Mélységes felháborodást okozott az LMP

WA
Forrás: MTI
2012. május 21., hétfő 18:35
A Start munkaprogram sok embernek az egyetlen lehetőség Dél-Békésben – jelentette ki Simonka György, Pusztaottlaka polgármestere, fideszes országgyűlési képviselő hétfőn a településen tartott sajtótájékoztatóján.

„Mélységesen fel vagyunk háborodva az LMP eljárásán, a kampány, amelyet ellenünk folytatnak, teljes mértékben etikátlan” – mondta.

A tájékoztatón az újságírók mellett mintegy száz mezőgazdasági közfoglalkoztatott is megjelent, kezükben „El a kezekkel a munkától”, „Simonka munkát ad, ti mit adtok?” feliratú táblákkal hallgatták végig a képviselő beszédét.

Szél Bernadett LMP-s képviselő múlt szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a helyiek állítása szerint a program résztvevői Simonka György földjein dolgoznak. Pusztaottlakai látogatása után szívbemarkolónak nevezte, hogy a közmunkaprogram résztvevői gyakorlatilag „rabszolgasorban” élnek.

Simonka György először múlt szerdán közleményben, majd pénteken az MTI-nek nyilatkozva visszautasította a vádakat; mint mondta, semmi valóságalapjuk nincsen. Hozzátette: az ügyben egy országos napilap, valamint Szél Bernadett ellen is feljelentést tett rágalmazás miatt.

A polgármester a tájékoztatón részletesen ismertette az önkormányzat érdekeltségébe tartozó hét közhasznú társaságnak a foglalkoztatás érdekében Pusztaottlakán és a kistérségben kifejtett tevékenységét. Közölte, hogy a részletes információkat a település honlapjára is felteszik.

A vádakkal kapcsolatban Simonka György kijelentette: nem új keletű a jelenség, évek óta „el szeretnék taposni a baloldalról”. Emellett tíz napja derült ki, hogy az orosházi körzetben választókerületi elnökké választották, így most azt gondolhatják, hogy a képviselő-jelölti pozíció várományosa, és most ezért is támadják – mondta.

Hozzátette: támadásokat 2009 óta kapnak, amióta azzal próbálkoznak, hogy az embereknek segély helyett kétkezi munkát adjanak, amelyből meg tudnak élni.

A foglalkoztatottak munkakörülményeiről Simonka György azt mondta: a vidéki ember számára természetes, hogy visz magával vizet, amikor a földekre megy dolgozni, nagy melegben és hidegben pedig kapnak védőitalt.

A képviselő kijelentette, hogy a mezőgazdasági közmunkások az önkormányzat érdekeltségébe tartozó szociális szövetkezetnek ingyen biztosított termőföldet művelik, és nem az ő érdekeltségi körébe tartozó földeken dolgoznak.

A polgármester szerint csak néhány foglalkoztatott bírálja a Start programot, az emberek döntő többsége örül annak, hogy dolgozhat Békés megye leghátrányosabb helyzetű kistérségében, ahol nagyon sokan a mezőgazdasági munkák időszakában sem jutnak munkalehetőséghez, annyi a munkanélküli, miközben – fűzte hozzá – lassan médiasztárok lesznek a „lázadó” Start-munkások.

Mint mondta, Pusztaottlaka – ahol 2006 óta tölti be a polgármesteri posztot – az egyetlen olyan település Magyarországon, ahol mindenkinek van munkája.

Pusztaottlaka Medgyesegyházával és Medgyesbodzással közösen pályázott a Start-mintaprogramra, a projekt 400 millió forint támogatást nyert 325 ember foglalkoztatására. Ebből a pénzből fizetik a munkabéreket és a közterheket, vásároltak mezőgazdasági kézi munkaeszközöket, száz kecskét és száz birkát.

Simonka György elmondta: a projekt mezőgazdasági, közútkarbantartó és mezőgazdasági útkarbantartó elemből áll; a mezőgazdaságban 150-en dolgoznak. Az emberek hétvégén mezőgazdasági képzéseken vesznek részt, a program befejezése után szakképesítést szereznek, és így könnyebben tudnak elhelyezkedni a térség mezőgazdasági vállalkozóinál – tette hozzá.

