Milliárdokat vágtak zsebre a rezsicsökkentés ellen fellépő cégek

Kovács András, 2013. március 14., csütörtök 05:59
A hazai gáz- és áramszolgáltatók együttesen 42,9 milliárd forintnyi hasznot vágtak zsebre 2011-ben, miközben az Eurostat adatai alapján Magyarországon volt a második legmagasabb a lakossági villamos áram és a lakossági gáz árszintje. Ez a két tény is egyértelműen alátámasztja a rezsicsökkentés jogosságát, miközben a külföldi cégek bíróságon támadták meg a kormányzati lépéseket. Csütörtökön a képviselők rendeletalkotási joggal ruházhatják fel az energiahivatalt.

A rezsicsökkentés decemberi kormányzati elhatározását, majd január elsejei érvénybe lépését követően az energiacégek felől folyamatosan azt lehet hallani, hogy óriási veszteségeket kénytelenek elkönyvelni, ami a szolgáltatás romlását fogja majd eredményezni. Ezzel szemben érdemes a konkrét számokat megnézni, és azt, milyen folyamatok vezettek el a mostani helyzetig.

A balliberális Horn-kormány 1995-ben elhibázott stratégia mentén privatizálta a hazai közszolgáltatások egy részét, aminek eredményeként  a villamos energia területén három nagy tulajdonosi csoport alakult ki. Németországot képviseli az RWE és az E.ON, míg Franciaországot az EDF.

Több tízmilliárdos nyereségek

2011-ben az EDF több mint 8 milliárd, az E.ON közel 10,2 milliárd, míg az RWE több mint 12,8 milliárd forint nyereséget ért el, így a  három társaságcsoport éves együttes adózott eredménye 31 milliárd forintot tett ki. A gázüzletág területén az energiacégek beszámolóiból az derül ki, hogy 2011-ben a Főgáz mellett még az E.ON volt képes profitot felmutatni. A két cég együttesen 11,9 milliárdos nyereséget ért el. Jól látszik, hogy az említett cégek komoly nyereséget vágtak zsebre az elmúlt években.

A rezsicsökkentést alapvetően az indokolta, hogy 2011-ben az Eurostat adatai alapján Magyarországon volt a második legmagasabb a lakossági villamos áram és a lakossági gáz árszintje. Mindkét energiahordozót együtt figyelve hazánkban volt legmagasabb az árszint. Ezzel olyan országok árszínvonalát haladtuk meg, mint például Svédország, Németország, Dánia és a visegrádi országok.

Gyurcsányék az egekbe emelték az energiaárakat

Ismert, hogy a Gyurcsány–Bajnai szövetség idején a rezsiköltségek az egekbe szöktek: 2002 és 2010 között a szocialista-liberális kormányok 15 alkalommal emelték a gáz árát. Amíg a gáz ára 2002 és 2010 között 206,3 százalékkal emelkedett, 2010-óta alig 9 százalékkal (jóval az infláció alatt). Az áram ára 2002 és 2010 között 97,2 százalékkal nőtt, 2010 óta mindössze 2,4 százalékkal.

A rezsicsökkentés révén az emberek pénztárcájában éves szinten több tízezer forint maradhat, míg a kiszámítható környezet lehetőséget ad, hogy a háztartásoknak esélyük legyen tartozásaik rendezésére. Mint arról korábban beszámoltunk, a milliárdokat kereső cégek összefogtak a magyar családok ellen, hogy megakadályozzák az igazságos tehercsökkentést. A cégek azzal az indítvánnyal fordultak bírósághoz, hogy vissza akarnak térni a magasabb gáz- és villanyárhoz, a bíróság pedig a vállalatoknak adott igazat a kormánnyal szemben.

Éppen ezért rendeletalkotási joggal ruházhatják fel a képviselők az energiahivatalt az Országgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén, amelyet a Fidesz a kormányzati rezsicsökkentés megvédése érdekében javasolt összehívni. A parlament ülése 9 óra 30 perckor kezdődik, a napirend előtti felszólalások után pedig az energiahivatal átalakításáról történő szavazás jelenti az egyetlen napirendi pontot.

Újabb rezsicsökkentés jöhet
Törvénybe foglalná a Fidesz a július 1-jével érvénybe lépő tízszázalékos rezsicsökkentést. A jogszabály a már január 1-jével elrendelt tízszázalékos gáz-, villany- és távhőár-csökkentési kötelezettséget is rögzítené. Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz témáért felelős politikusa szerdán terjesztett törvényjavaslatot a parlament elé a rezsicsökkentés végrehajtásáról. Az indítvány a költségek mérséklése mellett előírja, hogy a szolgáltatók kötelesek tájékoztatni a fogyasztókat a díjak csökkenésének megvalósulásáról.

Március 11-i napirend előtti felszólalásában arcátlanságnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök, hogy az energiaszolgáltatók bíróságon támadták meg a tízszázalékos rezsicsökkentést. Azt pedig botrányosnak nevezte, hogy a bíróság – első fokon – a cégeknek adott igazat. A kormányfő jelezte, a kabinet a magyar emberek érdekeit nézi, ezért folytatja a tarifák csökkentését.

 

Kivételes sürgős eljárást követően már március 12-én elfogadta a parlament azt az előző nap tárgyalt kormányzati előterjesztést, amely megtiltja az ágazati és egyéb különadók fogyasztókra terhelését az áram- és földgázszolgáltató vállalatoknak. Fónagy János, a nemzeti fejlesztési tárca államtitkára március 11-én a javaslat kapcsán elmondta, megengedhetetlen, hogy a szolgáltatók jelentős hasznuk ellenére is ezzel a gyakorlattal éltek. Hangsúlyozta, a kormány azt szeretné, hogy az érintett cégek busás hasznukból fedezzék többletterheiket, ne pedig a fogyasztói árak emeléséből.

Forrás: MNO
hirdetés
Vélemény
Visszatapsolta önmagát
Pilhál György
Gyurcsány megint a fejébe húzta a csörgősipkáját.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - 40 db

A hozzászólások mutatása