„A törvényszék elfogadta a prefektus keresetét, és megsemmisítette a kiadott iratot" – közölte az MTI-vel Kardalus Erika bíró, a törvényszék szóvivője. A törvényszéknek harminc napon belül kell eljuttatnia a megindokolt ítéletet a feleknek, akik a kézbesítést követő 15 napban nyújthatnak be fellebbezést az ítélet ellen.

Szász Jenő, a Nyirő József újratemetését kezdeményező Székelyudvarhelyért Egyesület és a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke az MTI-nek elmondta: „azt szorgalmazzuk, hogy Székelyudvarhely polgármestere ne fellebbezzen a döntés ellen, hanem állítson ki egy hibátlan igazolást. Ez oldja meg ugyanis az újratemetés jogi helyzetét" – jelentette ki Szász. Úgy vélte, a polgármester fellebbezése az időhúzással lenne egyenértékű.

Szász Jenő – aki három cikluson át volt Székelyudvarhely polgármestere – megemlítette, hogy a városházán évente mintegy háromszáz hasonló iratot állítanak ki, és az elmúlt 22 évben egyet sem rontottak el, Nyirő József papírját leszámítva. Szász Jenő úgy vélte, ez a körülmény szándékosságot sejtet: mintha a temetést meg akarták volna akadályozni.

Nyirő József hamvainak május 27-ére tervezett székelyudvarhelyi eltemetése amiatt hiúsult meg, hogy az író nevére a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által május 25-én kibocsátott temetési engedély formai hibát tartalmazott. Amint azt Augusta-Cristina Urzica prefektus elmagyarázta, az iratban egy 2012-ben kiállított dokumentumra (vélhetően a hamvasztás dokumentumára) hivatkoztak, és nem az 1953-ban kiállított elhalálozási anyakönyvi kivonatra, amint azt a törvény előírja.

A prefektus a Hargita Megyei Törvényszék közigazgatási osztályán kérte az engedély érvénytelenítését. A román törvények értelmében a közigazgatási bíróságon megtámadott határozatok hatályát mindaddig felfüggesztik, míg ítélet nem születik azokról. A prefektusi intézkedés mintegy beteljesítette a Nyirő József újratemetését ellenző kormánypárti román politikusok nyilatkozatait. Székelyudvarhelyen május 27-én nem temették el az író hamvait, csak ökumenikus áhítatot tartottak emlékére.

Bíznak a román jogállamban

Veress László, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke az eseménnyel kapcsolatban felidézte, hogy a Hargita megyei prefektus korábban elismerte: az újratemetés szervezői nem hibáztak, a hibát a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal követte el. A prefektus ezen álláspontját a bíróság is megerősítette – állapította meg.

Kiemelte: a maguk részéről bíznak a román jogállamban, különös tekintettel arra, hogy a hatályos román polgári törvénykönyv 80. szakasza szerint az elhunyt személy megállapítható végakaratát tiszteletben kell tartani. „Ezért is bízunk abban, hogy Nyirő József újratemetésének nem lehet jogi akadálya" – fogalmazott Veress László.