Gabay Balázs
Gabay Balázs

Sajnálhatják, hogy a nagykövetnek angolul kell megtartania előadását, mert minden bizonnyal ő a magyarul legfolyékonyabban beszélő nagykövet hazánkban – vezette be a diplomata előadását Balázs Péter a CEU egyetemi tanára, a Bajnai-kormány volt külügyi tárcavezetője. A szlovén elnökség talán az egyetlen az utóbbi időben, mely komolyabb belpolitikai probléma nélkül tudta le az EU-elnökségi időszakot. Magyarország szintén ebbe a körbe tartozik, de a lengyel kormány is gond nélkül jutott túl az őszi választásokon – jelentette ki az extárcavezető.

A tavalyi év pénzügyi-gazdasági értelemben nemcsak Magyarország és Lengyelország számára volt különösen nehéz, de Európának is – kezdte a lengyel diplomata. Lengyelország az elvárt növekedés motorjaként a mélyebb európai integrációt, a nyitott és a biztonságos Európát jelölte meg. A nagykövet az integráció egyik részeként kitért a kelet-európai partnerségre, fontosnak tartotta a szomszédsági politikát és az arab államok felé tett közeledést is.

20 évesek a „visegrádiak”

Kiemelte: az elnökségi időszak alatt a lengyelek európai pozíciója megerősödött, hitelük megnőtt. Ehhez az is hozzájárult, hogy a kormány kitartott az európai gazdaság megszilárdítását célzó hatos csomag mellett, támogatta a horvát csatlakozást, és újabb hat fejezetet zárt le Izland uniós csatlakozási folyamatában. Hangsúlyozta a visegrádi négyek együttműködésének fontosságát, mely 2011-ben ünnepelte 20. évfordulóját. Az együttműködés legújabb, fontos lépésének nevezte a közös védelem és biztonság garantálására tervezett visegrádi hadi csoport felállítását.


Kowalski hozzáfűzte: a lengyel–magyar gazdasági együttműködés révén több millió eurós forgalmat bonyolítottak le 2011-ben. A lengyel külpolitika kapcsán leszögezte: Lengyelországnak a transzatlanti és a regionális kapcsolatokban is a stabilitás az érdeke. Emellett viszont fontosnak tartotta a külhonban élő lengyel diaszpóra segítését.

– Kiemelt szerepet szeretnénk betölteni az Európai Unióban, és prosperáló gazdaságot kívánunk kialakítani hazánkban – fogalmazott a diplomata. – Hogy mit tapasztalunk az orosz–lengyel kapocslatok terén? Azt, hogy vannak pozitív jelek az elmúlt három-négy évre visszatekintve. Ezek közé tartozik például, hogy a keletre irányuló lengyel kivitel folyamatosan emelkedik – válaszolta kérdésre Roman Kowalski. „Lengyelország erősebb Európában, ha rendben van a kapcsolatunk Moszkvával. Emellett abban is biztos vagyok, hogy Európa jövőbeli kilátásai kelet felé találhatóak” – tette hozzá.

Lengyelország 2011. július 1-től 2011. december 31-ig látta el a soros uniós elnöki posztot. Az elnökség zászlaját Orbán Viktor magyar kormányfő nyújtotta át egy hordó tokaji társaságában kollégájának, Donald Tusknak. A lengyel elnökség kiemelt céljai közé tartozott az uniós gazdasági növekedés kérdése, a bővítési és szomszédsági politika és a 2014–2020-as EU-költségvetés tárgyalásai. Varsó kezdeményezte a magyar elnökség idején elfogadott európai pénzügyi stabilitási paktum nemzeti ratifikációs folyamatának megindítását

„Ön Helmut Kohlra emlékeztet”

„Az ön pozitív szavai Helmut Kohl gondolatára emlékeztetnek, aki anno a Franciaországgal való jó kapcsolatokat tartotta kulcsfontosságúnak” – riposztolt saját szavaival élve a nagykövet „provokációjára” Balázs Péter. A korábbi külügyminiszter elmondta: kíváncsian várja a vasárnapi francia elnökválasztás első fordulójának végeredményét, mely komolyan befolyásolhatja a franciák uniós pozícióját. Ismert, az elnöki posztért harcba szálló szocialista Francois Hollande választási ígéretei között vállalta a féltve őrzött uniós pénzügyi paktum felülvizsgálatát is.

Nyíltan az ukránok mellett

– Azt gondolom, mi vagyunk talán az egyetlen EU-tagállam, mely nyíltan kiáll az ukrán csatlakozási folyamat elindítása mellett – hangsúlyozta országa egyik fő külpolitikai vállalását a diplomata. Hozzátette, bár a csatlakozási folyamat most nem a legfontosabb kérdés az unióban, Lengyelország kitart a bővítés fontossága mellett. A Fehéroroszországgal szemben alkalmazott EU-szankciók kapcsán azt emelte ki: a közösség elsősorban a belorusz demokráciához kíván hozzájárulni ezekkel a lépésekkel, nem pedig az ellenzéket támogatja. Mindazonáltal a döntés a belorusz kormány kezében van.