Hétfőn Szél Bernadett és az LMP aktivistái az agrár Start munkaprogramra vonatkozó kérdésekkel ragasztotta tele Simonka György Képviselői Irodaházban lévő irodájának ajtaját. A kérdések elsősorban arra vonatkoztak, hogy kinek a földjein dolgoznak a település közmunkaprogramban részt vevő lakói, illetve milyenek a munkakörülmények. Szél Bernadett közölte, hogy az esemény előtt egy órával jelezték neki: a település honlapjára több iratot is feltettek.

Szavai szerint a polgármester 14 napig hátráltatta a munkáját azzal, hogy nem hozta nyilvánosságra az iratokat. Hangsúlyozta, a polgármester mindenképpen felel azért, hogy a közmunkások milyen körülmények között dolgoznak.

Hirdetés

Hozzászólások

  1. Cirbolya 2012. május 22., kedd 08:18
    Susanna, a balliberális pártoknak és a csahos sajtójuknak soha nem szabad semmit elhinni. Amit mondanak, annak mindig az ellenkezője az igazság. És ez így van már vagy száz éve, amióta felütötte a fejét Magyarországon is ez a bomlasztó, hazaáruló, tolvaj, hazug csürhelék.
  2. susanna 2012. május 22., kedd 07:08
    Majdnem bedöltem a videonak,de az volt a furcsa, hogy harom embernek volt csak problema a közmunka.Ha rabszolgasorsban tartjak Öket, miert nem eggyuttesen lazadtak fel? Most mar ertem! Örulok ennek a cikknek,mert tisztan latom, megint az ellenzek probal artani!
  3. Naukratisz 2012. május 22., kedd 00:35
    NA MIT BIZONYÍT EZ? SIMONKA úr is fideszes új hűbérúri rendszer tagja, olyan mint a liberál bolsevista elődök! Zsaroló, oligarcha, a családi gazdálkodókat elnyomó zöldbáró, mint az álszoci TSZ elnökök.
  4. 2012. május 21., hétfő 21:09
    lilla- 2012. május 21., hétfő 19:11 "mi az, hogy érdekeltségi körébe tartozó?" Ha bántja a lillagőzös agyacskáját, és törvénytelenséget méltóztatik gyanítani, méltóztasson feljelentést tenni ott, ahol majd megvizsgálják. Miután megvizsgálták, vissza lehet térni a dologra és megtárgyalni. Apropos: az én kis városomban legalább 350-en semmiféle érdekeltségben nem végeznek munkát és a semmittevés elviselésére pénzt kapnak. Ugyanakkor tele van a város erdélyi cigányokkal, akik idénymunkából élnek,nem mondom, hogy luxus körülmények között, de a hazaiakhoz képest maximális becsülettel. Ha ez a kis lilla agyacskájának jó, akkor csak nyugodtan ragozza a rosszindulatú hülyeségeket.
  5. lilla- 2012. május 21., hétfő 19:11
    A képviselő kijelentette, hogy a mezőgazdasági közmunkások az önkormányzat érdekeltségébe tartozó szociális szövetkezetnek ingyen biztosított termőföldet művelik, és nem az ő érdekeltségi körébe tartozó földeken dolgoznak.


    Pusztaottlaka Medgyesegyházával és Medgyesbodzással közösen pályázott a Start-mintaprogramra, a projekt 400 millió forint támogatást nyert 325 ember foglalkoztatására. Ebből a pénzből fizetik a munkabéreket és a közterheket, vásároltak mezőgazdasági kézi munkaeszközöket, száz kecskét és száz birkát.

    Simonka György elmondta: a projekt mezőgazdasági, közútkarbantartó és mezőgazdasági útkarbantartó elemből áll; a mezőgazdaságban 150-en dolgoznak. Az emberek hétvégén mezőgazdasági képzéseken vesznek részt, a program befejezése után szakképesítést szereznek, és így könnyebben tudnak elhelyezkedni a térség mezőgazdasági vállalkozóinál – tette hozzá.

    azért ez fura!

    mi az, hogy érdekeltségi körébe tartozó?
  6. sandiego 2012. május 21., hétfő 19:01
    De az egészben az a legelszomorítóbb, hogy ez a gazember megélhetési politikusnak nem nevezhető gyalázat ma ismét előadta a Parlamentben az ljas szöveget.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS