Alekszej Venegyiktov, a moszkvai rádióadó főszerkesztője kedden jelentette be, hogy a Gazprom-Megyia cég – az állami gázipari konszern média-leányvállalata a részvények 66 százalékát birtokolja, a többi az újságírók kezében van – az igazgatótanács idő előtti visszahívását követelte. Venegyiktov közölte, hogy ő és helyettese nem kerül be az új igazgatótanácsba, amelyet március végén választanak meg.

A főszerkesztő közleménye szerint a szerkesztőség és a Gazprom-Megyia egyeztetését követően a részvényesektől független igazgatók intézményét sikerült megőrizni az egyezségben, miután a közös listán támogatták Vagyim Szemjonov, a Szvjazinveszt vezérigazgatója – Medvegyev évfolyamtársa – és Jevgenyij Trubin, a Lenyizdat szentpétervári kiadóvállalat volt vezérigazgatója (Gazprom általi) jelölését.

Jevgenyij Jaszin, az Eho Moszkvi rádióállomás igazgatótanácsának tagja a Gazeta.ru portálnak nyilatkozva kedden úgy vélte, hogy „az adó vezetésében azért hajtanak végre változásokat, hogy ellenőrzés alá vonják”. Jaszin szerint van egy olyan szándék, hogy „engedelmességre késztessék az Eho Moszkvit és ellenőrzés alá vonják a szerkesztőségi politikát”. Mindez nem is a Gazprom-Megyia részéről megnyilvánuló törekvés – eddig nem is volt konfliktus vele, sem a Gazprommal, jó szándékúan kezelték a csatornát –, hanem a legfelsőbb vezetés szándéka értékelte a helyzetet Jaszin.

Az Eho Moszkvi volt az első nem állami tulajdonú, folyamatos sugárzású rádióállomás a Szovjetunió területén, 1990. augusztus 22-én indította adását. Alapítói között szerepelt a Lomonoszov Egyetem újságíró fakultása, az Ogonyok hetilap, a Ragyio szövetség, majd a moszkvai városi tanács is csatlakozott a részvényesekhez. A Gazprom a Megyia-Moszt 2001-es megvásárlásával – addig Vlagyimir Guszinszkij milliárdos volt a tulajdonos – jutott az Eho Moszkvi részvénytöbbségéhez.

A rádióállomás 1998 óta nemcsak a fővárosban hallható, potenciális hallgatósága 2011-es adatok szerint csaknem 47 millió fő, felmérések szerint Moszkvában naponta 900 ezren hallgatják adásait, Oroszország más régióiban hallgatótábora a moszkvai duplája, 1,8 millió ember.

Oroszországban március 4-én tartják az elnökválasztás első fordulóját.