a legjobb ajánlatot benyújtó Ferroép Zrt. és az Aktív Kft. alkotta konzorciumot, a tender második helyezettje azonban megtámadta a döntést, így a szerződéskötés mintegy négy hónapot csúszott.

A szegedi székhelyű Ferroép Zrt. vezette konzorcium nettó 5,5 milliárd forintért, 710 napos határidővel vállalta a 21,5 ezer négyzetméter hasznos alapterületű, ötszintes klinikai tömb kivitelezését. Az új tömbben tizenkét egészségügyi osztály, köztük általános, ér-, szív- és szervtranszplantációs sebészet kap majd helyet – tudatta.

Az uniós támogatással megvalósuló, mintegy 12,3 milliárd forintos összköltségvetésű projekt részeként az építési munkák mellett az egyetem több milliárd forint értékben egészségügyi eszközöket és berendezéseket is vásárol, tizennégy új műtő eszközeinek beszerzésére már ki is írták a pályázatot – mondta a projektvezető.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló