Milliókat kapnak a rektorok

BL
Magyar Nemzet
2012. április 16., hétfő 04:11
A korábbi 12 helyett már csak öt rektor keres havi bruttó kétmillió forintnál többet. A legjobb fizetést a Pécsi Tudományegyetem, a Budapesti Gazdasági Főiskola és a Szent István Egyetem vezetője viheti haza, míg a legkevesebb pénz a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorának jár – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap hétfői számában arról ír, hogy 57 millióról 46 millióra csökkent az állami felsőoktatási intézmények rektorainak fizetése a legutóbbi, 2010-es közzététel óta. A legmagasabb juttatást, havi bruttó 2 026 000 forintot idén Sándorné Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora, Solti László, a Szent István Egyetem rektora és a Pécsi Tudományegyetem élén álló Bódis József kapja. A második legjobb bért, 2 011 100 forintot Mezey Barna, az ELTE első embere viheti haza, pontosan kétmillió forinttal pedig Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora következik a sorban.

A legrosszabbul a művészeti intézmények rektorai keresnek: Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetője 1,3 milliót, a Magyar Táncművészeti Főiskola élén álló Szakály György 1,2 milliót kap, végül Ascher Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora zárja a sort, akinek járandósága a korábbi évekhez hasonlóan még mindig 1,1 millió forint. A legnagyobb mértékben a szegedi intézményvezető fizetése esett vissza: míg 2010-ben 3,5 millióval ő vezette a fizetési listát, az idei 1,8 milliójával már csak a 17. a sorban.

A Magyar Nemzet ugyanakkor hangsúlyozza: egy magyar rektor nagyjából tizedannyit keres, mint nyugatabbra élő kollégája. A legjobb fizetést tavaly az Oxford University alelnöke, Andrew Hamilton vehette fel, aki munkájáért összesen 424 ezer fontot, vagyis több mint 140 millió forintot kapott. A legjobban fizetett rektor pedig csaknem ötvenmillió forintnak megfelelő havi bérrel R. Gerald Turner, az amerikai Southern Metodist University vezetője.

Hirdetés

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS